Fülöp atya SZIN-re lépett

Fülöp atya SZIN-re lépett

2017-08-28 13:50:39
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Ifjúsági
A Szegei Ifjúsági Napokon Kocsis Fülöp metropolitával beszélgethettek a fiatalok

Idén is megrendezték a Szegedi Ifjúsági napokat, vagyis a SZIN-t. A nagyszabású buli minden évben egy kis lelki táplálékot is szeretne adni a fiataloknak a szórakozáson kívül. Meghívták hát az Ökumenikus Ifjúsági Alapítványt, amelyet a három történelmi keresztény egyház (katolikus, református, evangélikus) alapított 2000-ben. Célja a magyar ifjúság érték- és érdekképviselete a különböző ifjúsági fórumokon, színtereken, a közéletben, valamint a három alapító egyház fiataljainak közös, összefogást elősegítő, önkéntességre alapuló, keresztény értékrendre épülő, ezen értékrendet bemutató programok szervezése.

Az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány egyik ilyen projektje a KözösPont fesztiválmisszió. Másfél évtizede részt vesznek évente több hazai könnyűzenei fesztiválon. Hagyományosnak mondható jelenléte a SZIGET-en, a VOLT-on, a Hegyalja fesztiválon és a Fishing On Orfűn. Idén lehetőség nyílt arra, hogy a Szegedi Ifjúsági Napokon is képviseltesse magát, az EFOTT, a Fishing On Orfű, és a VOLT mellett. Bár a KözösPont projekt egy ifjúsági fesztiválmisszió, célja nem az emberek megtérítése, hanem mindenféle fanatizmust nélkülözve, mindenkit elfogadva a sátorba betérőkkel való beszélgetés, az ő meghallgatásuk. Különböző programok segítségével lehetőséget teremteni kötetlen beszélgetésekre, gondolatcserékre a fesztiválozókkal. Célunk jó benyomást adni a történelmi keresztény egyházakról, eloszlatni a téves elképzeléseket. 

A SZIN-en idén Kocsis Fülöp metropolitával beszélgethettek a fiatalok. A képen Szaplonczay Márk, Fedor András és Szaplonczay Máté.

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...