Fülöp atya előadása a Szent Efrém iskolában

Fülöp atya előadása a Szent Efrém iskolában

2023-12-08 11:01:25
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Képekkel tarkított úti beszámolót tartott a metropolita a debreceni iskolában

Fülöp atya idén negyedik alkalommal utazott Szíriába, hogy az ott élő keresztény közösségek számára a pénzbeli adományon túl sokat jelentő lelki támogatást nyújtson. Az ottani tapasztalatairól és személyes élményeiről tartott vetítéssel egybekötött beszámolót Debrecenben, a Szent Efrém iskolában. Az érdeklődők arról is hallhattak, hogy milyen az élet tőlünk 3000 kilométerre az arab világban, ahol a kereszténység és muszlim világ találkozik. Hogyan élik napjaikat az emberek háborúban és gazdasági válságban, ahol naponta néhány órára van áram, s ahol a görögkatolikusok épp úgy végzik a szertartásokat, mint a magyar görögkatolikus templomokban.

Legközelebb Nyíregyházán lesz lehetőség meghallgatni ezt a beszámolót, december 12-én a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán.

VEZETŐ HÍREK
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége

Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!

Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíjasok és a családok jelentkezését
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
 
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
 
Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíja...
Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíja...