Fülöp metropolita: a böjt, a jó cselekedet és az ima együttes erejével éljük meg a húsvétig vezető időszakot

- Több mint negyven nap áll előttünk, hogy felkészüljünk Krisztus Urunk feltámadására. Nem csupán a nagypéntek fájdalmas drámájára, hiszen az a mély csönd, nagyszombat csöndje, a poklok poklából Krisztus gyilkosság általi halálából átvezet minket a föltámadásra – így kezdte prédikációját a főpásztor, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy Egyházunk egyértelmű tanítást ad arra vonatkozóan, miként érdemes húsvétra készülni, hogyan lehet azt a nagy titkot, a fölfoghatatlan ajándékot, Krisztus urunk halálát és föltámadását megközelíteni. Kezdettől fogva az ószövetségi szenteket és főként magát Krisztus urunkat követve böjtölünk, negyven napon át.

Sokszor elhangzik az, hogy a böjtöt ki lehet váltani egy-egy jó cselekedettel. Fülöp metropolita úgy véli, nem lehet váltogatni, hiszen ha van bennünk elhatározás és jóra törekvés, akkor mindhárom területen lenni kell felajánlásnak: a böjt, a jó cselekedet és ima terén egyaránt.

- Ha úgy tetszik, amolyan hármas felállást fogalmazzunk meg, kérjük erre az Isten áldását és kövessük kitartóan, hűségesen. A böjt az étkezésre vonatkozik vagy esetleg valamilyen más testi, aszketikus gyakorlatra, amelyben megtagadok a testemtől valamit, ami jó, ami kényelmes, ami kedves nekem. Lemondok róla, mert ezzel akarom kifejezni az Isten iránti szeretetemet. A böjt nem fogyókúra, nem önfegyelmi gyakorlat, hanem ajándék, viszontajándék az Úrnak – hangsúlyozta metropolita atya. Hozzátette: nem kell nagy dolgot megfogadni, elég a csokoládéról vagy kávéról, húsról lemondani, csak kísérje végig a szent negyven napot, és húsvétig mindig legyen ott: Uram, fogadd el tőlem.

Aztán a jó cselekedetekre vonatkozóan emelte ki Fülöp atya: nem lehet úgy böjtölni, hogy közben meg elhanyagoljuk testvéreink megsegítését.

- Nem lehet egyiket a másikba átjárni, kiváltani, hanem a böjtöt ki kell egészíteni jó cselekedetekkel is. Ezen a téren is megfogalmazhatok valamit, hogy mire figyelek oda, miben leszek figyelmes, odaadó, miben segítek másokat. Ez is lehet egyfajta böjti felajánlás, a testi lemondások mellett – tette hozzá a főpásztor és felidézte, a két héttel ezelőtti evangéliumot, melyben Jézus urunk azonosítja magát a másik emberrel, s figyelmeztetet bennünket, hogy ott van a másikban.

Egy-egy jó cselekedetet talán könnyebb is Krisztusért, Krisztusnak felajánlani, mint lemondani valamiről. Legyen ott tehát a gondolataimban az is, hogy segíteni akarok, jót akarok tenni Krisztussal, s ez a Krisztussal való jótétemény nemcsak azt jelenti, hogy én valami jót teszek annak az embernek, annak a másiknak, hanem Krisztussal együtt cselekszem. Ő neki, és vele. Úgyhogy ennek a szent időszaknak fontos kísérője lehet a jó cselekedeteknek a felajánlása.

A harmadik az imádság: ebben bőségesen teret ad nekünk az egyház, és segít, hogy többet imádkozzunk, mint máskor. Úgy fogalmaz a Nagyböjt elején a szent szerző, hogy az esztendőnek ezt a tizedét ajánljuk föl, a 365 napból ezt a bő negyven napot, mint egy zsenge ajánljuk oda az Istennek. A sok-sok imádság, amelyet kínál az Egyházunk, mint egy sodró erővel visz minket, éppen csak be kell kapcsolódnunk – tanácsolta Fülöp metropolita atya. A imádságot még inkább oda lehet adni az Úristennek, még inkább jelen van, és még kézenfekvőbb az Isten jelenléte az imákban. Így aztán ez a három: a böjt, a jó cselekedet és az imádság végigkísér minket, és éppen csak meg kell tenni ezt az elhatározást, ki kell benne tartani és az Isten erejével eljuthatunk a föltámadásig.

Szívesen veszi az Úr ezeket a fölajánlásokat – világított rá Fülöp atya – igaz az egyik tanításában Jézus felhívja a figyelmet, hogy aki áldozatot akar bemutatni és eszébe jut, hogy valakinek panasza van ellene, előbb meg kell békülnie vele és felajánlását csak ezután viheti az oltárra. 

- Erre is figyelmeztet az Egyház, hogy ha megvan a hármas felajánlásom, de panasszal a lelkemben élek, akkor előbb rendeznem kell soraimat, bocsánatot kell kérni az illetőtől. Ezért ezzel kezdődik a böjt. Az alkonyati istentiszteleten a diakónus atyák és paptestvérek engesztelődnek ki egymással, de ezt otthon, családunk, barátaink körében is meg kell tenni – zárult a tanítás.  

Az elmélkedés végén Fülöp metropolita atya közvetlen és személyes hangon kért bocsánatot az általa vezetett közösség tagjaitól mindazért, amit akarva vagy akaratlanul is elkövetett ellenük. „Áldj meg engem atyám, és bocsáss meg nekem! Isten bocsásson meg neked testvérem” – hangzottak el a paptestvérek között ezek a szavak, ami közben a húsvéti sztihirákat énekelte a gyülekezet, elővételezve ezzel húsvét örömét.