Fülöp metropolita atya adta át a Mikulás ajándékát a legkisebbeknek Nyíracsádon, ahol még a levegőből is érkezett meglepetés

Fülöp metropolita atya adta át a Mikulás ajándékát a legkisebbeknek Nyíracsádon, ahol még a levegőből is érkezett meglepetés

2019-12-10 09:00:28
Szerző: Kedves Györgyné Zilahi Enikő
Kocsis Fülöp érsek
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola
Érseki liturgiával kezdődött, majd különleges élménnyel folytatódott Szent Miklós napja a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskolában.

December 6-án reggel ismét diákok töltötték meg a nyíracsádi görögkatolikus templomot. Szent Miklós napján már az is nagy ajándék volt, hogy Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya is ellátogatott az iskola diákjaihoz, s beszélt a gyerekeknek az ajándékozó szentről. 

– A szentek a sok imádságról és jócselekedeteikről ismertek. Így volt ezzel Szent Miklós is, aki segített minden szegénynek, rászorulónak, ezért hálásak voltak neki az emberek. Úgy vették körül, mint egy szentet – fogalmazott metropolita atya, majd hozzátette, hogy ha valaki igazán szent akar lenni, akkor arra törekszik, hogy ne őt magát dicsérjék, hanem az Istennek adjanak hálát. 

Titkos jócselekedet 

– Az igazi jócselekedet az, ha titokban tesszük azt. Úgy, hogy ne a segítő, hanem maga a cselekedet kerüljön előtérbe. Így nem egy személynek, hanem a Jóistennek mondanak köszönetet. Ez Szent Miklós életének igazi üzenete – fogalmazott a főpásztor. A liturgia végén Fülöp atya személyesen osztotta ki a Mikulás ajándékát az intézmény legifjabb diákjainak, a nagyobbakat pedig az osztályteremben várták a csomagok. 

Repülést kaptak ajándékba a gyerekek 

A nap délelőttje nagyon izgalmasan folytatódott a gyermekek, de még a felnőttek számára is. Mire vége lett a liturgiának, már messziről lehetett látni a régi sportpályán emelkedő hatalmas hőlégballont. Ha nem is a Mikulás, de az ajándék mindenképpen hőlégballonnal érkezett a nyíracsádi diákokhoz, hisz a hatalmas gömb látványa, és persze a felemelkedés élménye volt maga az ajándék, aminek nemcsak a gyerekek örültek, de ámulatba ejtette a felnőtteket és a környéken lakókat is. A régi sportpályára a délelőtt folyamán sorra érkeztek a tanulók, és persze a kíváncsiskodók is.

 Madártávlatból szemlélték a falut 

A ballon kosarába elsősorban gyerekek szállhattak be, de lehetőséget kapott néhány bátrabb pedagógus is. Először az óvoda nagycsoportosai emelkedhettek több emeletnyi magasságba, és csodálhatták meg falujukat onnan, ahonnan eddig csak a madarak láthatták. Az ovisok után aztán sorra kerültek az általános iskola osztályai, akik ha csak pár perces felemelkedés erejéig is, de kipróbálhatták a „repülést”.

Többen voltak, akik szívesebben maradtak a szilárd talajon, s inkább választottak egy Tesla élménykört négy keréken, de azok sem csalódtak, akik csak tisztes távolságból szemlélték a látványnak sem mindennapi hatalmas tüzes ballont. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt felejthetetlen élményt jelentett a különleges ajándék, melyet Garda László igazgató úr közbenjárásának köszönhetően küldött a Mikulás Nyíracsádra.

 

 

 

 

VEZETŐ HÍREK
Eucharisztikus egyházkép a bizánci teológiában - újabb előadás a NEK jegyében a Sapientian

2020.03.01. - Hangos kiegészítés a szertartási utasításhoz

Szinaxárion, nagyböjt 1. vasárnapja
 
AKTUÁLIS
Jézus-ima a Panágiában

"Az Eucharisztia a bizánci teológiában" - előadássorozat a Sapientia Főiskolán a NEK jegyében

Előszenteltek Liturgiája Fülöp metropolitával
 
VEZETŐ HÍREK
Eucharisztikus egyházkép a bizánci teológiában - újabb előadás a NEK jegyében a Sapientian

2020.03.01. - Hangos kiegészítés a szertartási utasításhoz

Szinaxárion, nagyböjt 1. vasárnapja
 
AKTUÁLIS
Jézus-ima a Panágiában

"Az Eucharisztia a bizánci teológiában" - előadássorozat a Sapientia Főiskolán a NEK jegyében

Előszenteltek Liturgiája Fülöp metropolitával
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Autentikus roma zenével zárul a Görög Zenei Esték harma...
Autentikus roma zenével zárul a Görög Zenei Esték harma... class=
 
Tavaszi zarándoklat Máriacellbe
Tavaszi zarándoklat Máriacellbe class=
 
Kántorok számára szerveznek lelkigyakorlatot
Kántorok számára szerveznek lelkigyakorlatot  class=
 
Jézus-ima lelkigyakorlat lesz Máriapócson
Jézus-ima lelkigyakorlat lesz Máriapócson class=
 
Liturgikusének-verseny: egy napon, három helyszínen zajli...
Liturgikusének-verseny: egy napon, három helyszínen zajli... class=
 
Előszenteltek Liturgiája Fülöp metropolitával
Előszenteltek Liturgiája Fülöp metropolitával  class=