Fülöp metropolita atya karácsonyi gondolatai

Krisztusban szeretett testvéreim!

A történelem menete nem más, mint folyamatos várakozás Krisztusra. A zsidó nép messiásvárása beteljesült Betlehemben, mégis, a közénk érkezett Jézus újra arról beszél, hogy majd ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Az első évmilliókban Krisztusra, az utóbbi évezredekben Krisztus második eljövetelére várunk. Életünk, az emberiség élete az első naptól az utolsóig ebben a várakozásban telik.

Amikor Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett minket, akkor megkaptuk az adottságot, hogy Isten képmásai vagyunk, és mellé a feladatot is, hogy hozzá hasonlóvá legyünk. Ennek a szívünkbe ültetett ősmintának a követése késztet minket, hogy akarjunk egyre közelebb kerülni az eredeti képhez, vágyakozzunk arra, hogy ez a hasonlóság minél teljesebb legyen. Éppen a bűnbeesés fájdalmas következményeinek kimondása során ígérte meg nekünk az Úr, hogy eljön majd az asszony szülöttje, aki sarkával eltapossa a kígyót, vagyis a sátánt, Isten iránti vágyunk megrontóját (Ter 3,15). Ő lesz majd az, akiben az istenképiség és a hasonlóság teljes egysége tökéletesen megvalósul.

Ezt a „proto-evangéliumot” még aligha ismerte föl a zsidó nép, de a próféták egyre tisztultabb látása nyomán fokozatosan erősödött a Messiás várásának tudata. Folyamatosan buzdították a népet: „Törekedjünk megismerni az Urat! Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás” (Oz 6,3). Buzdították és vigasztalták: „Bátorság! Ne féljetek! Nézzétek, eljön Istenetek… Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek” (Iz 35,4).

Ennek ellenére, amikor elérkezett, bár sejtették, hogy ő a Messiás (Jn 7,26), mégis, a zsidó emberek számára – akik magabiztosak voltak monoteista hitükben ­– elképzelhetetlen volt, hogy ez a csodatevő rabbi azonos legyen Istennel. Ez volt ellene a legsúlyosabb vád: „Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette

magát az Istennel” (Jn 5, 18). Pedig eljövetelének egyik legfontosabb üzenete éppen ez: „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30). És, ami ennek következménye, ahogy főpapi imájában maga Jézus fogalmazta: „ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, ők is legyenek bennünk” (Jn 17,21). Ezért kérte Atyjától: „Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ők is ott legyenek velem, ahol én vagyok” (Jn 17,24).

Az ember tehát ugyanarra vágyik, mint az Isten, hogy eggyé legyenek. Már Krisztus első eljövetele, a Szűztől való születés is azért történt, hogy egyesülhessen velünk, s nekünk is fölkínálja ezt az egyesülést. S ugyanezt nyújtja minden egyes Szent Liturgiában, amikor a diakónus szavával hív erre az egyesülésre: „Istenfélelemmel, hittel és szeretettel közeledjetek!” És ezért fog eljönni majd újra, ahogyan ígérte: „Eljövök és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14,3).

Ezért énekelhetjük karácsony éjszakáján olyan nagy örömmel: „Velünk az Isten!”, mert ő szeret velünk lenni, s azt szeretné, ha mi is együtt lennénk ővele. Kétezer évvel ezelőtt eljött, hogy ott legyen, ahol mi vagyunk, és az idők végén újra eljön, hogy mi is ott lehessünk, ahol ő van. A Gyermek-Isten eljön az életünkbe, hogy jelenlétével megszentelje azt, mi pedig megszentelődve eljussunk az ő isteni életébe. Nem csupán ünnepi élmény, hogy velünk az Isten, ez a karácsonyi hír az egész életünket átjárja. Ettől kezdve mindent ez határoz meg.

Mostanában különösen is sok esemény igyekszik erről elterelni a figyelmünket. Riasztó híreket kapunk ártatlanok meggyilkolásáról, tömegek mészárlásáról. Fájdalommal vesszük hírül a keresztény hit kigúnyolását Európában, a keresztények testvéreink kiirtását Ázsiában. Lehet-e ilyen körülmények között megőrizni a békét? Lehet-e ünnepelni, ha közben testvéreink szenvednek?

Ha a drámai események miatt nem ünnepelnénk, akkor hiába jött volna el Krisztus. Ha azt gondoljuk, hogy ezek a szörnyű események elveszik a karácsonyunkat, akkor leleplezzük magunkat, hogy az ünnep számunkra nem más mint fenyőág és csillagszóró. Karácsonyfa nélkül lehet ünnepelni, de Krisztus nélkül nem. Hisz az ünnep éppen ez: itt van Krisztus! Ez a karácsony üzenete, hogy senki sem magányos, senki sem marad egyedül. Ahogy ő maga mondta: „Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok” (Jn 14,18).

Ha a történelem súlyos viharaiban mindvégig megmaradt a várakozás és vágyakozás Krisztusra, akkor ma sem kell megriadnunk a hírek hallatán. Maga Jézus bátorít: „Amikor háborúról és háborús hírekről hallotok, ne rémüldözzetek” (Mt 13,7). Meg kell őriznünk a gyermeki várakozást még a legvészterhesebb időszakokban is. Éppen ezt a gonoszságot, kétségbeesést, reménytelenséget jött gyógyítani az ártatlan Isten-Gyermek. Éppen ezt a legyőzhetetlen erőt akarja átadni nekünk a kisded csecsemő, az örökkévaló Isten. Higgyünk karácsony üzenetében, hogy velünk az Isten!  Higgyünk abban, hogy bár eljött közénk, mégis közeledik felénk. Így közeledjünk mi is Betlehem felé, hogy ott ne megállni akarjunk, hanem tovább haladni Isten felé. Akkor fogunk tudni egymáshoz is közeledni, akkor fogunk tudni másokat is magunkhoz engedni. Ne féljünk ettől! A jászol mellé telepedve fedezzük föl, hogy mennyire közel vagyunk egymáshoz, mindnyájan egy családba, az ő családjába tartozunk.