Fülöp metropolita: az a hívő ember, aki szomjazik, a szomjúságot pedig a Szentlélek oltja

Krisztusban szeretett testvéreim!

A mai tanítást indítsuk abból az érdekes helyzetből, melyet az Evangéliumban hallhattunk:Jöttek a farizeusok szolgái, hogy elfogják Jézust, de nem tudták. „Miért nem hoztátok el őt?” – kérdezték a farizeusok (v.ö.: Jn 7,37-52; 8,12). „Ember így még nem beszélt!” – felelték a szolgák, magyarázkodva, hogy miért nem tudták magukkal vinni. Igazuk volt. Ember így még nem beszélt! Olyan szavak hangzottak el Jézus ajkáról, melyek lebilincselték őket, képtelenek voltak vele szembeszegülni. Egy másik alkalommal is úgy beszéltek Jézusról, hogy őnem úgy tanít, mint az írástudók, hanem mint akinek hatalma van. És nem is csoda, hiszen azok a szavak, amelyek Jézus ajkáról elhangzottak, az Isten szavai voltak. Az Isten teremtő szava.

A teremtés kezdetén mondta Isten, hogy „Legyen világosság!” Mondta, hogy „Váljanak el az alsó vizek a felső vizektől!” Mondta, hogy gyűljenek össze a vizek és tűnjön ki a szárazföld!” Isten mondta, és úgy lett. Isten szava hihetetlen erővel bír. Ezzel találkozott Jézus hallgatósága, az Isten szavát hallották ajkáról. Persze, ezt akkor sem a szolgák, sem a farizeusok nem tudták fölfogni. Érzékeltek valamit, de nem tudtak vele mit kezdeni.

Mindenképp elgondolkodtató, ahogy a farizeusok, az írástudók miért viselkedtek így. Megvoltak győződve arról, hogy Jézus biztosan nem lehet a Messiás. Bár a nép között már egyre terjedt a hír: Ez a próféta, talán ő a Messiás? Ez bőszítette föl az írástudókat, ezért akarták elfogni. Mert konokul elutasították Jézust, anélkül, hogy odafigyeltek volna a szavaira. Nikodémusnak is ezt felelték: „Nézz utána, és lásd, hogy Galileából nem támad próféta!”Annyit tudtak, hogy a Messiásnak Betlehemből kell származnia. Pedig nekik kellett volna egy kicsit jobban utánanézni, hogy Jézus valójában Betlehemben született. Vizsgálat, meghallgatás nélkül, konok ellenállással elutasították Jézust.

Ha jól körülnézünk, ezzel a jelenséggel ma is találkozhatunk. Sokan vannak, akik elutasítják Jézustanélkül, hogy megismernék a tanítását, hogy utánanéznének, ki csoda ő, mit tanít. Úgy, ahogy van,visszautasítják az Egyházat, Istent, Jézust. Furcsaemberi magatartás ez az elutasítás, ez a konokság!Ma is számtalanszor találkozunk vele. S persze,hozzátehetjük, hála Istennek, mi nem vagyunk ilyenek, mi elfogadjuk Jézust, mi tudjuk, hogy Betlehemben született, mi tudjuk a válaszokat a hit kérdéseire. Mi, hála Istennek, nem a konok elutasítók közé tartozunk. Mi hiszünk Istenben, így aztán megnyugodhatunk.

Ezen a napon azonban érdemes a mi hitünket is mélyebben megvizsgálni. Jézus azt mondja: „Aki hisz bennem, annak lelkéből örök életre szökő víz forrásai fakadnak”. Vajon ezt elmondhatom magamról? Hiszem, hogy a lelkemből örök életre szökő víz forrása fakad? Ezt a Lélekről mondta Jézus, aki ekkor még nem jött el – magyarázza az evangélista. Mondhatom, hogy a lelkemből a Szentlélek örök életre szökő forrása fakad? Mi ez? Van erről tapasztalatom?

Érdemes tehát alaposan megvizsgálni a saját hitemet. Biztos, hogy a hívők csoportjába tartozom? Ismerem azt, hogy miről beszél Jézus? Föl tudom fogni, hogy mi ez a szívemből fakadó örök életre szökő vízforrás?  

Úgy gondoljuk, hogy tudjuk a kérdésekre a válaszokat. Nemcsak arra, hogy hol születetett a Messiás, hanem a hit egyéb kérdéseinek válaszait is, hiszen tanultuk a hittanból. Ha olyan biztosan vagyunk a válaszokban, akkor most felteszek egy kérdést, amin érdemes elgondolkozni: Ki az Üdvözítő? A válasz talán egyértelmű: Jézus. Pedig, ha jobban odafigyelünk, kiderül, hogy nem ezt szoktuk énekelni a Szent Liturgiában. Abban a sztihirában, amit hosszú hallgatás után éppen ezen a napon énekelünk újra. Roppant érdekes, hogy húsvét éjszakáján elhallgatott ez az ének, helyette mást énekeltünk. Amikor szentáldozás után a pap magasra emeli a kelyhet és vele áldást ad, ezt feleltük rá: Föltámadt Krisztus… De ma, pünkösd ünnepi napján visszatérünk a megszokott énekünkre, erre a második hangú sztihirára, amely érdekes választ ad arra, hogy ki az Üdvözítő. Ugyanis ezt énekeljük: „Láttuk az igaz világosságot, vettük a mennyei Szentlelket, megtaláltuk az igaz hitet, imádjuk az oszthatatlan Szentháromságot, mert ez üdvözített minket.”

Ebben az énekben a válasz az, hogy vagy a Szentháromság az üdvözítő. Vagy akár úgy is értelmezhetjük, hogy a Lélek, de Jézusról itt nincsen szó! Természetesen nem azt mondom, hogy nem Jézus az Üdvözítő, de ez az ének rávilágít, hogymégsem annyira egyszerűek ezek a válaszok. Jó, ha mélyen megvizsgálom a hitemet, és a kérdésre nem azon nyomban felelem rá, hogy igen, én hiszek, a hívők csoportjába tartozom, mivel tudom a hittant éseljárok a templomba.

Testvéreim! Az Egyház segít abban, hogy erre a legfontosabb kérdésre helyes választ tudjunk adni. Ki-ki vizsgálja meg magát! Egészen bizonyos, hogy hiszek, hogy hívőnek tarthatom magamat?

Valahogy más a mi keleti egyházunk magatartása. Úgy vélem, jobb, ha nem magabiztos választ adok, hanem követem az Egyház magatartását, aki arra hív, hogy énekeljek. Feleletülezt az éneket, adja ajkamra az Egyház. A szentáldozás után, amikor Krisztus testét magamhoz vettem, érdekes módon nem arról énekelek, hogy Krisztus testét magamhoz vettem, hanem hogy vettem a mennyei Szentlelket, hogy imádom a Szentháromságot. Az Egyház úgy segít, hogy nem válaszokat ad, hanem megénekelteti a hitünket. Ünnepelteti velünk a hitet. Aki ünnepli a hitet, aki énekli ezeket a himnuszokat, azoknak mindez hitbenvaló megerősítésére szolgál. Az nem fogja a mellétdöngetni, hogy a hívők csoportjába tartozik, helyette örvendező és hálás szívvel együtt énekel a szentekkel, a hívő és az istenkereső társakkal. A többiekkel együtt én is örvendezve éneklem, hogy láttam az igazi Világosságot, vettem a mennyei Szentlelket, megtaláltam az igaz hitet… Ha nem is tudom, hogy ez mit jelent, ha nem is értem egészen pontosan, de énekelem, ünnepelem, az Egyházzal együtt mondom és zengem, és ez erősít meg engem.

Amikor Jézus ezt különleges és egyáltalán nem könnyen érthető mondatot mondta, hogy „aki hisz bennem annak lelkéből örök életre szökő víz forrása fakad”, ezt egy másik mondattal előzte meg. A mai Evangélium első mondata így szól: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz bennem, amint az Írás mondja, annak belsejéből élő víz folyói fakadnak.”

Testvéreim, az az igazán hívő ember, aki szomjazik! Aki belátja, hogy szüksége van Istenre, aki vágyik arra, hogy betöltse a Szentlélek. Ha igazán szomjazom, akkor mindent meg is teszek, hogy ezt a szomjamat oltani tudjam. A Szentlélek oltja ezt a szomjúságot, aki betölti ezt a vágyakozásunkat. Ez az igazi hit, az igazi világosság, amikor rájövök, mennyire rászorulok Istenre! Ha nem melldöngető kereszténynek, katolikusnak, görögkatolikusnak vallom magam, hanem Isten irgalmára szoruló, Isten szeretetét szomjazó embernek énekelem magamat. Éppen amikor esszük és isszuk Krisztus testét és vérét, akkor örömmel énekeljük, hogy láttuk az igazi Világosságot, vettük a mennyei Szentlelket,megtaláltuk az igaz hitet, amit kerestünk, imádjuk a Szentháromságot, aki üdvözít minket.

Mai napon, amikor hosszú hallgatás után a szentáldozást követően először fogjuk énekelni ezt a himnuszt, ezt a második hangú sztihiránkat, akkor mindezt énekeljük bele: a magunk gyöngeségét, istenkeresését, szomját, vágyát arra, hogy egyesülhessünk Istennel. Ez a közösen énekelt hitvallás erősítsen meg bennünket, ez alakítsa át életünket! Akkor talán lesz majd arról tapasztalatom, hogy mit is jelent, hogy lelkemből örök életre szökő víz forrása fakad, amelyből esetleg mások is olthatják a szomjukat. Ma, a szentáldozás után énekelt második hangú sztihiránk változtassa meg az életünket! „Láttuk az igazi világosságot. Vettük a mennyei Szentlelket. Megtaláltuk az igaz hitet. Imádjuk az oszthatatlan Szentháromságot, mert ez üdvözített minket!” Amen.