Fülöp metropolita üzenete a tanévkezdésre

A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete

A választott népnek volt egy fontos mondata, egy közös imádsága, a Sema Izrael, a Halld, Izrael. Így szól a teljes mondat: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel!

Ez olyan mondat volt, amelyet sokszor, naponta többször is el kellett ismételni, része volt, sőt, még ma is része a zsidó reggeli és esti imádságnak. A Szentírásban ezt olvassuk róla: „őrizd meg ezt a szívedben, és vésd gyermekeidnek is az eszébe, beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz s amikor úton vagy, amikor lefekszel s amikor fölkelsz. Igen, jelként kösd őket a kezedre, legyenek ék a homlokodon. Írd fel őket házad ajtófélfájára és kapujára!” (MTörv 6,4-8)

Amikor néhány évvel ezelőtt elindítottuk azt a szokást, hogy az év elején kiválasztunk egy szentírási mondatot, amelyet iskoláinkban, óvodáinkban, akár még bölcsődéinkben is egész éven át emlékezetünkben tartunk, akkor ebben bizonyosan szerepet játszott ez a nagyon ősi, zsidó előírás is. Azt nem mondom, hogy kössük föl a gyermekek kezére, rögzítsük a homlokunkra, írjuk ki otthonaink ajtófélfáira az éves mondatunkat, de hogy intézményeinkben legyen kitéve jól látható és olvasható helyen ez az üzenet, azt nagyon üdvösnek és hasznosnak tartom.

Az idei üzenet pedig a jubileumi évhez kapcsolódik. Igaz, hogy a most következő tanév épp csak lendületet vesz a 2025-ös esztendőből és majd a következőben folytatódik, de miért ne lehetne ez a lendület a jubileumi jelmondat folytatása? Megboldogult Ferenc pápánk 2025-ben a remény zarándoklatát hirdette meg, s arra buzdított minket, hogy mindnyájan legyünk a remény zarándokai. S minthogy ezt az évet ő már a másik világban – reményeink szerint a mennyek országában – fejezte be, földi halálával mintegy végső örökségként hagyta itt nekünk ezt az üzenetet: legyünk a remény hírnökei, fenntartói, terjesztői.

Hogyan folytathatjuk ezt a feladatot? A szentírás tanúsága szerint a következőképpen. Szent Pál a rómaiakhoz írt levelében többször is beszél a reményről, s végül így zárja le erről szóló tanítását: Ez a remény pedig nem csal meg, mert a nekünk adott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete. (Róm 5,5).

Érdemes a mélyére nézni ennek a fontos mondatnak. Egyrészt világosan megérthetjük belőle, hogy a remény nem tartható meg a Szentlélek nélkül. Az nem holmi öngerjesztő, önmagunkat lelkesítő lélektani magatartás, hanem valós erőtartalék, amelynek forrása nem itt a földön, hanem magában az Istenben van. Istenben, akitől az életet, az életünk célját, a hozzá szükséges eszközöket, azt boldoggá tevő ajándékokat kaptuk. Minden valós érték Istenből forrásozik, más eredet nincsen, csak az Istenben. A remény is tőle jön és hozzá visz. Ezt pedig a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kaptuk meg. Isten nekünk adja saját Lelkét, hogy önmagunknál többé váljunk, hogy képessé legyünk vele kapcsolatot tartani. A Lélek maga segít nekünk imádkozni sőt, helyettünk imádkozik (Róm 8,28), a Lélek megtanít minket mindenre, eszünkbe juttat mindent (Jn 14,26), sőt, ő szól helyettünk, ha kell (Mt 13,11), és még sorolhatnánk, mennyi mindenben siet segítségünkre a Lélek. De nem csak segít, annál sokkal többet kapunk tőle.

A Lélek által kiárad szívünkben az Isten szeretete. Vajon mit jelent az, hogy kiárad szívünkben az Isten szeretete? Miért nem azt írja Szent Pál, hogy a Lélekkel megkapjuk az Isten szeretetét, vagy megérezzük, vagy általa befogadjuk azt? Miért a kiárad szót használja? Az tud kiáradni, amiből sok van. És onnan tud kiáradni, ahol azelőtt volt. Isten a szeretetét nem belehelyezi a szívünkbe, hanem kiárasztja onnan. Ez a Szentlélek műve! Ez az, amit megtapasztalhatunk a Szentlélek által. Hogy az isteni szeretet forrása nem más, mint a mi, saját szívünk. Onnan származik, onnan fakad.

A keresztény üzenet lényege nem az, hogy jól kell viselkednünk, hogy egy jóval magasabb erkölcsi mércét kell követnünk. A hitünk arra a fölismerésre vezet el, hogy a szívünk, a mi emberi, gyarló, sokszor rosszra hajló, rossz gondolatokat is tápláló szívünk ugyanakkor – ugyanakkor! – az isteni szeretetnek is a forrása. Nem kell, hogy belehelyezze oda Isten a maga szeretetét, mert az ott van, az onnan tud kiáradni. Az ember megteremtése óta hordozza az Isten szeretetét. Az emberi szív a világban az Isten szeretetének lelőhelye. Legyen bármilyen eltévelyedett egy lélek, váljon bármilyen gonosszá is, például a háborúban, mundérban, fegyverrel a kezében, azért a szíve, ha van szíve – márpedig a legkegyetlenebb katonának is van! – mégis az isteni szeretet forrása. Csak nagyon mélyre szállt, nagyon nehezen megtalálható. De attól még ott van.

Kedves kollégák, kedves diákok, kedves szülők és munkatársak! Isten Szentlelke által a szívünkben kiáradt az isteni szeretet. Ezt lehet, hogy eddig nem is tudtuk, lehet, hogy eddig másként gondoltuk. Lehet, hogy a sok, fájóan rossz tapasztalat miatt eddig azt gondoltuk, mennyi gonosz ember van a földön. Persze, ez sajnos most is igaz. De legalább tudnunk kell, hogy ők is, a leggonoszabb ember is hordozza szíve mélyén az isteni szeretetnek a forrását. S ami még vigasztalóbb, hogy ez mireánk is érvényes, mireánk is vonatkozik. Sőt, ez a legeslegfontosabb igazság, ha ezt megértettük, megtaláltuk életünk megoldását. Hiszen szívünkben ott van egy kimeríthetetlen forrás, az Isten végtelen szeretete, csak meg kell találnunk, csak tudnunk kell belőle meríteni.

A nekünk adott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete. Ettől változik meg az életünk, ezáltal tudjuk megváltoztatni a környezetünket, ez segít hozzá minket ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk emberi és keresztény küldetésünket, azaz Isten szeretetének terjesztését.

Görögkatolikus iskoláink, egyéb oktatási intézményeink legyenek ennek a nagyszerű igazságnak zászlóvivői. Hirdessük meg a minket meg nem csaló remény éve után a szeretet kiáradását! Higgyék el, higgyétek el, hogy van remény, van erő, van szeretet a szívünkben! Ebben nem csalatkozunk sohasem! Amikor pedig mégis elfogyni látszik, a megpróbáltatások súlya alatt halványulni kezd ez a remény, akkor tekintsünk föl életünk képzeletbeli ajtófélfájára, lássuk meg homlokunkon ennek láthatatlan ékességét, vegyük észre az erőtlennek érzett kezeinkre erősített jelet, hogy a remény nem csal meg, mert a nekünk adott Szentlélek által kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.