Fülöp metropolita üzenete az egyházi év és az új tanév kezdetén

Az apostol minden Krisztus-hívő figyelmét felhívja arra, hogy a reményünk a buzgóságunk gyümölcse: ha buzgók vagyunk a hitben, erősödni, sőt, tökéletesedni fogunk a reményben.

Mennyire fontos igazság ez ma, amikor annyi reménytelenséget látunk, vagy inkább hallunk magunk körül a világban! Azért fontos ez a különbségtétel, hogy nem látjuk a reménytelenségeket, hanem hallunk róluk, mert ezek csupán a fülünkig eljutó, a tudatunkba hatoló hírek, amelyek reménytelennek mutatják háborútól, járványoktól, szegénységtől, igazságtalanságoktól szabdalt világunkat, ám a körülöttünk lévő világ nem olyan, amilyennek nekünk mutatják, hanem olyan, amilyennek mi látjuk. Ha reménytelennek látjuk, az hitünk gyöngeségének következménye, ezért kell – a Szentírás szavait megszívlelve – a hitben való buzgóságunkat fokoznunk, hogy a remény bennünk ne fogyatkozzék, hanem

„…mindvégig tökéletesedjék”.

Sok erény áll lehetőségként előttünk, amelyekre törekednünk lehet, érdemes és kell is. A sarkalatos erények: okosság, igazságosság, erősség, mértékletesség, az emberi élet sarokpontjai. Ezek keretezik józan, emberi magatartásunkat. Melléjük társulnak az igazság, irgalmasság, alázatosság, tisztaság, szegénység, engedelmesség, stb., melyek az egészséges emberi kapcsolatok hajtómotorjai. Törekszünk ezekre, de megfelelő mértéket is kell tartanunk bennük, hisz ezek mindegyike akár szembe is fordulhat velünk, ha túlzásokba esünk.

Mindezen emberi erényeken túl azonban, vagy inkább mindezek mélyén ott vannak az isteni erények, a hit, a remény és a szeretet, amelyek nem csak minősítik, hanem alapvetően meghatározzák emberi mivoltunkat. Ezeket nem lehet eltúlozni, ezekben nem lehet túlzásba esni. Ezek fokozódása, erősödése, lelkünkben való mélyülése egyre emberibbé, egyre krisztusibbá formál bennünket.

A három isteni erény oly szoros mértékben összekapcsolódik, hogy azok szinte fölcserélhetők, mind ugyanannak az alapvető emberi magatartásnak a három vetülete, amely önmagunkkal, embertársainkkal és Istennel való kapcsolatunkat meghatározza. Hit nélkül a remény semmibe kapaszkodás, szeretet nélkül a hit üresen kongó cincogás, a remény hit és szeretet nélkül hiábavaló földön futkosás. E három isteni erény adja meg az emberi élet végtelen mélységét és határtalan távlatát. Ezek teszik az embert emberré.

Most kezdődő esztendőnkben legfőképp a reményt vetítjük lelki szemeink elé, hogy a sötét hírek örvénylő kavalkádjában mindig ott tündököljön előttünk annak fénye, hogy van merre és van hová haladnunk. Fogadjuk nyitott szívvel, odaadó lélekkel az egész évre szóló buzdítást:

„…hogy reményetek mindvégig tökéletesedjék!

A remény kapaszkodó, amely megakadályozza, hogy a viszontagságok közepette elsodródjunk, a megpróbáltatások miatt eltávolodjunk az Úrtól. Az apostol még egy fontos kiegészítést is tesz, hogy hová is kapaszkodjunk: „Lelkünk biztos és szilárd horgonya ez, amely a függöny mögé ér…” (Zsid 6,19)

Amikor Mózes lejött a szövetségkötés hegyéről, megalkotta a találkozás sátrát, pontosan aszerint a minta szerint, amit a hegyen látott (Kiv 25,40). Ennek a sátornak legszentebb részét, a szentek szentélyét egy függöny választotta el, ahová egyedül a főpap léphetett be egy évben egyszer. A salamoni templomban ugyanúgy a függöny választotta el a szentélyt, ahová a főpapon kívül senki nem léphetett be. Ez az a függöny, amely nagypénteken kettéhasadt fölülről egészen az aljáig abban a pillanatban, amikor Krisztus Urunk a kereszten kilehelte lelkét (Mt 25,51). Ezzel szabad utunk nyílt az Atyához a Lélekben, amelyet Krisztus saját testében nyitott meg (Ef 2,18). Krisztus megnyitotta nekünk az utat, lehetőséget adott, hogy eljussunk az ő otthonába, meghívást kaptunk, hogy belépjünk a szentek szentélyébe, az Isten országába. Ez életünk végső reménye. Ide kell kapaszkodnunk. Ez az egyetlen biztos pont az életünkben. A szentélyből származik tehát minden reményünk. A templom szentélye számunkra a forrás, onnan érkezik hozzánk az isteni erő.

A templom, a szentély, a királyi ajtó széthúzott függönye legyen különösen is ebben az esztendőben jele és emlékeztetője ennek az isteni erénynek, ennek a mennyből fakadó reménynek, hogy hitben és szeretetben kitartsunk megváltó Krisztusunk mellett,

„…hogy reményetek mindvégig tökéletesedjék!