Görögkatolikus hittantábort szerveztek Halásztelken

Görögkatolikus hittantábort szerveztek Halásztelken

2025-07-24 13:58:06
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Tábor
Ifjúsági
imádság
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szentháromságról, az Anyaegyház szeretetéről és a reményről is szólt az a görögkatolikus hittantábor, amit június végén szerveztek meg Halásztelken. Prodán Gábor atya beszámolóját olvashatják.

Minden napot Szent Liturgiával kezdtünk, majd együtt átsétáltunk a közösségi épület udvarára, ahol a reggeli torna zajlott. A napi háromszori étkezés között beszélgetések, közös és szabadon választott játékok, valamint kézműves programok várták a résztvevő gyermekeket. A tábor utolsó napján bérelt autóbusszal utazva meglátogattuk a környékünkön lévő görögkatolikus templomokat. 

 

Segítségünkre volt két helybeli óvodapedagógus, akik a kézműves foglalkozásokat, népi játékokat irányították; továbbá egyházközségünk fiataljai, akik mint az angyalok, úgy szolgálták a rájuk bízottakat. Hálásan köszönjük nekik.

Az első nap fő témája: a Szentháromságban az egy Isten kinyilvánította végtelen szeretetét, amikor személyesen mutatta be magát, mint Atya, Fiú és Szentlélek. A teremtett világ szépségéről, színességéről beszélgettünk. Mindent Isten teremtett, a mindenható Atya az embereket munkatársaivá tette. A kertben a száraz felületekre fűmagot vetettünk, locsoltunk, hogy az egész kert szép zöld legyen. Lepedővászonra festettünk, hogy bemutassuk a teremtett világ élőlényeit. Minden résztvevő saját tarisznyát készített a hitvallás szövegének tárolására. Ezen a napon agyagfigurákat is készítettünk.

A második napon azt hangsúlyoztuk: hitünk és szeretetünk Jézus Krisztus iránt megerősít, hogy elviseljük, sőt legyőzzük a nehézségeket. Szeretet-dobókockát készítettünk  papírból.

1. Jézus Krisztust szeretem a másik emberben
2. Elsőként szeretek
3. Mindenkit szeretek
4. Úgy szeretem a másikat, mint önmagamat
5. Kölcsönösen szeretjük egymást
6. Szeretem az ellenségemet

A következő nap a Szentlélek megjelenési formáiról szólt. Közös kerti játékokat játszottunk: „Tüzes kendőt hordozok...”; A Szentlélek tüzének „táplálása” (célba dobás); vízhordás. Emellett tarisznyát varrtunk és agyagoztunk.

A másnap fő témája: az Anyaszentegyházon keresztül Jézus Krisztus mindig velünk van és törődik velünk. Ő alapította a Katolikus Egyházat azért, hogy tanítson, irányítson, vezessen, és egyesítsen bennünket Istennel itt a földi életünkben és örök életen át a mennyben. A templom régi kifejezése a szentegyház. Beszélgettünk a templomokról, a liturgiákról. Templommakettet készítettünk papírból, agyagból.

Isten örök életet adott nekünk – ezt hangsúlyoztuk a közös beszélgetésekben a tábor utolsó napján. „Akik Isten kegyelmében és barátságában halnak meg, és akik már teljesen megtisztultak, örökre Krisztussal élnek.” (KEK 1023) Ellátogattunk a környékünkön levő görögkatolikus templomokhoz (Szigetszentmiklós és Csepel). Volt ima, ének és közös játék a csepeli görögkatolikus templom mögötti játszótéren.

A program megvalósulásához a Hajdúdorogi Főegyházmegye anyagi támogatása is hozzájárult.

VEZETŐ HÍREK
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiatalokat

Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe

Újra együtt mulat a görögkatolikusok nagy családja – jön a metropóliai bál!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiatalokat

Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe

Újra együtt mulat a görögkatolikusok nagy családja – jön a metropóliai bál!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
 
Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe
Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe
 
Újra együtt mulat a görögkatolikusok nagy családja – ...
Újra együtt mulat a görögkatolikusok nagy családja – ...
 
Vízkereszt és a házszentelés hagyománya – ősi ünnep...
Vízkereszt és a házszentelés hagyománya – ősi ünnep...
 
Diakónusszentelés lesz Debrecenben Gyertyaszentelő Boldog...
Diakónusszentelés lesz Debrecenben Gyertyaszentelő Boldog...
 
"Éltet, táplál és fölemel minket" - Vízkereszt a debre...