Gazdag őszt tudhat maga mögött a kispesti közösség

Az idei ősznek még mottója is volt a kispesti görögkatolikus közösségben: “Kispesten ősszel is tavasz van!” A mondat akkor pattant ki ifj. Zuró József atya fejéből, amikor ősszel a hulló faleveleket szedegette össze az udvaron, a szőlővesszők végén pedig meglátta a zsenge hajtást, ami az ég felé mutatott. “Ekkor tudatosodott bennem, hogy ami már nem kell, az lehullik a földre, ami viszont friss és új, az a Jóisten felé irányul. Az őszi elmúlásban is ott az élet.”

Az élet a kispestiek őszéből valóban nem hiányzott. A szeptembert egy családnappal indították, aminek Csókay András professzor volt a vendége. Ezt követően háromnapos máriapócsi zarándoklatra indultak, ahol a közösség tagjai igazán egymásra tudtak hangolódni. Minden évben ez a pócsi zarándoklat alapozza meg az itthoni létünket - meséli Jozsó atya- hiszen ezen a zarándoklaton esténként jut időnk végre beszélgetésre és közös éneklésre is. Egy-egy ilyen kirándulás után nagy öröm számomra, hogy látom, hogy elkezdik egymást keresni a családok a hétköznapokban is.

Közben tovább szépült a templom környezete is. Három éve készült el egy baráti felajánlásnak köszönhetően az udvaron lévő épített filagória, idén pedig pályázati pénzből vásároltak mellé egy nagy fehér sátrat, hogy a forró nyári napokon vagy esőben is megoldott legyen a templomban ülőhelyet nem találó hívek helye, de a nyári ötven gyermek részvételével zajló tábor is ennek köszönhetően lehetett a templom udvarán. Idén ősszel befejeződött az udvar második részének felújítása is, és a parókia udvara “Év kertje” címet is kapott a kispesti önkormányzattól.

A kispesti görögkatolikusok számára az egyházközség iránti szeretet kifejeződésének egyik formája a közösségi programokon való részvétel: ez látszott a Szüreti bálon is, ahol végül olyan sokan voltak, hogy a tánctér majdhogynem szűkösnek bizonyult. Szenzáció számba ment, hogy a bálon a 98 éves Irénke néni is tiszteletét tette. Októberben a 72 óra kompromisszum nélkül program keretében a kispesti férfiak az udvar project második felének rendezését fejezték be, az asszonyok pedig a templombúcsúra készítették fel a templomot.

A templombúcsú a kispesti ősz megkoronázása volt. Kovács István dunaújvárosi parókus atya, búcsú vendég szónoka prédikációját azzal kezdte: “Kispesten látszik, hogy összetartó és szerető közösség van, akik egyre jobban formálódnak, szeretnek együtt lenni és szeretnek beszélgetni is egymással.” Az egyházközség védőszentje, Aranyszájú Szent János a beszéd által nagyon sok mindent vitt véghez. Szavaira tömegek gyűltek össze, mindenki meg akarta őt hallgatni, hiszen csodálatosan beszélt. És amit ott hallottak az emberek, az közösséggé kovácsolta őket. Ez a legfontosabb a mai világunkban, hogy mi, akik együtt tudunk itt lenni, közösséggé kovácsolódjunk - mondta István atya.

Krisztus a jó pásztor, aki eljön mindenkiért, aki szól nekünk minden nap, hogy csendesedjünk el ebben a rohanó világban. Ha ugyanis nem tudunk leülni, nem engedjük meg a nyugalmat magunknak, akkor nem találjuk majd meg az életünkben az igazságot, és az Istent sem. A mai világ átka, hogy nem akarja engedni, hogy az ember megnyugodjon, és magára, a családjára, az ünnepeire és az Istenre figyeljen.

Aranyszájú Szent János idején a kimondott szónak még volt ereje, a szerződés sem volt soha aláírva, mindössze egy kézfogás kellett hozzá és létrejött az egyezség. Ma sokszor a kimondott szónak káros hatásai vannak, mert kritizáljuk, bántjuk egymást, pedig a szavainkban erő rejlik. Elég-e ha az ember a szavaival értelmet ad ennek a világnak, vagy kell valami más is? A szavainkból cselekedetek kellene, hogy szülessenek.

Isten a teremtéskor mindent a szavával teremtett meg: “Mondta, és lett…” A Teremtés könyvének kiegészítője János evangélista prológusa: Isten odaadása megjelenik abban, ahogy belemondja Krisztust a világba, és aztán mi tudunk róla beszélni. János sokkal többet mond el, mint a másik három evangélista, de ha mi nem beszélünk a szavairól tovább, csak meghallgatjuk, akkor ez a tudás, ezek a szavak elvesznek. A szó cselekedetekre kell ösztönözzön minket a közösségen belül is, mert csak a cselekedetek viszik tovább imánk lényegét.

A búcsú Liturgia végén szokás szerint átadták az Aranyszájú Szent János-díjakat. Közösségi munkájáért Aranyszájú Szent János-díjban részesült Pősze Miklós, aki bölcs kora ellenére szinte minden szabadidejében újult erővel dolgozik a templom körül.

Posztumusz Aranyszájú Szent János díjat kapott Dr. Sasvári László , aki nagy tiszteletben állt a kispesti közösség előtt. Rengeteget tett azért, hogy az ország különböző területein élő görögkatolikusok életkörülményeiről, a szórványról minél több ismeretet szerezzen és ezeket könyv formájában publikálja. Az ifjúságot egész életében próbálta bevonni az egyházközségi életbe, ő volt a budapesti cserkészek lelke. A díjat unokája vette át.

A templombúcsú ünneplését közös ebéddel folytatták az udvaron, ahol a hideg ellenére örömteli hangulatban futkároztak a gyerekek és gyönyörködtek bennük az idősek.