Generációs családi nap Nyíracsádon

Generációs családi nap Nyíracsádon

2017-10-10 13:54:31
Szerző: Tóth Elek parókus
Szabadidő
Család
Egy tartalmas, szép napot tölthettek együtt a résztvevők

2017. október 7-én generációs családi napot rendezett a Nyíracsádi Görögkatolikus Parókia a „Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével” című, az EFOP-1.3.5-16-2016-00125 számú projekt keretében a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskolával, mint együttműködő partnerrel közösen az iskola udvarán. A projekt egyik célja a generációk együttműködése volt, így a rendezvényen óvodások, iskolások, szülők és nagyszülők közössége vett részt. Sikerült a nap eseményeit úgy fölépíteni, hogy minden korosztály jól érezze magát és megerősödjön abban, hogy mindenki mindenkire számíthat egy adott közösségben.

A rendezvényt Garda László intézményvezető és Tóth Elek parókus nyitotta meg, s később Dr. Nagy János polgármester is köszöntötte a résztvevőket. A programok egy részét maguk a résztvevők biztosították: a közös reggeli torna után a nyíracsádi óvodások táncukkal kedveskedtek a jelenlévőknek. Ezek után az idősebb korosztály képviseltette magát: a Nyíracsádi Népdalkör lépett fel, majd citerás tanulók műsora következett. Közben elkezdődött a főzőverseny, ahol az iskola osztályainak tagjai főztek a szülők és nagyszülők segítségével, s az osztályok közötti akadályversenyben is előírás volt a felnőttek szereplése. A nap egyik központi eseménye - az első osztályosok „csibe avatása” előtt - bábelőadás volt ózdi vendégek közreműködésével. A csibeavató után fogyasztottuk el a változatos ebédet, majd a Vaga Banda „Óriás Cirkusz” című előadását tekinthettük meg.

A gólyalábas műsor után táncház zárta a napot. Közben volt aszfalt-rajzverseny is, ahol művészeti vénájukat mutathatták meg a gyerekek. Az ugráló várat és az óriási darts-ot folyamatosan használhatták a résztvevők. Mindezt színesítette az ózdi segítők népi fajátékainak a szabad használata. A rendezvényen aktívan részt vettek a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola képviselői és a Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola tanárai és diákjai.  Ez utóbbiak folyamatosan vérnyomás- és cukorszint mérést végeztek, illetve az újraélesztés gyakorlatot tanították a jelenlévő gyermekeknek és felnőtteknek.

A közel 600 résztvevő egy feledhetetlen közösségépítő nap után fáradtan, de az összetartozás megerősítő érzésével térhetett haza. Mindezért köszönet a rendezvény létrejöttéhez Magyarország Kormányának és az Európai Uniónak az anyagi támogatásért, a Nyíracsádi Görögkatolikus Parókiának a sikeres pályázati programért, a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola igazgatójának és pedagógusainak a pályázati programban való önzetlen és önkéntes szervező és lebonyolító munkáért!

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai