Görög Zenei Esték a Budapesti vonósokkal

Görög Zenei Esték a Budapesti vonósokkal

2019-01-31 15:10:48
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Görög Zenei Esték
2019. február 24-én folytatódik a Görög Zenei Esték koncertsorozat. A Lautitia kóruscsalád vendége ezúttal a Budapesti Vonósok lesznek. Jegyek már kaphatók a Metropóliai Hivatal Petőfi téri székházában!

A Budapesti Vonósok 1977-es alapításukat követően nagy sikerrel szerepeltek a belgrádi Nemzetközi Kamaraversenyen, ahol elnyerték a verseny nagydíját. A Zeneakadémia Nagytermében 1983 óta évente megrendezett koncertsorozata mellett az együttes rendszeresen fellép az ország és a főváros jelentős koncerttermeiben, valamint külföldön.

A zenekar 2001-ben megkapta Magyarország legrangosabb szakmai díját, a Bartók–Pásztory díjat. 2007-ben a Magyar Tudományos Akadémia által odaítélt Művészeti Díjjal, 2008-ban pedig Artisjus-díjjal ismerték el. A kiemelt minősítésű együttes immár több évtizede tartozik az ország zenei együtteseinek élvonalába.

A Budapesti Vonósok művészeti vezetője a Kossuth-díjjal kitüntetett Botvay Károly csellóművész, koncertmestere 2012-től Pilz János, Liszt-díjas hegedűművész.

 

VEZETŐ HÍREK
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége

Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Budapesti Vonósok és Szamosi Szabolcs
VEZETŐ HÍREK
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége

Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
 
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...