Görögkatolikus Ifjúsági Lelkigyakorlat - Ezúttal Hajdúdorogon

Görögkatolikus Ifjúsági Lelkigyakorlat - Ezúttal Hajdúdorogon

2023-04-06 13:45:04
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Lelkigyakorlat
A virágvasárnapi hétvégén megtelt a hajdúdorogi Szent Bazil Gimnázium a Húsvétra készülő fiatalokkal. Immár a nyolcadik alkalommal találkoztunk OGIF Görögkatolikus Ifjúsági Lelkigyakorlat keretében, ezúttal is csaknem százan éltük meg a hitet megerősítő találkozást, és dolgoztunk önmagunkon, kapcsolatainkon. Kalotai Máté összefoglalója.

„A hit ugyanis nem mindenkié” (II. Tessz, 3:2) - így szólt a hétvége mottója, amely rávilágított arra, hogy az Istennel való kapcsolatunkba is ugyanúgy munkát kell fektetni, mint az emberi kapcsolatainkba. Ebben a munkában segítettek minket a kiscsoportos beszélgetések, ahol a párkapcsolati és közéleti témák is az szóba jöttek az önismereti tréninggel kiegészülve.

Makláry Ákos atya előadásában megerősítette hitünk oszlopait, és a világ mostani kihívásaira is – akár évezredes – válaszokat kaptunk. A szombati vecsernyéhez Fülöp metropolita atya is csatlakozott, majd egy fórum-beszélgetés keretében válaszolt a kérdéseinkre, sok-sok gyakorlati megoldást és irányt mutatva számunkra.

A lelkigyakorlat állandó részét képező közösen énekelt Jézus-ima zárta a szombati programot, amely segített elmélyülni, leülepíteni az aznap kapott gondolatokat, és találkozni Istennel és önmagunkkal.

Vasárnap pedig a lezáró elmélkedés után a hajdúdorogi első székesegyházban vehettünk részt ünnepi Szent Liturgián. A következő OGIF Görögkatolikus Ifjúsági Lelkigyakorlat a szokásos Karácsonyra hangolódó alkalom lesz, november 10-12. között Máriapócson.

VEZETŐ HÍREK
Álláshirdetés: matematika-bármely szakos tanárt keres hajdúdorogi székhelyintézményünk

Álláshirdetés: gyógypedagógust keres a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola

Álláshirdetés: portás munkatársat keres a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
 
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
 
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
A közösen megélt pillanatok éltetnek – Interjú Nemes ...
A közösen megélt pillanatok éltetnek – Interjú Nemes ...