Görögkatolikus Metropólia: már két éve

Görögkatolikus Metropólia: már két éve

2017-03-17 11:41:25
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Metropólia
2015. március 20-án alakult meg a Görögkatolikus Metropólia

Ferenc pápa 2015. március 20-án alapította meg a Magyarországon élő görögkatolikusok számára a Hajdúdorogi Metropóliát (amelynek székhelye Debrecen). A szentatya ugyanezen hatállyal Kocsis Fülöp, akkori hajdúdorogi püspököt nevezte ki annak első metropolitájává, vagyis vezető főpapjává. Ferenc pápa ezzel egy időben a Miskolci Apostoli Exarchátust egyházmegyei rangra emelte, és ugyanakkor létrehozta a Nyíregyházi Egyházmegyét is, amelyeket alárendelt a Hajdúdorogi Metropolitai Egyháznak. 

A beiktatás első lépéseként 2015. március 23-án a hajdúdorogi görögkatolikus székesegyházban ünnepélyes keretek között kihirdették Kocsis Fülöp érsek-metropolitai kinevezését. Az ünnepségen részt vett Leonardo Sandri, a Keleti Egyházak kongregációja prefektusa, Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa, Erdő Péter bíboros-prímás, több hazai és külföldi püspök, valamint Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, egyházi, Soltész Miklós nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Kozma Péter szabolcs-szatmár-bereg megyei kormánymegbízott és Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke. Az ünnepség ideje alatt a máriapócsi könnyező Mária-ikon is országjáró körútja során éppen Hajdúdorogon vendégeskedett. 

A beiktatást Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Kongregáció prefektusa végezte el, aki beszédében azt mondta, hálát kell adnunk Istennek, hogy a Hajdúdorogi Metropóliát „lüktető központtá” tette. „A metropólia szó azt jelenti, anyaváros, de ebben az esetben azt is mondhatjuk: anyaegyház. Szép, ha így fogjuk fel az egyház létének anyai dimenzióját. Az anya életet adhat, mert ő maga adományként kapta azt, s mint olyat, tovább is adja. Egy anya nem helyezkedik el trónban, hogy szolgálják őt, hanem kötényt köt magára, mint Jézus az utolsó vacsorán, és megy, hogy szolgáljon” – mondta a bíboros, aki átadta ajándékait (egy ezüstérmét, egy kelyhet és egy diszkoszt) Kocsis Fülöpnek.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai