Görögkatolikus Tudásolimpia 15. alkalommal

Görögkatolikus Tudásolimpia 15. alkalommal

2024-06-04 09:11:12
Szerző: Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola/Vándor Ilka Borbála
Ifjúsági
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
A 2023/2024. tanévben 15. alkalommal rendeztük meg a Görögkatolikus Tudásolimpiát.

A kétfordulós levelezős versenyen közel 1600 diák vett részt, akik nemcsak a Görögkatolikus Metropólia általános-és középiskoláiból, hanem egyéb felekezeti és világi iskolákból is jelentkeztek. Közülük került ki az a 150 diák, akik május 31-én a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán az országos döntőn szerepelhetett. A megnyitón a diákok Kocsis Fülöp metropolita vezetésével imaórán vettek részt, majd Fülöp atya biztató szavai után megkezdődött a hivatalos verseny. Az idei évben a diákok nemcsak a főiskola termeit vették birtokba, hanem a Szent Miklós-székesegyházat is, ahol az informatika döntő résztvevői készítettek felvételeket, akik egy short-videó elkészítését kapták feladatul a döntő során. A verseny után a diákok és kísérőik hagyományosan vendégeink voltak egy ebédre is. A koradélutáni eredményhirdetésen dr. Inántsy-Papp Ágnes főszervező értékelte a napot, végül a díjazottak dr. Orosz Atanáz miskolci püspöktől vehették át az okleveleket és az ajándékokat.

A döntőn az alábbi eredmények születtek:

Magyar Nyelv 7-8. osztály:

  1. Pataki Anna Miléna, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Nyíregyháza
  2. Fenyvesvölgyi Zille, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Nyíregyháza
  3. Czidor Hanna, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Nyíregyháza

Magyar Nyelv 9-10. osztály:

  1. Mándi Fruzsina, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Nyíregyháza
  2. Béres Annamária, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Nyíregyháza
  3. Snicer Zsófia, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Nyíregyháza

Biológia 9-12. osztály:

  1. Csóka Eszter, Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium, Nyíregyháza
  2. Sánta Szabolcs Roland, Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium, Nyíregyháza
  3. Orosz Nikoletta, Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium, Nyíregyháza

Liturgikus ismeretek 7-8. osztály:

  1. Markovics Koppány, Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza
  2. Póliska Borbála, Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola, Miskolc
  3. Fedor Judit, Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza

Liturgikus ismeretek 9-10. osztály:

  1. Dubay László, Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc
  2. Szepesi Anna, Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc
  3. Szólics Miroszláva, Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Edelény

Informatika:

  1. Komé Petra, Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium, Nyíregyháza
  2. Hagymási Márk, Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium, Nyíregyháza
  3. Bogdán Róbert, Nagy Szent Bazil Görögkatolikus Gimnázium, Hajdúdorog

Angol 7-8. osztály:

  1. Vass Bence, Arany János Gimnázium és Általános Iskola Szőlőskerti Tagintézmény, Nyíregyháza
  2. Filkóházi Flórián, Szent Péter Görögkatolikus Általános Iskola, Múcsony
  3. Filkóházi Elvira, Szent Péter Görögkatolikus Általános Iskola, Múcsony

Angol 9-10. osztály:

  1. Feketová Viktória, Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium, Budapest
  2. Márkus Napsugár, Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium, Nyíregyháza
  3. Zsiga Amira, Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium, Nyíregyháza

Történelem 7-8. osztály:

  1. Szabó Gréta, Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíracsád
  2. Szilágyi Borka Róza, Báthory Anna Református Általános Iskola, Nyírbátor
  3. Kiss Noémi, Báthory Anna Református Általános Iskola, Nyírbátor

Történelem 9-10. osztály:

  1. Varga Máté, Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc
  2. Major Gréta, Nagy Szent Bazil Görögkatolikus Gimnázium, Hajdúdorog
  3. Reszegi Lara, Nagy Szent Bazil Görögkatolikus Gimnázium, Hajdúdorog

Matematika 7-8. osztály:

  1. Pásztor Balázs, Szent György Görögkatolikus Általános Iskola, Kisvárda
  2. Lukács Kristóf Pál, Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc
  3. Szász András, Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíracsád

Matematika 9-10. osztály:

  1. Csatlós Virág, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Nyíregyháza
  2. Lukács Lilla Mária, Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc
  3. Molnár Levente Péter, Fráter György Katolikus Gimnázium, Miskolc

Német 7-8. osztály:

  1. Hegedűs Máté, Fráter György Katolikus Gimnázium, Miskolc
  2. Suta Kinga, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Nyíregyháza
  3. Török Vanda, Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíradony

Német 9-10. osztály:

  1. Zeutschel Tim, Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Edelény
  2. Tar Zsombor, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Nyíregyháza
VEZETŐ HÍREK
Kántorok nagyböjti lelkigyakorlata

Gondviselő Szeretet – egyedülálló adománybolt nyílt Debrecenben

Fásításban és környezeti szemléletformálásban működik együtt a Főegyházmegye és a NYíRERDŐ Zrt.
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Kántorok nagyböjti lelkigyakorlata

Gondviselő Szeretet – egyedülálló adománybolt nyílt Debrecenben

Fásításban és környezeti szemléletformálásban működik együtt a Főegyházmegye és a NYíRERDŐ Zrt.
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nagyböjti lelki nap Szent Charbel tiszteletére Budapesten
Nagyböjti lelki nap Szent Charbel tiszteletére Budapesten
 
Fásításban és környezeti szemléletformálásban műkö...
Fásításban és környezeti szemléletformálásban műkö...
 
Gondviselő Szeretet – egyedülálló adománybolt nyílt ...
Gondviselő Szeretet – egyedülálló adománybolt nyílt ...
 
Kántorok nagyböjti lelkigyakorlata
Kántorok nagyböjti lelkigyakorlata
 
Ünnepeljük együtt a Metropólia tizedik születésnapját...
Ünnepeljük együtt a Metropólia tizedik születésnapját...
 
Az idei év is izgalmas feladatokat tartogat a Lautitia Kór...
Az idei év is izgalmas feladatokat tartogat a Lautitia Kór...