Görögkatolikus teológus is bekerült a Kopp-Skrabski-díj döntősei közé

Görögkatolikus teológus is bekerült a Kopp-Skrabski-díj döntősei közé

2023-07-24 11:31:22
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hasznos
A 2017 óta évente átadott Kopp-Skrabski-díj döntősei közé került Dobrai Zoltán görögkatolikus teológus, mentálhigiénés szakember. Szavazzunk rá minél többen!

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 2017 óta hirdeti meg a Kopp-Skrabski-díj elnyerését célzó pályázatát, amelyet egy-egy, életútján vagy hivatásán keresztül példát mutató személy illetve házaspár kaphat. A Mozgalom olyan emberek tevékenységét ismeri el, akik a másik boldogulásáért, testi-lelki egészségéért, kisebb vagy nagyobb közösségekért dolgoznak az élet legkülönbözőbb területein.

Az idei döntősök között van Dobrai Zoltán, görögkatolikus teológus, mentálhigiénés szakember is!  

7 éve alapította s vezeti a Családokért Egyesületet. Célja, hogy otthonos közösséget teremtsen, ahol a tagok egymást segítik. Jelmondatuk: „itt nincsenek idegenek, csak olyan emberek, akik még nem találkoztak”. Hiszi, hogy a közösségben barátságok, s azokból termékeny házasságok lesznek. TÁRSasjáték Esteket szervez, ahol kötetlenül lehet ismerkedni, van tánc és a rapid randi is. Dolgozott halmozottan sérült gyerekekkel, felnőttekkel, a családügy területén a családokért. Családterápiával, pszichodrámával, mentálhigiénével, mediációval is foglalkozik. Szerinte mindegyik feladat az emberről szól.

IDE KATTINTVA lehet rá szavazni!

Szavazni kategóriánként egyszer lehet, egy e-mail címről augusztus 31-én éjfélig! 

VEZETŐ HÍREK
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége

Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége

Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
 
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...