Gyermeknapot szervezett a székesfehérvári görögkatolikus gyermekvédelmi központ

Gyermeknapot szervezett a székesfehérvári görögkatolikus gyermekvédelmi központ

2024-06-26 11:50:14
Szerző: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
Ifjúsági
szórvány
gyermekvédelem
Gyermeknapra várta június 15-én, szombaton a székesfehérvári Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ a vármegye több mint négyszáz, lakásotthonban vagy nevelőszülőknél élő gyermekét.

A központ munkatársai színes programokkal kedveskedtek az intézménnyel kapcsolatban álló gyerekeknek és nevelőszüleiknek a Bregyó Sportcentrum területén. Sokan éltek a meghívással, benépesült a gyermeknapi vigasságra a székesfehérvári Bregyó Sportcentrum. Igazi vidám rendezvénnyel, a legkisebbekre és a nagyobbakra is gondoltak a program összeállításánál – mondta el Mitrocsák László, a Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ intézményvezetője. A rendezvényt Spányi Antal megyéspüspök nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy ott kell jelen lennie és segítenie az Egyháznak, ahol a rászoruló ember él.

A köszöntők után Jármi Zoltán, az intézmény lelkivezetője kívánt tartalmas, szórakoztató napot a gyermekeknek, és arra kérte a résztvevőket, hogy ragadjanak meg minden lehetőséget arra, hogy igazi ünnepé váljon ez a kivételes alkalom.

A gyermeknapi mulatságon kicsik és nagyok is jól érezhették magukat, részt vehettek a játékos foglalkozásokon és a szórakoztató, vidám programokon, amellyel a Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ és támogatóik ajándékozták meg őket.

Szöveg: Berta Kata

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...