Ha Krisztus útját járják a papok, akkor a rájuk bízott hívek is tudni fogják, hogyan szolgálják egymást - diakónusszentelés Debrecenben

Meglehetősen szomorú evangéliumi szakasz tartozik ehhez a naphoz; Fülöp metropolita atya szerint Krisztus Urunk szenvedéstörténete mellett a gonosz szőlőművesekről szóló a legszomorúbb, amit az Újszövetségben olvashatunk.  Pedig nagyon szépen kezdődik, már-már a Teremtéstörténet képeit idézi, hiszen mindkét esetben azért kapja az ember a kertet, hogy élvezze annak gyümölcsét. A szép kezdet azonban elromlik, méghozzá azért, mert a kertből származó minden gazdagságot magának akar az ember és nem ad belőle az Istennek.

Holott a Szentírás elég világosan szól arról, hogy nem lehet visszatartani, ami az Istené. Erre az adópénzről szóló szakaszban találunk utalást, amikor Jézus azt mondja: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” (Vö: Mt, 22,21)

– Saját képére alkotta meg az Isten az embert, s így aztán az embernek önmagát kell odaadni az Istennek, ez a neki járó rész. Nagyon sok mindent élvezhetünk a világban, csodálatos gazdagságot ad nekünk az Isten, de önmagamat nem tarthatom meg magamnak, oda kell adnom Neki. Ezen a vasárnapon tanúi lehetünk annak, hogy egy fiatalember odaadja magát az Istennek – világított rá a főpásztor. Majd hozzátette, hogy Mihály nem tartja vissza magát, amikor a klerikusi szolgálatra vállalkozik, s az Isten megpecsételi, elfogadja azt az életáldozatot, amikor egy fiatalember odaadja magát Neki.

Ám nemcsak néhány kiválasztott fiatalembernek kell, hogy az Istennek adja magát – folytatta Fülöp metropolita tanítását.  

– Amikor egy ilyen szép ünnepségen vagyunk, amikor tanúságot teszünk arról, imádságunkkal mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy egy fiatalember odaadja magát az Istennek, akkor előttünk van minden ember útja. A papoké is, akik nem azért vannak, hogy basáskodjanak fölöttünk, ők legyenek az urak, a hívek pedig engedelmeskedjenek nekik. A papok elöljárók, elől járnak az önátadásban, s a híveknek követniük kell őket – hangsúlyozta Fülöp metropolita, aki szerint nem is olyan egyszerű elöljárónak lenni, hiszen Krisztus küldöttjeit is elfogja a kísértés, hogy visszaéljenek helyzetükkel. Ám mindnyájuknak Krisztus útját kell járnunk, hiszen első sorban Krisztus adta oda magát az Atyának, semmit vissza nem tartva föláldozta magát. Ezt követi a pap, s ezt kell követnünk mindnyájunknak. Amikor a pap elöljáró nem parancsolgat és utasítgat, hanem krisztusi módon elől jár.

Fülöp metropolita atya szerint a krisztusi elöljáróságra is nagyon világos példát találunk a Szentírásban, méghozzá János evangéliumában a lábmosásról szóló szakaszban: „Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. (…)Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte.” (Vö.: Jn 13,13) – mondta apostolainak Krisztus.

Ezt figyelembe véve kell Fülöp metropolita atya szerint a papoknak elöl járniuk. S ha jól végzik feladatukat, akkor magától értetődően minden rábízott keresztény ember is tudni fogja, hogy mi az a krisztusi út, hogy hogyan kell egymásnak szolgálniuk.

„Az Egyházunk kijelöl papokat, diakónusokat, hogy elöljárók legyenek, s nagyon szépen elrendezi a klerikusi rendet, hogy még csak véletlenül se essünk bele abba a hibába, hogy uraknak gondoljuk magunkat.” – hangsúlyozta a főpásztor s a diakónusi szolgálatot egy alagúthoz hasonlította: végig kell menni kanyargó, sötét útjain, ahhoz, hogy a „napsütéses papságra” meg lehessen érkezni. Az az ember, aki ezen a szolgálaton keresztül megy, nem fél tőle, sőt odaadó módon részt vesz benne, igazán jó pappá válik, tette hozzá Fülöp metropolita. A prédikáció végén arra kérte a híveket imádkozzanak azért, hogy Mihály odaadó lelkületben, szeretetben, önként szolgáljon, ez pedig vezesse el őt arra a papi szolgálatra, amikor majd kiállhat az emberek közé és nyíltan Krisztust nyújthatja nekik.  

Balázs Mihály a kecskeméti parókián kezdi meg diakónusi szolgálatát.