Ha újraindul az élet, elsők között töltjük meg énekünkkel Debrecent

Ha újraindul az élet, elsők között töltjük meg énekünkkel Debrecent

2020-03-30 11:38:04
Szerző: Magyari Evelin/dehir.hu
Debrecen
Lautitia Kóruscsalád
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A Lautitia kóruscsaládnak jelenleg szüneteltetnie kell a próbákat, de kreatív ötlettel álltak elő: a virtuális kóruséneklés lehetőségeivel kísérleteznek. A Dehir Nemes József karnaggyal készített interjúját adjuk közre.

Mint arról korábban beszámoltunk, népszerű zenekarral működött együtt a Lautitia kóruscsalád. A debreceni zenészek a Margaret Islanddel közösen adták elő tavaly decemberben a Főnix Csarnokban a Várj még rá (Kékmadár) című dalt, amely most a banda új lemezére is felkerült. A közös munkáról a kóruscsalád karnagyával, valamint a jelen helyzet nehézségeiről, lehetőségeiről Nemes Józseffel beszélgettünk. 

Dehir.hu: Hogy kerültek kapcsolatba a Marget Islanddel? Hogy jött az ötlet, hogy közös dalt adjanak elő?

Nemes József: Minden évben valamilyen vendéget hívunk a karácsonyi koncertünkre, aki színesítheti a produkciót, aki olyan értéket képvisel, amivel mi is szívesen azonosulunk. Így esett a választás a Margaret Islandre, akik örömmel vállalták nemcsak a közreműködést, hanem az együttműködést is. Hiszen ezeknek a közös munkáknak az is a célja, hogy valamilyen új, a két műfajt egyesítő zenei értéket hozzunk létre, ez utóbbit is szívesen vállalták. A dalt Kovács Orsi, kórustagunk ajánlotta a figyelmembe, majd Ölveti Matyi barátom írta át. Aztán felénekeltük és elküldtük nekik, jóváhagyták és legközelebb a koncert napján összepróbáltuk.

Nagyon szimpatikus, tehetséges és közvetlen csapatról van szó, munkájukban profik, alázatosak, emberi megnyilvánulásaik azonban a szó legjobb értelmében hétköznapiak és barátságosak, nagyon nagy élmény volt együtt dolgozni.

Januárban jelezte a menedzsment, hogy szeretnék feltenni az új albumukra a koncert felvételét, ha hozzájárulunk, természetesen örömmel mondtam igent, és a kórus is rettentően büszke és boldog volt. Mindenképpen folytatjuk ezt a sort, ha nem is az adventi koncerten, de a már harmadik évadát élő Görög Zenei Estéken mindenképpen, ahol szintén mindig meghívott vendégekkel éneklünk közösen.

Dehir.hu: Hogyan hat ki a koronavírus-járvány a kórus életére? Tudnak próbálni, találkozni egymással? 

Nemes József: Csodás kórustagjaim tisztában vannak a helyzet komolyságával, így

a kormány rendeleteit tiszteletben tartva mi is szüneteltetjük a találkozóinkat, próbáinkat, a közel kétszáz lautitiás így nélkülözni kényszerül egymást egy időre.

Természetesen nagyon hiányoznak nekem, és tudom, hogy még ki kell bírnunk egymás nélkül egy ideig, de készülök nekik meglepetésekkel, és dolgozom az online kóruséneklés technikai feltételeinek megteremtésén is, amit majd a nagyközönséggel is szeretnénk megosztani, ha sikerül olyan minőséget produkálnunk, ami méltó a korábbi dolgainkhoz.

Dehir.hu: Egyik nagy dobásuk az év végi koncert, amely rendre nagy sikert arat. Milyen koncertekkel, produkciókkal készülnek az idei évre?

Nemes József: A Messze zsong a hálaének koncertünkre 2500 ember volt kíváncsi, amire nagyon büszkék vagyunk, hatalmas élmény volt, hihetetlenül jó visszagondolni rá. Természetesen teljesen átírja ezt az évet a kialakult helyzet, valószínűleg az erre az évre tervezett koncertjeinket teljes egészében kénytelenek vagyunk elengedni, illetve újragondolni. Hiszen

ez nemcsak arról szól, hogy mikor lehetünk újra együtt, vagy mikor tudunk újra útnak indulni, hanem hogy a gazdasági helyzet mikor teszi újra lehetővé, hogy financiálisan is kivitelezhetőek legyenek a koncertek és az utazások.

Feltehetően először felelősen meg kell várnunk, amíg normalizálódik a helyzet, és utána tudatosan és szerényen fel kell építeni újra a jövőt.

Dehir.hu: Van rá esély, hogy idén eljussanak valamilyen kórusversenyre? Tekintve az egészségügyi helyzetet.

Nemes József: Szinte semmi. De első az egészség, utána ráérünk repkedni és gurulni mindenfelé, nem szomorkodunk.

Dehir.hu: Milyen jövőbeli terveik vannak?

Nemes József: Nehéz rá pontos választ adni, hiszen szinte lehetetlen megjósolni, hogy mikor indul újra az élet. Addig, ahogyan már említettem, a virtuális kóruséneklés lehetőségeit boncolgatjuk, utána a szűkkörű, élőben közvetített koncertekben látom a folytatást, és talán év végére lehet már egy szép és bensőséges, „igazi” koncertet adni. 

Dehir.hu: Utolsó találkozásunkkor arról beszéltünk, hogy nehéz időszak elé néznek, de biztosak abban, hogy azzal a hittel és alázattal, ami a tagokban és önben van, át fogják vészelni ezt, külön, de közösen. Mit jelent ma ez önöknek?

Nemes József: Elképzelésünk szerint a művészet és a hit képes a fizikálisan bezárt elménket és lelkünket kiszabadítani a korlátok közül, így felelősségünk is van abban, hogy nemcsak magunknak, hanem másoknak is lehetővé tegyük ezt.

Ennek tudatában igyekszünk építkezni, szárnyalni, s ha majd újraindul az élet, elsők között leszünk, akik énekünkkel töltjük meg Debrecent.

Büszke vagyok a kórustagjaimra, akik a második családom és felelősségteljesen és tiszta szívvel élik meg a kialakult helyzetet és ugyanúgy gondolnak az említett dolgokra, ahogyan én.

VEZETŐ HÍREK
Műsorajánló: az Apostol TV-n lehet visszanézni az eperjesi templombúcsút

Oktatói állások a Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikumban

Itt érzem magam biztonságban - lakásotthonosok táborában jártunk
 
AKTUÁLIS
A világ első operája lesz hallható a Metropólia székházában
 
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Műsorajánló: az Apostol TV-n lehet visszanézni az eperjesi templombúcsút

Oktatói állások a Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikumban

Itt érzem magam biztonságban - lakásotthonosok táborában jártunk
 
AKTUÁLIS
A világ első operája lesz hallható a Metropólia székházában
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A világ első operája lesz hallható a Metropólia székh...
A világ első operája lesz hallható a Metropólia székh...
 
Elhunyt Erdei József bazilita szerzetes
Elhunyt Erdei József bazilita szerzetes
 
Görögkatolikus motorosok zarándoklata
Görögkatolikus motorosok zarándoklata
 
Műsorajánló: az Apostol TV-n lehet visszanézni az eperje...
Műsorajánló: az Apostol TV-n lehet visszanézni az eperje...
 
Itt érzem magam biztonságban - lakásotthonosok táborába...
Itt érzem magam biztonságban - lakásotthonosok táborába...
 
Szentannások dél-erdélyi kirándulása
Szentannások dél-erdélyi kirándulása