Hársfákat fogadtak örökbe a makói görögkatolikusok

Hársfákat fogadtak örökbe a makói görögkatolikusok

2021-03-22 09:56:49
Szerző: Szabó Anita, makohirado.hu / Hajdúdorogi Főegyházmegye
Friss
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Épp a csillagászati tavasz napjára esett a makói görögkatolikus közösség szabadtéri, kertészkedős programja a templomuk körül. Az "egy fa-egy család" elnevezésű akció keretében tíz hárscsemete elültetését és későbbi gondozását vállalták az egyházközség tagjai.

A makói görögkatolikus templomkertben többféle fa található; többségük rendkívül idős. A megújítás ötlete először két esztendeje merült fel, amikor új gyümölcsfákat telepítettek a régiek helyébe.

– Mindegyik csemetét egy-egy ide tartozó család hozta, akik azóta is gondozzák őket. A kezdeményezés hamar népszerűvé vált, még többen csatlakozni akartak ily módon is a közösséghez. Nagyon fontosnak gondolom, hogy ne csak a templomban és az imádságban kapcsolódjunk össze, hanem ebben a formában is. Ez egy szép jelképe annak, hogy összetartozunk – avatott be Biró István atya.

A parókus elmondta, nem csak a hívek vesznek részt a programban: maga is ültetett feleségével és gyermekeivel együtt már fát a makói kertben, valamint Gorcsa György tokaji espereséknek is van itt egy diófája. Utóbbi a magyar görögkatolikus egyház 2019-es, „Zöldítsük vissza Földünket” akciójában került elhelyezésre, amelynek célja a környezet védelme, megőrzése és élhetőbbé tétele volt. 

A makói önkormányzat támogatásának köszönhetően, a megkezdett munka most tovább folytatódhatott; tíz hársfát kapott az egyházközség, és mindegyik befogadó famíliára is lelt. A március 21-ei délelőttön a lelkes résztvevők nem csak az elültetésüket, hanem a további gondozásukat is vállalták.

– Nagyon örülök, hogy lesz itt egy fánk. Majd vigyázunk rá és figyelni fogjuk a fejlődését – tudtuk meg Seres Nórától. A negyedikes diák édesanyjával, Erzsikével vállalkozott a feladatra, és mint megtudtuk, a család férfi tagjainak nevében is kertészkedtek. 

A tavaszi zöldítés során a tíz fiatal hársfa ugyanennyi öreg akác helyére került a makói görögkatolikus templomkertben.

 

 

VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap