Herczeg Andrással a DVSC vezetőedzőjével lesz beszélgetés a Metropóliai Hivatalban

Herczeg Andrással a DVSC vezetőedzőjével lesz beszélgetés a Metropóliai Hivatalban

2019-11-15 14:18:53
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Sport
Debrecen
A Debreceni Görögkatolikus Egyetemi Lelkészség szervezésében 2019. november 20-án lehet találkozni a DVSC történetének legsikeresebb edzőjével.

A 63 éves szakember az egyetlen élő magyar edző, aki Bajnokok Ligája és Európa-liga főtábláján irányíthatott egy magyar csapatot. Amit elért tanítványaival, hosszú évekig nehéz lesz túlszárnyalni. Eredményeit idén augusztus 20-án Magyar Arany Érdemkereszttel is elismerték.

Herczeg András nem titkoltan mélyen vallásos ember, a görögkatolikusok nemcsak a Nagyerdei Stadionban láthatják rendszeresen, hanem az Attila téri Főszékesegyházban is.

Istennel való kapcsolatáról, pályafutásáról Kiss László atya beszélget majd a vezetőedzővel november 20-án, szerdán 19 órától a Metropóliai Hivatal dísztermében.  

VEZETŐ HÍREK
Indul a középiskolai hittanverseny

Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az érdeklődők jelentkezését

„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és közösségitér-szentelés Nyírábrányban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
 
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...