Hétvégén rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat

Hétvégén rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat

2023-09-26 07:45:28
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
ökumenikus
Számos programmal várja az érdeklődőket az idei házigazda, a Veszprémi Egyházmegye

Veszprém ad otthont a Katolikus Társadalmi Napok eseményeinek 2023. szeptember 28. és október 1. között. 

Mi is az a KATTÁRS? 

Ez egy nagyszabású rendezvény, amellyel a Katolikus Egyház a társadalmi kérdésekre és problémákra kívánja felhívni a figyelmet. Ekkor nemcsak egyházi dokumentumokban fogalmazódnak meg a társadalom működésével, a közjóval kapcsolatos alapelvek, de a gyakorlati megvalósításban is hangsúlyos szerepet vállalnak a keresztények: hazánkban is több ezer helyen folyik nap, mint nap a csendes munka az emberTÁRSakért, a rászorulókért, betegekért, idősekért, gyerekekért. A KATTÁRS keretében ezt kívánják minden érdeklődő számára láthatóvá tenni, s egyúttal meghívni a közös gondolkodásra és közös cselekvésre. Ezért is lett az első rendezvény jelmondata: „Társak vagyunk!”

Görögkatolikus Metropólia a KATTÁRS-on 

Mint minden évben, idén is jelen lesz görögkatolikus egyházunk ezen az eseményen. A Görögkatolikus Metropólia többek között a Szent Liturgiák és a szertartások kincseit mutatja meg, az oktatás- és egészségügyben vállalt szerepét, valamint a cigánypasztoráció és a gyermekvédelem fontosságát kívánja hangsúlyozni az idei KATTÁRS-on.

VEZETŐ HÍREK
Idén is szóljanak a harangok június 4-én! A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének felhívása

Ötven nappal húsvét után - Pünkösdi elmélkedés

Fürdetés, lázmérés, totó és napi menü – csecsemőgondozási verseny Debrecenben
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén is szóljanak a harangok június 4-én! A Keresztény ...
Idén is szóljanak a harangok június 4-én! A Keresztény ...
 
Ötven nappal húsvét után - Pünkösdi elmélkedés
Ötven nappal húsvét után - Pünkösdi elmélkedés
 
Fürdetés, lázmérés, totó és napi menü – csecsemőg...
Fürdetés, lázmérés, totó és napi menü – csecsemőg...
 
Több ezer palántával segítik a rászoruló családokat -...
Több ezer palántával segítik a rászoruló családokat -...
 
Már elindult a jelentkezés az idei Liturgikusének-táborb...
Már elindult a jelentkezés az idei Liturgikusének-táborb...
 
Franz Kett pedagógiai foglalkozások az Árpád-házi Szent...
Franz Kett pedagógiai foglalkozások az Árpád-házi Szent...