Hiányos világ címmel nyílt fotókiállítás Nyíradonyban

„Hiányos világ” címmel nyílt fotókiállítás a nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskolában. A negyedik alkalommal megrendezett eseményre négy település 9 diákja küldte be a meghirdetett témában összesen 35 fényképét. A zsűri az alsó tagozatos Bodogán Jázmint (Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola) és a 10. osztályos Cziráki Zsófiát (Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium) különdíjjal jutalmazta. A felső tagozatosok versenyében Vadon Márton ért el első helyezést, a második helyen Vámosi Viktória végzett. Mindketten a rendező iskola diákjai. A dobogó harmadik fokára Pálinkás Tamás, a kisvárdai Szent László Katolikus Általános Iskola diákja léphetett fel.

A pályázókat és a megnyitón megjelenteket Gólya Györgyné igazgató asszony köszöntötte. Ezt követően Sopronyi György nyolcadik osztályos tanuló néptánc bemutatója következett. Előbb zene nélkül, majd pedig zenére mutatott be szilágysági verbunkot. A jelenlévők egyöntetűen megállapították: zene nélkül is nagyszerű volt a produkció, de zenével vált igazán teljessé. Topor István, a humán munkaközösség vezetője ebből bontotta ki mondandóját. A hiányérzetet olyan üres vázához hasonlította, ami lezuhant az asztalról, s darabokra tört. Amelyet már nem lehet összerakni, csak arra lehet gondolni, hogy milyen volt épen, vagy milyen lehetne, ha ép volna.

„A hiány a sosem elég állapota. Egy olyan kultúrában, amelyben minden arról szól, hogy mi minden hiányzik az életünkből, a hiány burjánzásnak indul. Biztonság, szeretet, pénz vagy energia - mintha mindenből több kellene. Mértéktelenül pazaroljuk az időt, hogy számon tartsuk, mennyink van, mennyit akarunk még, és hogy a többieknek mi mindene van, mi mindenre vágynak. Nem vesszük észre, mennyi minden hiányzik életünkből”. A beérkezett képek alkotói erről vallottak. Észrevették a világban azt, ami hiányzik belőle, és amely másoknak talán nem is tűnik föl. Pedig mennyire szegényebb a világunk a csivitelő fecskék vagy a fák nélkül, amelyeket az ember elpusztított. Erre hívták fel figyelmünket Vadon Márton képei. Az egykor utasok ezreit szállító vasútvonal gaz verte sínpárja, amely immár az enyészeté, vagy a törött ablaküveg Cziráki Zsófia fotográfiáin. Az üres képkeretek Felföldi Csenge fotóján, amely az emlékek hiányáról árulkodik. Az öreg, léceiben már hiányos egykori kerítés Verdes Ágnes és Vámosi Viktória képén. Vagy rohanó világunk jellegzetes, mondhatni már tipikus jellemzője a közvetlen kommunikáció hiánya. Ezt ragadta meg Pálinkás Tamás képe. Az egymás mellett ülő, de telefonjának billentyűzetébe merülő lány és fiú, akik közelségük ellenére mégis távol vannak egymástól. A megkezdet, de még be nem fejezett út, amely így nem vezet még sehová Bodogán Jázmin képén.

Ezt követően Pál Ferenc hiányainkról szóló gondolatát ajánlotta a képek alkotói, és a megjelent érdeklődők figyelmébe: „Lesznek olyan hiányaink, amelyek végigkísérik az életünket anélkül, hogy betölthetnénk azokat. A tegnapi ölelést, a múltbéli dicséretet, a múlt havi gyöngédséget, a múlt évi biztonságérzetet, az elmúlt évtizedbeli boldogságot és a gyerekkori gondoskodást ma már nem kaphatom meg. (...) Ha fölfedezzük és megelégszünk azzal, amit a mai nap ad, főleg ha teszünk is érte, hogy kaphassunk, az megelégedetté tehet a hiányaink ellenére.”

A megnyitót követően Gólya Györgyné adta át a jutalmakat. A délután további része a képek megtekintésével, beszélgetéssel telt el.