Hitük elmélyítésére – lelki nap a pécsi fiataloknak

Hitük elmélyítésére – lelki nap a pécsi fiataloknak

2026-03-19 11:54:50
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Zajácz Gábor Fotó: Szokolai Viktória
Ifjúsági
Hajdúdorogi Főegyházmegye
szórvány
Lelkigyakorlat
Zajácz Gábor atya tartott lelki napot a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma 11. b osztályának. A fiatalok húsvéti készületük elmélyítése céljából találkoztak.

A márciusi program szentmisével indult, majd a diákok a pécsi Xavéri Szent Ferenc Görögkatolikus templomba látogattak, ahol közös imádság után a görögkatolikus hagyományokról beszélgettek. A nap a közösségi házban folytatódott, ahol egy, a húsvéti témához kapcsolódó, népszerű filmsorozat epizódját tekintették meg.

Ezt követően közös eszmecsere zajlott, amely során a résztvevők megosztották gondolataikat és élményeiket. A lelkinap végén összefoglalták a tanulságokat, majd imádsággal zárták az alkalmat. Az esemény lehetőséget adott a fiataloknak a hitük elmélyítésére és a közösség megerősítésére.

VEZETŐ HÍREK
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az olvasókat a metropolita

Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatolikus Múzeumban

Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
 
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
 
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
 
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata
 
Szent Damján Tábor 2026 – várják a segítők és a tá...
Szent Damján Tábor 2026 – várják a segítők és a tá...
 
Leo pápa imádságra hív minket - csatlakozzunk most szomb...
Leo pápa imádságra hív minket - csatlakozzunk most szomb...