Hogy csökkentsük a pedofil elkövetővé válás kockázatát? - Tanulmányi nap a Sapientián

"Nagyon visszahúzódó lettem. Azt hiszem, ez az egész hátralévő életemet érinti. Folyton aggódtam és szorongtam, nem barátkoztam senkivel és csak azt néztem, mivel akar valaki bántani.”

Ezek egy gyermekkorában szexuális bántalmazást átélt nő mondatai. A túlélők többsége nem, vagy csak évtizedek múltán osztja meg, mi történt vele. Tart az elkövetőtől, mert az például megtiltja neki, hogy elmondja valakinek, vagy attól fél, senki sem hisz neki. Vagy egyszerűen csak szégyelli magát.

Minden 10. lány áldozat

Pedig körülbelül minden tizedik lány és minden huszadik fiú válik gyermekkori szexuális visszaélés áldozatává, ez a szám pedig a digitális változások következtében egyre növekszik - ezzel kezdte előadását Dr. Christoffer Rahm a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a római Pápai Gergely Egyetem közös képzésén. Az Emberi Méltóság Stratégia csapata által szervezett tanulmányi nap célja a szexuális zaklatások elkövetői oldalának és a prevenciós lehetőségeknek az ismertetése volt. Christoffer Rahm pszichiáter és Malin Joleby pszichológus kutatók, a stockholmi Karolinska Intézet Pszichiátriai Kutatási Központ Klinikai Idegtudományi Osztályának munkatársai a legfrissebb kutatások eredményeit bemutatva beszéltek a témáról. Dr. Rahm szerint a lakosság körében 1-3,8 százalékra tehető a pedofilok száma, a pedofil hajlam pedig nem zárja ki, hogy az illető felnőttekhez is vonzódjon, vagy velük is folytasson nemi életet. Fontos azonban különbséget tenni azon pedofilok között, akik elkövetőkké válnak, és azok között, akik bár gyerekekhez vonzódnak, ezt nem élik meg.

A pedofilokat előzetesen kiszűrni majdnem lehetetlen

A már elítélt elkövetőkkel készített interjúk alapján meglepő módon az rajzolódik ki, hogy ha lehetőségük lett volna időben segítséget kérni, 60 százalékuk élt volna ezzel, hogy ne kövesse el tettét. A pedofilok valahol a 16-36 életévük között fedezik fel, hogy gyerekekhez vonzódnak. A betegség okait egyelőre csak kutatják, de eddigi ismeretek szerint a méhen belüli időszakban történő hormonális változások is jelenthetnek egy lehetséges okot.

Szakemberek szerint a pedofília  előzetes kiszűrése nagyon nehéz, szinte lehetetlen: IQ-juk átlagos, küzdhetnek figyelemzavarral, autizmussal, depresszióval, szuicid késztetésekkel, impulzivitással vagy hiperszexualitással – ám ezek többsége semmiképp sem olyan, amit egy munkainterjún például ki lehet mutatni, vagy hogy ezek meglétéből pedofil hajlamra lehetne következtetni. Körükben nem kiemelkedő az egyes pszichopatológiák aránya sem – legalábbis azok körében, akikhez a kutatók eljutottak.  Ezért fontos Rahmék szerint, hogy meg lehessen előzni a pedofil cselekményeket még bekövetkezésük előtt, és a pedofil hajlammal rendelkezők egyrészt belássák rendellenességüket, másrészt eljussanak a szakemberekhez. 

A pedofilokon belül is két csoportot különböztetnek meg, az úgynevezett alacsony kockázatú csoportot, aki mindent megtesz, hogy ne váljon elkövetővé – számukra elég lehet az intenzív pszichoterápia. A magasabb kockázati csoportba tartozóknak a pedofil viselkedést megelőző, a hajlam kontrollálását elősegítő viselkedésterápia mellett tesztoszteron szintet csökkentő gyógyszer szedése is szükséges. Szintén fontos szerepe van a támogató környezetnek: a házastársaknak, szülőknek, barátoknak, akiknek tudomásuk lehet a hajlamról. A kutatók cáfolták azt a vélekedést is, hogy pedofil elkövetővé főleg egykori áldozatok válnak.  A kutatások szerint körükben mindössze 10 százalék azok aránya, akik gyermekként maguk is szexuális abúzus áldozatai lettek (ami persze szintén nem alacsony szám).

Szakemberek képzése, szabályozás, áldozatok hangja

Az elkövetőket vizsgálva sokan közülük úgy vélik, joguk volt tettük elkövetéséhez, vagy hogy az áldozat „kiprovokálta” a visszaélést. És még többen közülük tagadják, hogy pedofil tettet követtek volna el, nem is érzékelik a határátlépéseket, vagy kisebbítik tettük jelentőségét.

Az áldozatok pedig traumájuk következményeként nagyon súlyos, akár egész életen át tartó nehézségekkel néznek szembe: szorongás, depresszió, bűntudat, értéktelenség érzet, öngyilkossági gondolatok, PTSD (poszttraumás szindróma), különféle függőségek jelentkezhetnek. Gyakori az is, hogy újra áldozattá válnak. Nagy szükség van arra is, hogy a gyerekek már egész kiskoruktól tisztában legyenek azzal, hogy a testükkel ők rendelkeznek és képesek legyenek maguk is felismerni a határátlépéseket.

Ahogy Malin Joleby fogalmazott, látszik azért a fény is az alagút végén: az EU és az Interpol számára egyre nagyobb prioritás az elkövetők megtalálása, egyre több ország szigorítja a pedofil elkövetésre vonatkozó szabályozását, többféle gyógyszerrel indultak el sikeres kezelések és az áldozatok egyre nagyobb számban állnak ki. Ebben a folyamatban a katolikus egyház jár az élen. Minthogy ez a magyar görögkatolikus egyházban is kiemelt fontosságú lett, egyre több szakértő, gyermekvédelmi dolgozó, hitoktató és pap jut hozzá a témában a legaktuálisabb információkhoz.