Hordozzátok egymás keresztjét! - a Missziós kereszt Nyíracsádon

Hordozzátok egymás keresztjét! - a Missziós kereszt Nyíracsádon

2019-09-26 11:16:35
Szerző: és fotó: Kedvesné Zilahi Enikő
Hajdúdorogi Főegyházmegye
NEK
IEC2020
Érseki liturgiával fejezhették ki hódolatukat és tiszteletüket a hívek és a látogatók a három napig Nyíracsádon tartózkodó Missziós Kereszt előtt.

Békesség, nyugalom, áhítat, hódolat és tisztelet. Ezek a szavak juthattak eszébe mindazoknak, akik felnéztek a nyíracsádi görögkatolikus templomban felállított Missziós Keresztre. Ozsvári Csaba ötvösművész több mint három méteres, tölgyfából készült, bronz borításokkal díszített alkotása szeptember 24-én délután érkezett Nyíradonyból Nyíracsádra. A kereszt felállítását követően délután öt órakor nyitották meg a templomot a hívek előtt, akik sorra jöttek, hogy gyertyát gyújtsanak, majd rövid imával fejezzék ki hódolatukat a jövő évi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma előtt, mely 26 szent ereklyéjét, és Krisztus keresztfájának egy piciny darabját is tartalmazza. 

A kereszt megérkezésének délutánján Tóth Elek parókus atya köszöntötte a híveket, és mondott rövid ismertetőt a jövő évben Magyarországon megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról, és annak jelképéről, a Missziós Keresztről, majd a Sási Péter nyírábrányi parókus által tartott vecsernyén vehettek részt a hívek. Este Eiben Tamás római katolikus plébánia kormányzó tartott misét és Rózsafüzér ájtatosságot, a kis esti zsolozsmát Tatai Zoltán görögkatolikus segédlelkész vezette. Egész éjjel nyitva volt a templom a hívek előtt, akik bármikor betérhettek, és megállhattak néhány percre a Missziós Kereszt előtt. 

A szeretetet és csodálatot sugárzó szimbólum Nyíracsádon tartózkodásának három napján nemcsak a hívek, de a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola valamennyi tanára és diákja, de még az Akácliget Óvoda kis lakói is eljutottak a templomba, hogy kifejezhessék hódolatukat a kereszt előtt. Szeptember 25-én a kora délelőtti órákban jöttek az óvodások, majd az első és második évfolyam tanulói, akiknek Tóth Elek atya életkoruknak megfelelő közelségbe hozta a golgotai kereszt történetét, majd beszélt a gyerekeknek magáról a Missziós Keresztről is. 

Érseki Szent Liturgia 

Délelőtt tíz óráig folyamatosan jöttek a helyi és a szomszéd községekből érkező hívek, s járultak a kereszt elé. Ki főhajtással, ki imával, ki térdre borulva, de mindenki Krisztus felé nyitott szívvel fejezte ki tiszteletét a missziós szimbólum előtt. Délelőtt tíz órára teljesen megtelt a templom, ahol először Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya köszöntötte a híveket, majd a következőket mondta: - A mai napon e mellé a csodálatos Missziós Kereszt mellé egy másik keresztet is hoztam Nyíracsádra. Nem nehéz terhet jelenő kereszt ez, mint inkább örömhír – szólt érsek atya, aki munkája elismeréseképpen mellkeresztet adományozott Tóth Elek nyíracsádi parókus atyának a helyi egyházközségben, valamint országos hitoktatói koordinátorként végzett munkájáért. 

Hordozzátok egymás terhét! 

Az evangéliumi szakasz felolvasását követően érsek atya prédikációjának elején utalt Szent Pál apostol a galatákhoz írt levelének tanítására: „Hordozzátok egymás terhét!”. (Ez a mondat sokak számára lehet ismerős, hiszen a görögkatolikus kispapok által már több mint húsz éve megszervezett Szent Damján-tábornak a mottója. Itt egy héten át gondoskodik több száz önkéntes fogyatékkal élőkről – a szerk.)   

– Krisztus volt az első, aki magára vette mások terhét, a bűn következményét, a keresztet. Arra kért bennünket, hogy ha ő hordozza a mi keresztünket, akkor mi is hordozzuk egymás keresztjét, mert csak így lehet teljes az életünk. A kereszt hordozásában egyedül gyöngék lennénk, ezért segít nekünk az egyház – fogalmazott érsek atya, aki arról is beszélt a híveknek, hogy Krisztus előtt szégyenfa volt a kereszt, de Jézus Krisztus óta dicsőséges jelképpé lett, amitől nem félni kell, hanem föltekinteni rá, leborulni és hódolni előtte. A hódolat nem a fának szól, hanem magának Jézus Krisztusnak. Érsek atya a következő szavakkal folytatta a prédikációt: - Ha mindezt megértjük, akkor fölismerjük, hogy a kereszt, ami annyira nehéz és annyira fáj, teljesen átalakul, mert megtaláljuk benne Krisztust. Ha megértjük Krisztus keresztjének üzenetét, akkor megértjük a magunk keresztjét, ami Jézushoz köt. Akkor lesz természetes, hogy hordozzuk mások keresztjét is. Ebben segít nekünk az egyház, és ebben erősít meg bennünket a Missziós Kereszt is – fogalmazott érsek atya. 

Pedagógusok ismertették a kereszt szentjeinek életét 

A nap délutánján és estéjén a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola tanárai három részletben ismertették a templomba látogató híveknek és a folyamatosan, csoportosan érkező gyermekeknek a Missziós Kereszt szentjeinek életét, a nyíracsádi népdalkör pedig énekelt imádsággal fejezte ki hódolatát a kereszt előtt.

A vecsernyén Troszt Máté prédikált, majd a Tóth Elek parókus atya és Tatai Zoltán segédlelkész által vezetett csütörtök reggeli parakliszt követően Tarapcsák János nyírmártonfalvi parókus Szent Liturgia keretében búcsúzott a kereszttől, mely három napig volt Nyíracsád görögkatolikus templomában.

 

VEZETŐ HÍREK
Újra Görögkatolikus Ifjúsági Lelkigyakorlat (OGIF) Máriapócson

Az MKPK meghívására Debrecenben találkoztak a katekéták

Isten szerető tekintete mindig önökön van – átadták a Szent Margit Görögkatolikus Idősek Otthonát
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Újra Görögkatolikus Ifjúsági Lelkigyakorlat (OGIF) Máriapócson

Az MKPK meghívására Debrecenben találkoztak a katekéták

Isten szerető tekintete mindig önökön van – átadták a Szent Margit Görögkatolikus Idősek Otthonát
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Isten szerető tekintete mindig önökön van – átadták ...
Isten szerető tekintete mindig önökön van – átadták ...
 
Az MKPK meghívására Debrecenben találkoztak a katekétá...
Az MKPK meghívására Debrecenben találkoztak a katekétá...
 
Újra Görögkatolikus Ifjúsági Lelkigyakorlat (OGIF) Már...
Újra Görögkatolikus Ifjúsági Lelkigyakorlat (OGIF) Már...
 
Jonáš Jozef Maxim metropolita lesz a vendégünk
Jonáš Jozef Maxim metropolita lesz a vendégünk
 
Napi ima Fülöp atyával a Kossuth Rádióban
Napi ima Fülöp atyával a Kossuth Rádióban
 
Jótékonységi hangversenyt szervez a KÉSZ az üldözött ...
Jótékonységi hangversenyt szervez a KÉSZ az üldözött ...