Idegenvezetők Világnapja Debrecenben

Idegenvezetők Világnapja Debrecenben

2018-02-23 13:59:56
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szabadidő
Kultúra
Debrecen
Az Érseki Hivatalba is ellátogathatnak az érdeklődők március 3-án

A debreceni Idegenvezetők Klubja 2018. március 3-án tartja az Idegenvezetők Világnapját, ebből az alkalomból ingyenes városnéző sétára invitálják a közönséget.

Az Idegenvezetők Világnapjának története

Ez 1985-ig vezethető vissza. Az Idegenvezetők Világszövetsége Egyesületének (WFTGA) első találkozóján vetődött fel az ötlet, hogy a szakmabeliek tiszteletére nemzetközi ünnepnapot hozzanak létre. Elsőként 1990-ben rendezték meg, 15 ország részvételével, de évről-évre egyre több állam idegenvezetői csatlakoztak az ünnepséghez, mely azóta többnapos rendezvénnyé nőtte ki magát - a hagyomány szerint február utolsó vasárnapján és hétvégéjén.

Itthon Budapesten és számos városban szerveznek ez alkalomból ingyenes városnéző programokat, melyekre az idegenvezetők nem csak turistákat, hanem helyi érdeklődőket is várnak. Debrecenben idén is a budapesti események után egy héttel, március 3-án tartják a világnapot.

A debreceni program: 

09:45: Gyülekező a Görögkatolikus Érseki Hivatal előtt (Petőfi tér 8.)
10:00: Az érsekség, majd a Szent Miklós Szolgáló Ház megtekintése (Petőfi tér 9.), ezt követően a Petőfi tér, a Nagyállomás, az Iparkamara utcai Görögkatolikus Püspökség elleni 1914. évi merénylet emléktáblájának a megtekintése, a merénylet történetének ismertetése, majd a Petőfi szobor bemutatása 

Az Idegenvezetők Klubja szeretettel vár minden érdeklődőt!

AZ Érseki Hivatal elől indul a városnézés

VEZETŐ HÍREK
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége

Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége

Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
 
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...