Idén is kapnak anyagi segítséget a leendő ápolók

Idén is kapnak anyagi segítséget a leendő ápolók

2018-09-07 13:42:05
Szerző: DTV/dehir.hu
Debrecen
Havi 40 ezer forintos ösztöndíj-programmal segíti az egészségügyi szakképzésben résztvevőket az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A már érettségizett, nappali tagozatos diákok szeptember 12-éig pályázhatnak a támogatásra. A debreceni Szent László Görögkatolikus Gimnázium Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulói közül sokan tervezik az ösztöndíj igénylését. A témával a Debrecen Televízió híradója foglalkozott.

Szociológia órán a csoport fogalmával ismerkedtek a tizenharmadikos diákok, köztük Borsi Eszter Panna. Ő felnőtt ápolónak készül és már hallott az ösztöndíj-lehetőségről. A fiatal lány tervezi is, hogy megpályázza a havi 40 ezer forintos támogatást – számol be a dehir.hu

- Számomra ez kis inspiráció is, hogy kapok érte pénzt, meg igazából jól is jön. Én nem tervezem, hogy külföldre megyek, inkább itthon szeretnék dolgozni - mondta Borsi Eszter Panna.

A támogatásnak ugyanis van néhány feltétele. Ezek egyike, a hármasnál jobb bizonyítvány, a másik pedig, hogy a szakképesítés megszerzése után legalább annyi időt kell valamelyik hazai közfinanszírozású egészségügyi intézményben dolgozni, mint amennyi ideig járt az ösztöndíj.

- Felnőttként nyilvánvaló, hogy valamilyen jövedelemmel kell rendelkezni, így nyilvánvaló, hogy számukra ez rendkívül vonzó lehetőség,  nem is kell olyan sok mindent ezért tenni vagy áldozni, hanem normálisan iskolába kell járni egy közepes átlageredménnyel valamivel többet kell produkálni és a feltétel még az, hogy utána itthon kell maradni dolgozni. - nyilatkozta Bánk Tibor, a Szent László Görögkatolikus Gimnázium Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója.

A programtól azt várják, hogy enyhít az ágazat súlyos munkaerőhiányán.

Tavaly országszerte nyolcszáz-huszonhatan kaptak így ösztöndíjat. A debreceni egészségügyi szakképzés erejét mutatja, hogy a múlt évben ebből a középiskolából 111-en pályáztak eredményesen a támogatásra.

A Szent László Görögkatolikus Gimnázium Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskoláról nem csak a Debrecen TV híradójában volt szó, hanem Esti Közelkép c. háttérműsorukban is. Ebben Vojtó Ferenc szerkesztő-műsorvezető kérdezte Czövek Évát, a Hajdúdorogi Főegyházmegye oktatási megbízottját a névváltásról illetve az iskola régióban betöltött szerepéről. A beszélgetést a videó elején lehet megnézni. 

VEZETŐ HÍREK
Pedagógusokat keres nyíradonyi iskolánk

Tiszaújváros: a hit eleven valósága

Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fülöp metropolita nyílt levelet fogalmazott meg
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Pedagógusokat keres nyíradonyi iskolánk

Tiszaújváros: a hit eleven valósága

Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fülöp metropolita nyílt levelet fogalmazott meg
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Tiszaújváros: a hit eleven valósága
Tiszaújváros: a hit eleven valósága
 
Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fül...
Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fül...
 
„Uram jó nekünk itt lennünk!” – felolvasókat avatt...
„Uram jó nekünk itt lennünk!” – felolvasókat avatt...
 
Hétvégén lesz Nagyboldogasszony búcsúja Máriapócson
Hétvégén lesz Nagyboldogasszony búcsúja Máriapócson
 
Egy hivatás beteljesülése és elindulása – áldozópap...
Egy hivatás beteljesülése és elindulása – áldozópap...
 
Íme a 2026-os ifjúsági gyalogos zarándoklat részletes p...
Íme a 2026-os ifjúsági gyalogos zarándoklat részletes p...