Idén szeptemberben lesz az apák zarándoklata

Idén szeptemberben lesz az apák zarándoklata

2024-09-03 09:00:19
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Máriapócs
Debrecen
zarándoklat
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Lelkigyakorlat
Az édesapák ebben az évben is gyalog teszik meg a Debrecen - Nyíradony - Máriapócs távolságot.

2024. szeptember 27-29. között rendezik az idei apák zarándoklatát, amely több éves hagyománnyal bír. Terdik János, pasztorális helynök hívására minden évben megmozdulnak az édesapák.

A tervezett program:

A csapókerti Szent Péter és Szent Pál templomból indulnak útnak szeptember 27-én, pénteken 7.30-kor (7 órától lesz a gyülekező). Nyíradonyban Szent Liturgia, majd közös vacsora várja a megfáradt vándorokat. A szállás a Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskolában lesz aznap este, szombaton pedig már Máriapócson biztosítanak szobákat a résztvevőknek. Érdemes hálózsákot, esetleg matracot vinni. Vasárnap hálaadó Szent Liturgia lesz 10.00 órától, ahová szeretettel várják a családtagokat is.

Mit érdemes vinni, hogyan lehet jelentkezni?

Az útra csak zarándok táskával kell készülni, a többi csomagot a szálláshelyre szállítják a segítők. Amennyiben már valakinek van zarándok kendője, imaórás füzete, imakönyve, vigye magával! Érdemes időben jelentkezni: 0630/7496219-es telefonszámon vagy a terdikek@gmail.com címen. Külön kérnek jelzést a máriapócsi étkezés miatt, kiemelten a vasárnapi ebéd igényeket az érkező családtagokkal együtt.

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustár Zoltán előadása a Teológia Bárban

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...