Ifjúsági misszió

Ifjúsági misszió

2018-11-23 09:16:22
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Pályázat
2018 őszén az EFOP-1.2.2-15-2016-00244 támogatásnak köszönhetően a Hajdúdorogi Főegyházmegye négy alkalommal szervezte meg görögkatolikus középiskolai tanulóinak az Ifjúsági misszió rendezvényét.

A program célja a fiatalok tematikus „felrázása”, bennük a keresztény élet fiatalos vetületének tudatosítása és az abban való megerősítésük volt.  A diákok olyan előadásokon vehettek részt, ahol a személyiségük fejlesztése állt a középpontban a kultúra megőrzésével egybekötve.

A missziók közös imádsággal kezdődtek, majd rövid köszöntés után a fiatalok 5 előadó iránymutatásait hallgathatták meg. Az előadókat és az előadások témáját úgy választottuk meg, hogy minél szélesebb érdeklődési kört felöleljünk, a résztvevő fiatalok mindegyike találjon magának olyan mondanivalót, ami hozzá szól. Kiss László atya a spirituális értékek keresésére buzdította a fiatalokat. Grunda Marcell az Istenhez, családhoz és hazához való viszonyról beszélt.

Tóth János előadása az egészséges életmódra és a mozgás fontosságára hívta fel a figyelmet.

Soltész Ian az önismeret és a személyiségfejlesztés fontosságát hangsúlyozta ki. Balogh Borbála saját életpéldáján keresztül motiválta a hallgatóságot a céljaik elérése érdekében.

A találkozó ebéddel zárult, ami egyben alkalmat adott arra, hogy az előadók és az előadáson résztvevők kisebb csoportokban is megbeszélhessék az elhangzottakat, megfogalmazzák véleményüket a felmerült témákkal kapcsolatban. Szervezőként azt reméljük, hogy mindenki hazavitt magával olyan gondolatot, ami segítséget jelenthet számára személyiségének, jövőjének építése szempontjából.

VEZETŐ HÍREK
Indul a középiskolai hittanverseny

Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az érdeklődők jelentkezését

„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és közösségitér-szentelés Nyírábrányban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
 
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...