Igazán csak az érkezett meg, akin változtatott a több napos zarándoklás - az ifjúsági gyalogos zarándokokkal kiegészülve telt Máriapócson Nagyboldogasszony ünnepe

Igazán csak az érkezett meg, akin változtatott a több napos zarándoklás - az ifjúsági gyalogos zarándokokkal kiegészülve telt Máriapócson Nagyboldogasszony ünnepe

2021-08-17 08:38:28
Szerző: Orosz Rita / Máriapócs Nemzeti Kegyhely, fotó: Domokos Éva / Hajdúdorogi Főegyházmegye
Máriapócs
Kocsis Fülöp érsek
Metropólia
Orosz Atanáz püspök
Búcsú
Keresztes Szilárd
Szocska Ábel püspök
Augusztus 15-én emlékezik egyházunk az Istenszülő elhunytára és ünnepli mennybemenetelét. Máriapócson kiemelkedő zarándoklat a Nagyboldogasszonyi búcsú. Már szombaton énekszótól volt hangos a település, egyik csoport a másik után érkezett. Gyalogosan, kerékpárral, lovasfogatokkal, személyautókkal, buszokkal. Egészen biztos, hogy a mögöttünk álló járványos időszak miatt a kegyhely munkatársai is, a zarándokok is különös szeretettel várták ezt az alkalmat.

A szertartásokat szombat délutántól folyamatosan és sokan imádkozták végig. A főtéren  felállított oltárnál a görögkatolikus rítus imádságai mellett a hétvége mindkét napján volt római katolikus szentmise is. A temetőben – szokásosan – Parasztászt végeztek elhunyt szeretteikért a hívek. A délután folyamán érkezett meg az a háromszáz fiatal, akik az egész héten át tartó gyalogos zarándoklaton vettek részt.

Dr. Seszták István főhelynök atya adott hálát velük a kegyoltár előtt, ám egyúttal figyelmeztette is őket: igazán csak az érkezett meg, akin változtatott a több napos zarándoklás!

Este virrasztás kezdődött: az Akathisztosz mélytartalmú szövegeit többszólamú énekléssel imádkozták végig az Istenanya tiszteletére. Majd litiás nagyvecsernyét végeztek, ami éjszakai körmenettel és agapéval zárult. Sokan kitartottak a hajnalig tartó utrenye imádkozásában is.

Vasárnap kora reggeltől ismét érkeztek a hívek, s bekapcsolódtak a szertartásokba, vagy egyéni imáikat végezték a bazilikában, a kegykép előtt kígyózó sorban várakoztak a zarándokok.

Az ünnepi liturgia előtt Mosolygó Dénes atya szolgált tanítással, alapul véve Jézus boldogság-beszédét. A kegyhely közösségi oldalán érdemes visszanézni az erről készült videót IDE kattintva. 

11 órától tartották a Szent Liturgiát, négy görögkatolikus püspök adott hálát az oltárnál. Közös imádságra azokat a papokat hívták, akik 30 évvel ezelőtt jelen voltak Szent II. János Pál pápa máriapócsi látogatásánál. Dr. Keresztes Szilárd nyugalmazott püspök a prédikációját is a szent pápa akkori beszédjének vázlatpontjai mentén építette fel. Felidézte azt a momentumot, amikor a pápa román, szlovák, rutén és ukrán nyelven is köszöntötte az akkor itt megjelenteket. Mindenkit felszólított arra, hogy béküljenek meg egymással! S Szilárd püspök emlékeztetett: a népek megbékélése fontos, de a pápa akkor azt is kérte, hogy a házasság kötelékét, a családok egységét őrizzük meg. A püspök hozzátette, amit akkor mondott Szent II. János Pál pápa, ma is érvényes!

Korábban több fórumon megjelent az örömhír, hogy a máriapócsi nemzeti kegyhely bekerült a hungarikumok közé. A vasárnap délelőtti szertartás után dr. Nagy István agrárminiszter az erről szóló oklevelet ünnepélyes is átadta Fülöp metropolitának. A miniszter hangsúlyozta, hogy ő maga is zarándokként érkezett a búcsúra. Elmondta: a kegyhely kiemelkedő szerepet tölt be a kárpát-medencei görögkatolikusság történelmi és lelki örökségének ápolásában, megőrzésében, évszázadok óta hidat képez a határon innen és túl élő magyarság között. A kegyhely hazánk kiemelt épített öröksége, a máriapócsi búcsú a görögkatolikusság lelki-szellemi öröksége a Kárpát-medencében, védelmet érdemlő hungarikum, ami megnyitja Isten és egymás felé a keresztények szívét, közelebb hozza egymáshoz a nemzetiségeket és az egész magyarságot.

A fenti mondatokat vasárnap több ezer hálás szív és mosolygós arc tükrözte vissza.

Köszönjük a Mindenhatónak, hogy együtt ünnepelhettünk, s imádkozzunk, hogy a további zarándoklatokat ne hiúsítsa meg újabb járvány!

 

VEZETŐ HÍREK
Szolga az ember: vagy a bűnnek szolgál vagy az igazságnak - Gedeon Tamás diakónusszentelése

Úton vagyunk - Már lehet jelentkezni az idei Ifjúsági Gyalogos Zarándoklatra!

Két keréken érkeztek az Istenszülőhöz
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Szolga az ember: vagy a bűnnek szolgál vagy az igazságnak - Gedeon Tamás diakónusszentelése

Úton vagyunk - Már lehet jelentkezni az idei Ifjúsági Gyalogos Zarándoklatra!

Két keréken érkeztek az Istenszülőhöz
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A világ első operája lesz hallható a Metropólia székh...
A világ első operája lesz hallható a Metropólia székh...
 
Szolga az ember: vagy a bűnnek szolgál vagy az igazságnak...
Szolga az ember: vagy a bűnnek szolgál vagy az igazságnak...
 
Elhunyt Erdei József bazilita szerzetes
Elhunyt Erdei József bazilita szerzetes
 
Megjelent a Vigilia júliusi száma, a görögkatolikusokkal...
Megjelent a Vigilia júliusi száma, a görögkatolikusokkal...
 
Úton vagyunk - Már lehet jelentkezni az idei Ifjúsági Gy...
Úton vagyunk - Már lehet jelentkezni az idei Ifjúsági Gy...
 
Két keréken érkeztek az Istenszülőhöz
Két keréken érkeztek az Istenszülőhöz