Ikonosztázszentelés Hajdúszoboszlón

Ikonosztázszentelés Hajdúszoboszlón

2017-02-13 11:10:09
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Latorcainé Újházi Aranka ikonfestő tanúságtétele

„Ó, Isteni Mester,

A mindenség alkotó Ura.

Világosítsd meg szolgád tekintetét,

Őrizd szívét, tartsd és irányítsd kezét,

Hogy méltón és hűen tudja ábrázolni

Képmásodat

Szent egyházad dicsőségére,

Örömére és szépségére.” 

Az ikonfestés sok-sok felkészüléssel kezdődik: ez egyrészt szellemi, másrészt lelki felkészülést – imádságot és böjtöt jelent. A szellemi munka, a mintakeresés nem is mindig olyan egyszerű: Latorcainé Újházi Aranka ikonfestőnek is hosszú utat kellett bejárnia, hogy élete egyik legmeghatározóbb pillanata eljöjjön. Kocsis Fülöp, metropolita Hajdúszoboszlón, az Istenszülő Oltalma görögkatolikus templomban szentelte meg alkotását. 

A templom a legfontosabb hely életünkben - mondta Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita a püspöki Szent Liturgián. Beszélt a templomba járás fontosságáról, kijelentve: a fiatalokat annyi minden elcsábítja, többek között a kábítószer, ami miatt eltékozolják az értékeket, az Istentől kapott kegyelmet. Kocsis Fülöp egyúttal hálát adott az ikonosztáz készítőjének és adományozójának. A jelenlévők figyelmébe ajánlotta, hogy "ne maradjon ki életükből vasárnaponként a templomba járás, mert nélküle nem tudják megélni az Istenhez való tartozást, hiszen ez a legfontosabb hely életünkben." Fekete András, a hajdúszoboszlói parókia parókusa is méltatta az ikonfestőt, aki a végtelenben gondolkodik, Isten embereként pedig annak kedvében jár. 

Latorcainé Újházi Aranka, ikonfestő elmesélte, hogy az ikonosztáz létrejötte igazából az ő tanúságtétele. Szerinte a véletlen nem más, mint a Jó Isten álneve. Hiszen Ő vezette életét abba az irányba, hogy végül ikonfestéssel foglalkozzon. Úgy véli, a képeken a szemekből fénynek kell áradnia, és a szentekből áradó fény világosítja meg a templomot, és ezáltal nemcsak a templomot, hanem az imádkozók lelkét is. Ezáltal nyílik ki a Mennyország… Amikor február 12-én, vasárnap megszentelték a munkáját, eszébe jutott, amikor annak idején kezébe adták újszülött kisfiát. Akkor és most is érezte, hogy a Jó Isten valami hatalmas csodában részesítette. 

A Szent Liturgián részt vett még Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár és Latorcai Csaba, kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár is.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai