Imával és böjttel tehetünk a békéért - templombúcsú Debrecenben

Imával és böjttel tehetünk a békéért - templombúcsú Debrecenben

2022-10-02 13:40:15
Szerző: H. Varga Eszter, fotó: Schön Sára / Hajdúdorogi Főegyházmegye
Miskolci Egyházmegye
Ünnep
Búcsú
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nem bibliai, hanem történelmi eredetű az Istenszülő oltalma ünnep, mégis az egyik legjelentősebb nap Egyházunkban. Különösen készülnek rá minden évben Debrecenben, hiszen az Attila téri főszékesegyház búcsúja is október 1-jéhez köthető.

Két esemény nyomán alkottak ünnepet Mária oltalmazó szeretetének. 903-ban pestisjárvány volt Konstantinápolyban. Szent András püspök és a hívek állandó imája hozta meg a gyógyulást, amelyet az Istenszülő megjelenése és védőleplének a város fölé való terítése előzött meg egy látomásban. A másik esemény 911-ben történt. A Konstantinápolyt ostromló szaracénok ellen oltalmazta meg az Istenszülő a várost közbenjárásával, a Blacherna templomban az Istenszülő megjelent Krisztusért balgatag Szent Andrásnak.

Az Istenszülő oltalma ünnepére a szomszédos „vármegye”, a Miskolci Egyházmegye helynökét, Juhász Géza atyát hívta meg ünnepi szónoknak Fülöp metropolita. – Ez is egy apró jele annak a törekvésnek, hogy a három egyházmegye összefogva, közösen építse és erősítse magyar görögkatolikus egyházunkat – jelezte Fülöp metropolita, és adta át a szót helynök atyának, akinek az Úr Jézus szomorú, könnyes szavai jutottak eszébe tanítására készülve.  

„Jeruzsálem, Jeruzsálem hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint tyúk a csibéit a szárnyai alá, de te nem akartad. (v.ö.: Lk19,42-44)

– Erőltetés nélkül gyűltetek ma itt össze. Az Úr Isten, a Szentlélek kegyelme hívott ide mindenkit, hogy magatokat, családotokat és mindazokat, akiket a szívetekben őriztek az Istenszülő oltalma alá helyezzetek – mondta helynök atya, aki prédikációjának középpontjába az Ukrajnában történő eseményeket helyezte. Tudja, hogy sokan vagyunk emiatt zaklatottak, úgyhogy jó alaposan be kell magunkat az Istenszülő takarójába csavarni, hogy a jövőt az Isten akarata szerint tudjuk megélni. Érdekesség, hogy a szláv népek, akik most háborúznak egymással ezt az ünnepet pokrovának nevezik, amiből lett a pokróc szavunk is.  A takaró, amivel úgy takar be minket édesanyánk, akárcsak az Istenszülő palástjával a Konstantinápolyban élőket.   

Helynök atya felidézte, hogy az Istenszülő öve előtt 2011-ben hárommillióan hódoltak csak Moszkvában. Hóban, fagyban 20 órát álltak sorban az oroszok, hogy megérinthessék az ereklyét. Azok az oroszok, akikről mostanában nem divat jót mondani, már-már agresszorként kell rájuk gondolni. Pedig a Szentatya sem feltétlen őket tartja felelősnek a kialakult konfliktusért – figyelmeztetett Géza atya. A pápa szerint őrültség, ami történik, tombolhat benne a sátán és a háború azért jó neki, mert azt tehet, amit akar.

– Nagyon olcsó megoldás lenne, ha azt mondanánk, azok az egyszerű emberek, akik sorban álltak az ereklye előtt nem tehetnek semmiről, hogy mindenki ártatlan, csak a világ „gonosz politikusai” állították elő ezt a helyzetet – mondta a helynök. Úgy gondolja ez túl egyszerű megoldás, mert azt sugallja, hogy nekünk, „egyszerű embereknek” a világon semmi dolgunk nincs.

Mert mit is tehetnék én? – gondolkozunk el olykor a kérdésen. Néha napján imádságra kérnek minket vagy arra, hogy a szertartásokban emlékezzünk meg arról, hogy békesség legyen. De Géza atya úgy véli, ha mindez, ami most történik a szomszédban a sátán műve, akkor ez ellen a megoldás a böjt és az imádság lehet.

Ha magunkba nézünk el kell szégyellni magunkat, hogy mi nap, mint azon panaszkodunk, hogy a háború miatt infláció van és sok lesz a gázszámla.

– Ahelyett, hogy továbbszemetelném szavaimmal mások lelkét oda kellene állnom az Istenszülő mellé, aki biztos, hogy most minden olyan emberért imádkozik, akit sújt ez a háború. Be kellene társulni az imádságba, de nemcsak ebbe, hanem a böjtbe is – hangsúlyozta helynök atya.

Azért is tartotta ezt fontosnak elmondani, mert nem mindegy, hogy töltjük majd el a következő egy évünket. Az Istenszülő, amikor az ő népe bajba került, akkor odaállt az imádkozók mellé és együtt imádkozott azokkal, akik az Isten segítségét kérték. Géza atya szerint jó lenne, ha ez a mostani ünnep arra biztatna minket, hogy beálljunk közéjük; ha elmernénk hinni, hogy egy ember imádsága is nagyon fontos ebben a mostani helyzetben, és hogy egy ember szavai is nagyon fontosak, amikor erről beszélünk. Nem mindegy ugyanis, hogy imádkozom a békéért vagy azért akarok békét, hogy ugyanolyan kényelmesen tudjak élni holnap is, mint ahogy tegnap éltem.   

– Az Istenszülő a palástjával úgy takargat be minket, mint ahogy a szülő a gyermekét. Nem hiszem, hogy bármilyen fizikai szükségletünk okot adhatna arra, ha az Istenszülő betakart, hogy féljünk vagy rossz kedvünk legyen vagy aggodalmaskodva nézzünk a jövő el. Az Istenszülő oltalma alatt folytatjuk az életünket és inkább arra gondoljunk, hogy oltalmazni kell gyermekeinket is amíg csak lehet. Sokaknak kell alá férni, azoknak is, akik számunkra nem kedvesek – figyelmeztetett helynök atya. Tanítását azzal zárta, hogy bízik benne ez az ünnep segít nekünk a tovább haladásban, az egymás iránti türelemgyakorlásban és erőt ad az imához és a böjthöz, hogy a békéért végzett nagy munkában társai lehessünk az Istenszülőnek.

A templombúcsú a hagyományoknak megfelelően körmenettel ért véget, majd az egyházközség tagjait a Hit és Kultúra Látogatóközpontba várták szeretetagapére. 

VEZETŐ HÍREK
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp metropolita

Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gyászmise Ferenc pápáért a Szent Péter téren

Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp metropolita

Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gyászmise Ferenc pápáért a Szent Péter téren

Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp ...
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp ...
 
Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gy...
Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gy...
 
Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
Szakmai napot rendeztek a Bölcsődék napján
Szakmai napot rendeztek a Bölcsődék napján
 
Elhalasztják Orosz Péter Pál boldoggá avatási ünnepsé...
Elhalasztják Orosz Péter Pál boldoggá avatási ünnepsé...
 
Péntek este zárják le Ferenc pápa koporsóját a Szent P...
Péntek este zárják le Ferenc pápa koporsóját a Szent P...