Interjú Böjte Csabával, a 72 óra fővédnökével

Interjú Böjte Csabával, a 72 óra fővédnökével

2018-09-30 14:25:35
Szerző: Bodnár Dániel/Magyar Kurír
önkéntes
Tizenegyedik alkalommal rendezi meg a három történelmi keresztény egyház hazánkban október 11. és 14. között a "72 óra kompromisszum nélkül" ifjúsági önkéntes akciót. A rendezvény idei fővédnökével, Böjte Csaba ferences szerzetest kérdezte a Magyar Kurír.

– „Éljük meg a szeretetet kompromisszum nélkül!” – ez az akciósorozat mindenkori mottója. Hogyan lehetséges ez a mindennapokban?

– Isten senkit nem teremtett ugyanarra a kaptafára. Csodálatos, hogy mindannyian mások vagyunk és minden helyzet más. Éppen ezért nagyon nehéz receptet adni. Ha levetkőzöm az önzőségemet és rálépek a szeretet útjára, akkor rengeteg örömben lesz részem, ami erősít engem, és akkor mind bátrabban tudok ezen az úton haladni. Szent Ferenc és szerzetes testvérei engedelmességet fogadtak, de azt is megfogadták, hogy odafigyelnek másokra. Nemcsak az elöljárókra, hanem a virágoktól elkezdve az állatokra, az emberekkel való kapcsolataikra, sőt még arra is, hogyan csuknak be egy ajtót. Figyeljünk oda, hogy szeretettel csukjuk be. A szeretet első feltétele, hogy megtanuljunk odafigyelni embertársainkra.

– Lehet a szeretetet tanulni?

– Gyakorolni kell a mindennapokban. Visszatérve az ajtóbecsukásra, fiatal szerzetesként sokat prédikáltam a szeretetről. Volt egy idős atya, aki rám nézett, és morcosan azt mondta: ne papoljak neki a szeretetről, hanem amikor kimegyek a szobámból, úgy csukjam be az ajtót, hogy ne riadjon fel ijedtében az ágyában. Apró dolgok ezek, a lényeg, hogy mindig figyeljünk egymásra, a környezetünkre. Nem szemetelünk, virágot ültetünk, próbáljuk a környezetünket szebbé tenni. A gyerekeknek azt szoktam mondani, ne „Anglóban szeressük a szülőföldünket”, hanem azt a pár négyzetmétert szeressük, tegyük szebbé, ahol élünk. Ne plátói szeretettel szeressük az emberiséget, hanem mindig azt az embert szeressük, aki ott van mellettünk.

– Alapvető a személyes kapcsolat, lélektől lélekig?

– Ha valakit szeretek, akkor szeretem őt szépnek, okosnak, tisztának, egészségesnek látni. A gyereket úgy szeretem, hogy tiszta ruhában járatom, finom ételt adok neki, taníttatom, formálom a lelkét. Ha egy lányt szeretek, akkor veszek neki karperecet, sálat, bármit, amitől szebb lesz, amitől jobban érzi magát. A szeretet ajándékozás is egyben. Nem akkor szeretem a szegény embert, ha veszekszem vele, hanem ha meghívom egy kávéra, leülök és beszélgetek vele, meghallgatom az életének történetét. Gyakran tudja, hogy mit kellene csinálnia, hogy kimozduljon a mélypontról, de nincs hozzá ereje. Ha viszont érzi, hogy valaki mellette van, erőre kaphat, és elindulhat a szeretet útján.

– Isten feltétel nélkül szeret minket. Ugyanígy kell szeretnünk nekünk is a másik embert?

– Isten valóban feltétel nélkül szeret minket, de azt is mondja, hogy legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok az. Jó magasra tette a mércét. Isten nagyon szeretne bennünket felemelni a Szentháromság egy Isten belső, örömteli életéhez, hogy velünk egy asztalhoz tudjon ülni örömben, szeretetben. Amikor egy szegény gyereket befogadok, hogy társam legyen a világ tovább teremtésében, nagyon örülök és büszke is vagyok, mert van negyven-ötven kollégám, aki nálunk nőtt fel, itt érettségizett, és most a munkatársam. 

– A súlyosan problémás gyerekeket hogyan lehet a szeretet útjára téríteni?

– Életem során számtalanszor megtapasztaltam, hogy jobb jónak lenni, szeretetben élni, mint kapzsinak, önzőnek lenni. Amikor a szeretet útján járok, boldogabb vagyok, tisztábbnak érzem magam, több öröm van a szívemben. A gyereket nem fakírságra akarom rávenni, önmegtagadásra, hogy keserűvé, savanyúvá váljon. Ha megkínálom őt tortával, és ízlik neki, legközelebb már magától fog kérni. Ugyanígy, ha a keresztény élet számomra öröm, akkor ezt az örömet kell felkínálnom neki. Két nagy dolog van ezen a földön: az önzőség és az önzetlenség. Az alapkérdés, hogy ki vagyok én? Sokat beszélnek ma az identitás kríziséről. A legtöbb ember így határozza meg magát: én az vagyok, aki elfogyasztom ezt vagy azt az ételt, használom ezt vagy azt a sampont, luxuscikket. Sokan meg a birtoklást tartják legfontosabbnak: én vagyok az, aki ezzel a BMW-vel döngeti az aszfaltot, akinek van egy nagy villája. Megint mások a hatalmuk alapján határozzák meg magukat, milyen rangjuk, méltóságuk van, hol töltenek be vezető pozíciót. Mindez valamilyen módon rólam szól. Gyerekként tapasztaltam meg, hogy jó dolog finom ételeket enni, de mértéket kell tartani. Hatéves voltam, amikor annyira ízlett a sült kukorica, hogy rengeteget megettem belőle, de nagyon rosszul lettem tőle, kórházba kerültem, kivették a vakbelemet. Akkor fogalmazódott meg bennem először a kérdés: azért élek, hogy egyek? Nem! Azért élek, hogy fogyasszak? Nem! Azért eszem, hogy éljek. Az élet viszont több, mint az, hogy mit fogyasztok el. Eszembe jut egy másik élményem is. A kommunizmus idején jártam teológiára, nagyon nehezen lehetett jó könyvekhez jutni. Sokat gondolkoztam azon, ha felszentelnek papnak, milyen jó lenne, ha lenne egy kis könyvtáram. Negyedéves koromban már volt néhány könyvem, köztük Avilai Nagy Szent Teréz Belső várkastélya. Az egyik társam elvitte magával, de elvesztette. Nagyon szomorú voltam, nem is akartam ezzel a társammal beszélni. Többször is bocsánatot kért, de én csak duzzogtam. Közben azonban végiggondoltam, hogy ebből a könyvből a szeretetet kellett volna megtanulnom. Rádöbbentem, hogy mennyire erős bennem a birtoklási vágy. Elszégyelltem magam, és az összes könyvembe beleírtam: a tiéd és mindenkié. Hihetetlenül nagy szabadságot éreztem, hogy fityiszt mutattam a kapzsiságnak. Megtanultam, hogy nem szabad ragaszkodnom semmihez, se házhoz, se autóhoz, se pénzhez, se könyvhöz, se tárgyhoz. Isten megadta nekem a birtoklástól való szabadság kegyelmét, nem az vagyok, aki birtokol, hanem aki ajándékoz.

– Mégis, sokkal inkább az jellemző ránk, hogy szeretnénk valakinek látszani, többnek, mint amilyenek valójában vagyunk. Talán a legfontosabb kérdés az számunkra, hogy minek tartanak bennünket az emberek…

– Ez a vágy mindenkiben megvan. Huszonhat éves koromban mentem teológiára. Előtte szakállam volt, verseket írtam, barátnőm volt. Ám a Jóisten szeretete megérintett, két világ között álltam. Templomba is jártam. Egyszer bementem a sekrestyébe Somlyón. Az ottani sekrestyés testvérünk hozott magával egy rojtos, csipkés karinget, amit egy nagy, kövér pap bácsinak szántak. Háromszor is belefértem, a sekrestyés testvér ráakasztott egy piros perselyt, a végén csengő lógott, és azt mondta, menjek perselyezni. Valósággal kilökött az emberek közé, mire tiltakozhattam volna, már ott voltam közöttük. Elindultam a persellyel, közben mondogattam, köszönöm szépen, köszönöm szépen. A csengőcske, akárhogy is fogtam, csilingelt. El sem tudtam volna képzelni, hogy ennyi ismerős jár templomba, és hogy mind ott legyen azon a szentmisén. Úgy éreztem, mindjárt elsüllyedek, rettenetesen szégyelltem magam. Egy idő után aztán rádöbbentem: én most Istennek szolgálok, Isten nevében a szeretet útján járok. Hatalmas szabadságot, örömet éreztem a szívemben. Ráébredtem, hogy nem az a fontos, hogy kinek látszom, hogy mit csinálok, mennyi annak a haszna vagy értelme. Egyedül az számít, hogy a szeretet útján járjak. Felszabadultam akkor az alól, hogy akarjak lenni valaki. Soha nem éreztem azóta a kísértést, hogy az Egyházban vagy a rendemben karriert építsek, különböző címeket, méltóságokat szerezzek. Nem ez a fontos, hanem az, hogy jó dolog jónak lenni, jó dolog jót tenni, jó dolog a szeretet útján járni. Sokkal nagyobb boldogság ennek megtapasztalása, mint az, hogy minek tartanak engem az emberek. Ha pedig mi, papok megtapasztaljuk ezt, tovább kell adnunk másoknak.

– Ahogy ennek a mostani 72 órás akciónak a szlogenje is kifejezi: „Több vagy, ha adsz!”

– Több vagyok, ha adok, de inkább úgy fogalmazok, hogy megpróbálok az önzés burkából – mint a pillangó a bábjából – kibújni, és fölemelkedni az Isten szeretetének kék egébe. Csodálatos a szeretet útján járni, repülni.

– Remélhetjük, hogy akik részt vesznek ebben az akcióban, azok ezzel a lelkülettel élik tovább az életüket?

– Ha valaki megtapasztalja, hogy milyen jó dolog jónak lenni, akkor biztos, hogy utána könnyebben fog a szeretet útján járni.

A Hajdúdorogi Főegyházmegye is várja a jelentkezéseket.

 

VEZETŐ HÍREK
2020.09.27. - Hangos kiegészítés a szertartási utasításhoz

Ikonosztázszentelés Gödöllőn

Nyár végi kamarakoncert a Leöveyben
 
AKTUÁLIS
"Szeretettel szolgáljatok egymásnak!"(Gal 5,13) - idén is 72 óra kompromisszumok nélkül
 
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
2020.09.27. - Hangos kiegészítés a szertartási utasításhoz

Ikonosztázszentelés Gödöllőn

Nyár végi kamarakoncert a Leöveyben
 
AKTUÁLIS
"Szeretettel szolgáljatok egymásnak!"(Gal 5,13) - idén is 72 óra kompromisszumok nélkül
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
"Szeretettel szolgáljatok egymásnak!"(Gal 5,13) - idén is...
 
2020.09.27. - Hangos kiegészítés a szertartási utasítá...
2020.09.27. - Hangos kiegészítés a szertartási utasítá... class=
 
Ikonosztázszentelés Gödöllőn
Ikonosztázszentelés Gödöllőn class=
 
Hódolat a Szent Szűz előtt - Nektaria Karantzi görög é...
Hódolat a Szent Szűz előtt - Nektaria Karantzi görög é... class=
 
Nyár végi kamarakoncert a Leöveyben
Nyár végi kamarakoncert a Leöveyben class=
 
Elmarad az országos cigánypasztorációs konferencia
Elmarad az országos cigánypasztorációs konferencia  class=