Ismét jó ügyért báloztak Nyíradonyban

Ismét jó ügyért báloztak Nyíradonyban

2020-02-20 09:43:23
Szerző: Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola
Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola
Február első szombatján ismét bálozóktól volt hangos a Harangi Imre Rendezvénycsarnok. A Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola nyolcadik alkalommal rendezte meg Jótékonysági Bálját. Intézményi beszámoló.

Mint minden évben, most is tele izgalommal, elképzelésekkel készültünk erre a méltán színvonalas rendezvényünkre. Az ember mindig jobbat és jobbat szeretne, így nagy körültekintéssel, és lelkesen kezdtük meg az előkészületeket. Péntek délután már a tetőfokára hágott az izgalom. Öröm volt ilyen összefogást, csapatmunkát tapasztalni mind a szülők, mind tőlünk, a szervezők részéről.

A díszítés, dekorálás mindig nagyon jó hangulatban telik. Tanárok, szülők és gyerekek ilyenkor egy kicsit közelebb kerülnek egymáshoz, hiszen más oldalról is megismerjük egymást. Felszabadultabbak, vidámabbak, közvetlenebbek vagyunk. Ahogy alakult a dekoráció, az asztalok terítése, egyre nyugodtabban vettük tudomásul, hogy ismét szép eredménye lett a csapatmunkának.

Hasonló lelkesedéssel, izgalommal készültek a bálra a műsorban szereplők is. Ki azért, mert először lép színpadra, ki pedig azért, mert bár már rutinos előadó, de mindig jobbat akar kihozni magából.

Az estét mi mással is kezdhettük volna, mint végzős nyolcadikosaink nyitó táncával, egy gyönyörű palotással. A hetedik osztályos diákunk köszöntő verse után két ötödikes kisdiákunk ének előadását hallgathatta a közönség. Idén intézményünk óvodásai ismét megmutathatták tánctudásukat. „Karneváli bugi” címmel vidám táncos összeállítást adtak elő, hatalmas sikerrel. Majd ismét egy gyönyörű, sokak által jól ismert dal csendült fel, melyhez tánc is társult. Ahogy igazgatónő mondta: „Az óvodások vidám táncától hosszú út vezet a magyar palotásig. Mi ezen az úton kívánjuk elkísérni a gyermekeket, hogy a 3 éves óvodásból 14 éves ifjú legyen, aki tud helyesen és szabadon dönteni, aki nem tagadja meg hitét és hazáját.”

A köszöntők és az asztali áldás után mindenki kedvére válogathatott a svédasztalos vacsora kínálatából, valamint a szülők által készített finom süteményekből. Mindezek után természetesen tánc hajnalig, melyhez a zenét idén is a Gyérmán Band szolgáltatta, a bálozók nagy megelégedésére. Egy meglepetés műsor is volt közben, hiszen óvodánk dolgozói kellemes perceket szereztek vidám produkciójukkal. Persze közben mindenki izgatottan várta a tombolasorsolást, hiszen egész este láthatóak voltak az értékes nyeremények. Egy - egy asztalhoz többször is kegyes volt Fortuna, akinek pedig ezen az estén nem volt szerencséje, reméljük, legközelebb nagyobb sikerrel jár.

Az idei bál bevételét az udvari játékok fejlesztésére, tanulmányi versenyek finanszírozására szeretnénk felhasználni.

Mindenkinek köszönjük, aki valamilyen formában hozzájárult a bál sikeréhez, segítve ezzel intézményünk gyermekeit.

VEZETŐ HÍREK
Ferenc pápánál járt Fülöp metropolita 

Népszámlálás görögkatolikus szemmel

Kutatók Éjszakája és Görögbe fogadlak
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ferenc pápánál járt Fülöp metropolita 

Népszámlálás görögkatolikus szemmel

Kutatók Éjszakája és Görögbe fogadlak
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ferenc pápánál járt Fülöp metropolita 
Ferenc pápánál járt Fülöp metropolita 
 
Kutatók Éjszakája és Görögbe fogadlak
Kutatók Éjszakája és Görögbe fogadlak
 
Népszámlálás görögkatolikus szemmel
Népszámlálás görögkatolikus szemmel
 
Angolt tanárt keresnek a debreceni gimnáziumba
Angolt tanárt keresnek a debreceni gimnáziumba
 
Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
 
Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny
Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny