Ismét teológuskonferenciára hívják a fiatal kutatókat és doktoranduszokat

Ismét teológuskonferenciára hívják a fiatal kutatókat és doktoranduszokat

2019-10-10 11:25:55
Szerző: DOSZ Hittudományi Osztály
Friss
A X. Nemzetközi Teológuskonferencia 2020. február 28-án veszi kezdetét, melyre idén december 8-ig lehet jelentkezni.

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Hittudományi Osztálya folytatva a korábbi hagyományt, idén is meghirdeti nemzetközi szimpóziumát, mely immár tizedik a sorban. A Fiatal Kutatók és Doktoranduszok X. Nemzetközi Jubileumi Teológuskonferenciája 2020. február 28. és március 1. közt várja résztvevőit Egerben! A konferencián előadást tarthat minden teológiai vagy vallástudományi PhD tanulmányokat folytató doktorandusz, illetve mindazok, akik doktori értekezése érinti az előbbi diszciplínákat. Emellett a szimpózium nyitott a mesterszakos hallgatók előtt is.

A korábbi évek hagyományait folytatva szeretnénk ökumenikus elkötelezettségünket kifejezni, így bátorítjuk valamennyi felekezet és vallás doktoranduszát a jelentkezésre! A jubileumi alkalomra való tekintettel kifejezetten várjuk vissza azon előadóinkat, akik 2010-től előadásaikkal megtisztelték már a konferenciasorozat egyes állomásait! A 2019/2020-as akadémiai évben az Eszterházy Károly Egyetem, az Egri Érseki Hittudományi Főiskola és az Egri Főegyházmegye ad helyet rendezvényünknek.

A konferencia szervezői számos olyan programmal készülnek a hétvége folyamán a teológiai tudományos élet hallgatói és kutatói közönsége számára, melyek nem csupán a szakmai diszkusszióra nyújtanak kiváló lehetőséget, de ahhoz is hozzásegítik vendégeinket, hogy megismerjék Eger város kulturális értékeit és gazdag örökségét.

A jelentkezés és előadás részletei:

- Jelentkezési határidő: 2019. december 8.

- A jelentkezés feltétele egy maximum 4000 karakter terjedelmű absztrakt leadása magyar és angol nyelven. Az előadó feladata továbbá felkérni egy, a tudományterületen tudományos fokozattal rendelkező személyt, aki a beküldött összefoglalót támogató nyilatkozattal látja el.

- A konferencia előadásainak nyelve magyar, német vagy angol.

- A referátumok hossza 20 perc, amelyet 10 perc diszkusszió követ.

- Az elhangzott előadások írott változatát az eddigi hagyományokhoz híven tanulmánykötetben adjuk közre.

- A 2020-ban megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében a konferencián külön ökumenikus szekcióban kerül tárgyalásra az Eucharisztia és az Úrvacsora. Kifejezetten várjuk ezért a témában kutató kollégák jelentkezését!

Regisztráció: https://sites.google.com/view/doszteolkonf2020

További információért keressen bennünket bizalommal a dosz.teologia@gmail.com címen!

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...