Isten rábízza magát a papra! - Pappá szentelték Molnár Dezsőt

Isten rábízza magát a papra! - Pappá szentelték Molnár Dezsőt

2020-06-30 08:44:21
Szerző: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely
Máriapócs
Hajdúdorogi Főegyházmegye
2020. június 28-án, a 11 órai Szent Liturgia keretében Kocsis Fülöp metropolita atya pappá szentelte Máriapócson Molnár Dezső diakónust.

Nagyon sokan akartak Dezső atyával ünnepelni, zsúfolásig telt a kegytemplom. Vele örült népes családja, számos tisztelendő atya, és megható módon annak a közösségnek jónéhány tagja, amely megérlelte az újszentelt papi hivatását.

„Az evangéliumi szakaszban elhangzott: Isten országa közel van. A liturgiában minden annyira a helyén volt és annyira hitelesnek éltük meg az „Axiosz!”-t, hogy itt most valóban az Isten Országát tapasztalhattuk meg” – mondta az újszentelt egy barátja.

Erre a mondatra Fülöp atya is kitért prédikációjában. Ugyanis ez a gondolat többször is szerepel a Szentírásban, először Jézus nyilvános működésének legelején. Jézus „meghirdette, hogy már közel van az Isten Országa. Ez nem időbeliség. Isten Országa közel van, Ő jött közel hozzánk. Ezzel hozta közel. Isten Országa már akkor közel volt, amikor kimondta Jézus, mert hisz’ maga az Isten az Ő országa! Amikor az Isten Országába eljutunk, akkor az Istenhez jutunk. Az Isten Országa nem valamilyen hely, még azt sem mondhatom, hogy valamilyen állapot. A Szeretet örök uralma, az Isten örök uralma, amely eljött hozzánk Jézus Krisztusban. Az Isten Országa közel van, mert Jézusban ott volt, amikor kimondta!

Amikor egy újszentelt papot elindítunk, őneki is ugyanezt kell megtenni, ugyanezt kell hirdetni: közel van az Isten Országa. Akárhová megy, erről kell neki beszélni, ezt kell neki hirdetni. Minden tevékenysége, minden papi munkája erről szól. Nem csak szól róla, hanem át is adja az Isten Országának a közelségét. És ahogyan maga Jézus volt az Isten Országa, aki közel jött, a papnak is, nem csak beszélni kell erről, hogy közel van, a papnak magának kell odavinni Krisztust, a papon keresztül meg kell érezni, hogy itt van Krisztus! A pap élete és szolgálata jelenvalóvá teszi Krisztust… rajta keresztül az Isten közelségét érzi meg a hívő ember. Vagyis Isten Országának közelségét.”

Metropolita atya kitért a papszentelés momentumaira, kiemelve, hogy a leglényegesebb, amikor a szentelő püspök a Bárányt, azaz magát Jézus Krisztust, az újszentelt kinyújtott kezébe, a tenyerébe helyezi. „Isten rábízza magát a papra. Istenhordozó lesz a pap” – ahogyan Fülöp atya fogalmazott.

Dezső atya közel egy évet szolgált diakónusként Máriapócson, felesége a helyi alsó tagozatos gyerekeket tanította. Az egyházközséghez tartozók szerint „bárhová fognak kerülni, őket mindenhol szeretni fogják”, mert munkájukat kimagasló háttértudással, felkészülten és lelkiismeretesen, ugyanakkor nagy alázattal és szeretettel végzik. Mint akik Istent hordozzák, mint akik Isten Országának közelségét hirdetik!

VEZETŐ HÍREK
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pontján

Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus lelkigyakorlat Fülöp metropolitával

A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az olvasókat a metropolita
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pontján

Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus lelkigyakorlat Fülöp metropolitával

A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az olvasókat a metropolita
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus l...
Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus l...
 
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pont...
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pont...
 
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
 
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
 
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
 
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata