Istenszülő örömhírvétele - püspöki látogatás Dél-Budán

Istenszülő örömhírvétele - püspöki látogatás Dél-Budán

2024-03-26 19:05:58
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Hekler Melinda
Kocsis Fülöp érsek
Budapest
Az év legkülönlegesebb hete érseki liturgiával indulhatott a Dél-Budai Szervezőlelkészség életében.

Fülöp érsek-metropolita Nagyhétfőn, Örömhírvétel ünnepén a budai Ciszterci Szent Imre templomban mutatott be ünnepi Szent Liturgiát. A hétköznapi időpont ellenére egész Budapestről érkeztek hívek a neobarokk templomba. „A Nagyhét bevezet minket Jézus Krisztus szenvedésébe, és teológiailag azért nagyon érdekes a születés és a halál kettőssége, mert minél közelebb van egymáshoz a születés és a halál ünnepe, annál nagyobb az ebből adódó feszültség. Miközben a kettő nem egymással szembeállítható tény teológiai értelemben, hiszen azért kellett, hogy beteljesüljön az Atya akarata a megtestesülésben, hogy beteljesülhessen az Atya akarata a megváltásban” - kezdte prédikációját Fülöp atya.

„Az Isten földre való születése azonban nem csak öröm, hiszen már negyven napos korában Simeon azt mondja Krisztus Urunk édesanyjának, hogy a “Te szívedet is tőr járja át”. Bármilyen meglepő, de a megtestesülésben nagyobb a dráma bizonyos szempontból, mint Krisztus halálában. Mert az isteni dicsőségből a földi életbe jönni nagyobb távolságot kell megtenni, mint a földi életből az örök életre költözni. Az Isten kiüresíti magát, ott hagyja isteni dicsőségét, de aztán itt hagyja emberségét is. Ez volt az Isten akarata, de meg kell értenünk, miért tette ezt. Azért jött a Földre, hogy emberré legyen és velünk egyesüljön” - magyarázza Fülöp atya. „Isten annyira szerette az embert, mint ahogy a fiú és lány szeretik egymást és várják, hogy egyesülhessenek. Az Úr megajándékoz minket az emberi természet mellett az isteni természettel is, az igaz, legmélyebb szerelemhez hasonlítható odaadó szeretettel van minden ember iránt.”

Mint mondta: „azért fontos megértenünk ezt, mert ha hiszünk abban, hogy Isten megtestesülése megajándékoz minket az isteni természettel, akkor vágyunk rá majd, hogy ezzel együttműködjünk. Hogy mi is azt akarjuk, amit az Isten, mi is akarjunk vele egyesülni, a természetéből részt kapni. A keresztény élet ennek a megélése, megvalósulása. Nemcsak egyszer a keresztségben kaptuk meg az isteni életet, hanem akár nap mint nap magunkhoz vehetjük őt, szentségeit, kegyelmeit. Az önzetlenség és a felebaráti szeretet sem csupán valami diktátum, hiszen Isten arra nyitja fel a szemünket, hogy ez az élet. Ha megértjük, hogy mennyire szeret minket, akkor mi is úgy akarunk élni és viselkedni majd, ahogy az Isten velünk tesz. Ez vezessen minket nap mint nap, minden imádságunkban, minden keresésünkben, beszélgetésünkben. Mi is akarjunk úgy viselkedni, ahogy az Isten” - mondta Fülöp érsek-metropolita.

Fájdalmas, nehéz, küzdelmes napok állnak előttünk, de az egyházfő bíztatta a híveket, hogy imádságban, szent szövegek olvasásával közeledjenek ezekben a napokban is a Jóistenhez: keressük szeretetének a mélyét, és az Ő dicsőségét a feltámadásban. Kocsis Tamás, a Dél-Budai Szervezőlelkészség parókusa köszönetét fejezte ki Fülöp atya látogatásáért, és hogy ezt a Nagyhétfőt igazán ünnepélyessé tette. “Most is megtapasztalhattuk, hogy ahol Krisztus megjelenik, ott minden ünnepélyessé, minden csodálatossá válik.

VEZETŐ HÍREK
Futózarándoklatot rendeztek Máriapócson

Nemzetközi keleti kánonjogi konferencia

Szakmai ankétra várják az érdeklődőket a Görögkatolikus Múzeumba
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Futózarándoklatot rendeztek Máriapócson

Nemzetközi keleti kánonjogi konferencia

Szakmai ankétra várják az érdeklődőket a Görögkatolikus Múzeumba
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Futózarándoklatot rendeztek Máriapócson
Futózarándoklatot rendeztek Máriapócson
 
S.E.R. Michael W. Banach magyarországi apostoli nuncius bes...
S.E.R. Michael W. Banach magyarországi apostoli nuncius bes...
 
Igazgatási referenst keres a Gyermekvédelmi Iroda
Igazgatási referenst keres a Gyermekvédelmi Iroda
 
Szakmai ankétra várják az érdeklődőket a Görögkatoli...
Szakmai ankétra várják az érdeklődőket a Görögkatoli...
 
Nemzetközi keleti kánonjogi konferencia
Nemzetközi keleti kánonjogi konferencia
 
Ülésezett a Hierarchák Tanácsa
Ülésezett a Hierarchák Tanácsa