Istenszülő születése - Üdvösségünk kezdete

A gyermekek születésével kapcsolatban sokszor és sokan feltették már a kérdést, hogy mikor is kezdődik az élet? Születéskor, az anyaméhben, a fogantatáskor, esetleg még korábban? A válasz nem is olyan egyszerű, és nagymértékben függ a kérdést feltevő személy hozzáállásától és egyéni világnézetétől. Hasonlóképpen nehéz pontos választ adni arra a kérdésre is, hogy honnan számíthatjuk üdvösségünk kezdetét? Jézus Krisztus nyilvános igehirdetésétől, születésétől, esetleg a világ teremtésétől, vagy még attól is korábbi időponttól, mert mindig is benne volt Isten tervében? Úgy gondolom, nemcsak a nagy monoteista vallások üdvtörténeti felfogása különbözik ebben a fontos kérdésben, hanem a keresztény emberek sem feltétlenül ugyanazt az időpontot határoznák meg, sőt, bizonyára sokféle és változatos választ kapnánk erre a kérdésre.

Nagyon érdekes, hogy ha ezt a kérdést a liturgikus szövegekre összpontosítva tesszük fel, akkor a „megoldások” széles skáláját találjuk. Például az Istenszülő születésének gyönyörű ünnepén az első litiai sztihira így fogalmaz:

A mi üdvösségünk kezdete ma lőn, ó népek, *

mert íme a régi nemzedékektől megjövendölt Szűzanya és Isten hajléka *

magtalan szülőktől megszületett, *

Jessze törzsének virága, mely az ő gyökeréből sarjadt fel...

A sztihira világossá teszi, hogy Mária születése nem csupán az üdvösségtörténet egyik fontos fordulópontja, hanem konkrétan a „mi üdvösségünk kezdete”. Az előesti kis alkonyati zsolozsma (kis vecsernye) szertartásának egyik sztihirája még tovább megy, és nem egy időpontot vagy eseményt jelöl meg, hanem immár egy konkrét személyt.

Joákim és Anna ünneplik *

a mi üdvösségünk kezdetének születését, *

az egyetlen Istenszülőt. * Ünnepeljünk ma mi is velük együtt,...

Üdvösségünk kezdete a sztihira megfogalmazása szerint nem más, mint maga az Istenszülő Szűz Mária. Ennek értelmében üdvtörténetünk így kezdődik: Joákim és Αnna gyermekeként megszületik egy leányzó. Ez az esemény önmagában is ünnep, mert egy olyan házaspárról szól, akinek korábban nem lehetett gyereke. Ez önmagában is Isteni csoda, de amint a sztihira folytatja, az öröm ránk is kiterjed, s már nem csupán a gyermektelenségből kigyógyuló pár örömében osztozunk, hanem valami/valaki sokkal különlegesebben. Ő a „tisztaságos Szűz”, de ő „Jessze, (más néven Izáj) törzsének sarjadéka is”, aki valójában Izaiás jövendölésének beteljesedése: „Vessző kél majd Izáj törzsökéből, hajtás sarjad gyökeréből.” (Iz 11,1). Ő a „prófáták dicsérete, Dávid leánya”. Ő a „termékeny föld”, Ő a „kemény sziklából fakadt életforrás”, Ő a „gyermektelennek szellemi tűzben égő rózsabokra”. Ezek a képek nagyon szuggesztív módon fejezik ki a csodát: a terméketlen föld, azaz Anna megszüli a termékeny földet, Máriát, aki még Krisztust is képes méhébe befogadni. Ezt követően ószövetségi képek is felsejlenek a sztihirákban: ahogy Mózes az Úr segítségével vizet fakasztott a kősziklából, amely Izrael népének egykor az életet jelentette, úgy most Anna a meddő, terméketlen szikla világra hozza Máriát, aki az Élet vizét, vagyis Jézus Krisztust hozza majd világra. A leghátborzongatóbb kép mégis talán az, amikor az egyik sztihira Mózesnek a lángoló, de el nem égő csipkebokor képét is alkalmazza Máriára. A gyermektelen Anna ugyanis leányt szül, aki égő csipkebokorként magába fogadja az Istenséget, vagyis méhét az Istenség tüze lángra lobbantja, de nem égeti el, mert a születendő gyermek megőrzi őt épségben.

Ezek után érthető, hogy az Istenszülő születésnapja egy dicsőséges ünnepnap, amikor az egész teremtett világnak örvendeznie kell. Ez a kicsattanó öröm hatja át a következő liturgikus himnuszunkat is:

Ez az Úr napja, népek örvendezzetek, * mert íme, a világosság Forrása *

és az életadó Ige könyve megjelent nekünk, * és a Napkelet ajtaja megszületett, *

és várja a nagy Főpap bevonulását, * mint egyedüli, ki e világra hozza majd az egyetlen Krisztust, *’

a mi lelkünk üdvösségére.

Mária tehát nemcsak „termékeny föld”, „kemény sziklából fakadt életforrás” és „szellemi tűzben égő rózsabokor”, hanem Ő a „Napkelet ajtaja”, aki várja „a nagy Főpap bevonulását”, vagy ahogy az ünnepi tropár is fogalmaz: „mert belőled tündöklött fel az igazság Napja, Krisztus Istenünk”. Ő tehát az ajtó, akin keresztül egyedül Krisztus léphet be és ki, mint az igazság Napja.

A fentebbi példák jól szemléltetik Mária üdvtörténeti szerepének nagyságát, sőt a liturgikus énekeinkben alkalmazott gazdag képvilág azt is megérteti velünk, hogy miként is lehet Ő a mi üdvösségünk kezdete, és miért is kell ujjongó örömmel várnunk és megélnünk az Ő születésének emléknapját.

Joákim és Anna ünneplik * a mi üdvösségünk kezdetének születését, *

az egyetlen Istenszülőt. * Ünnepeljünk ma mi is velük együtt, * b

oldognak hirdetvén a tisztaságos Szüzet, *’ ama Jessze törzsének sarjadékát!