Január 21-én kezdődik az ökumenikus imahét

Január 21-én kezdődik az ökumenikus imahét

2018-01-18 09:23:34
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
ökumenikus
Debrecenben január 21-én, az Attila téri görögkatolikus főszékesegyházban kezdődik az egyhetes közös program, 17 órakor istentisztelettel

Idén is megrendezik az ökumenikus imahetet január 21-28. között. Ennek anyagát a karibi keresztyén testvérek állították össze, amelynek a központi igéje így hangzik: „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” / „Uram, a jobbod kitűnik erejével…” (2Móz/Kiv 15,6). Az ehhez kapcsolódó imafüzetet és a vecsernye szövegét a cikk legalján találják. 

Az országos nyitó istentisztelet 2018. január 21-én, vasárnap lesz 19 órakor a Szent István Bazilikában. Szentbeszédet mond dr. Erdő Péter bíboros és igét hirdet Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnöke. A liturgiában a MEÖT tagegyházainak vezetői szolgálnak.

Minden imahétnek van jellegzetessége. Az imaheti anyagot összeállító karibi testvérek azt kérték, hogy idén egy feltűnő Bibliát vigyünk a templomba és tegyük le a templom/gyülekezeti helyiség kitüntetett helyére. A Szentírási szövegek felolvasása az istentisztelet során végig ebből történjen. Szükség van még három láncra is, amelyeket a szolgálattevők hoznak és a Biblia mellé helyezik. A láncok a rabszolgaság, az emberi méltóságtól való megfosztottság és a rasszizmus kifejező jelképei. A bűn hatalmának jelképei is, amely elválaszt minket Istentől és egymástól. Az istentisztelet során a rabszolgaságot jelképező vasláncot később élőlánccal is helyettesíthetjük, amely kifejezi a lelki közösség kötelékeit és a modern rabszolgaság és az emberségtől való megfosztottság minden formája elleni közös cselekvést. Az egész gyülekezet bevonása ebbe a jelképes cselekedetbe szerves része az istentiszteletnek. Ezeket az istentisztelet elején el kellene magyarázni, és a prédikáció során is vissza kellene térni rá. 

Debrecenben január 21-én, az Attila téri görögkatolikus főszékesegyházban kezdődik az egyhetes közös program, 17 órakor istentisztelettel. Köszöntőt mond Kapin István parókus, Igét hirdet: Asztalos Richárd evangélikus lelkész. Az ökumenikus imahét perselyadományát a Debrecen Megyei Jogú Város Karitatív Testület szolgálatának támogatására ajánljuk fel.

VEZETŐ HÍREK
Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi óvodákat támogatják idén

Könyvbemutatót tartanak Debrecenben

Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiatalokat
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Ökumneikus Imafüzet 2018
 
Ökumenikus vecsernye 2018
VEZETŐ HÍREK
Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi óvodákat támogatják idén

Könyvbemutatót tartanak Debrecenben

Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiatalokat
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi ...
Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi ...
 
Könyvbemutatót tartanak Debrecenben
Könyvbemutatót tartanak Debrecenben
 
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
 
Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe
Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe
 
Újra együtt mulat a görögkatolikusok nagy családja – ...
Újra együtt mulat a görögkatolikusok nagy családja – ...
 
Vízkereszt és a házszentelés hagyománya – ősi ünnep...
Vízkereszt és a házszentelés hagyománya – ősi ünnep...