Jelentkezz önkéntesnek az idei Szent Damján-táborba!

Jelentkezz önkéntesnek az idei Szent Damján-táborba!

2023-05-10 10:21:38
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Damján
Hasznos
Augusztus első hetében július 31. és augusztus 5. között rendezik meg idén a Szent Damján-tábort Bodajkon. Ezekben a napokban fogyatékkal élő gyerekek, felnőttek, önkéntes fiatalokkal, egyetemistákkal együtt kapcsolódnak ki és szereznek életre szóló emlékeket. A szervezők keresik a lelkes segítőket, akik örömmel gondoskodnának a táborozókról.

A Nyíregyházi Papnevelő Intézet növendékei hozták létre a Szent Damján Kört azzal a céllal, hogy minden tag egy értelmi fogyatékkal élő gyermekért is imádkozzon napi imája részeként. A papnövendékek közben felismerték, hogy az örömökön túl, amit ezektől a gyerekektől kaphatnak, mennyi nehézséggel, fáradtsággal jár az az élet, ahol egy fogyatékkal élő gyermek színesíti a család mindennapjait. Ezért döntöttek úgy, hogy minden nyáron – a hozzájuk szegődő önkéntes fiatalokkal együtt – egy hétre átvállalják ezeket a terheket a szülőktől, és térítésmentesen nyaraltatják a gyermekeket. A költségeket úgy tudják fedezni a kispapok, hogy egész évben adományokat gyűjtenek, jótékonysági rendezvényeket tartanak. Jelmondatuk: „Hordozzátok egymás terhét!”.

Aki pedig szívesen részt venne segítőként az idei táborban, ERRE A LINKRE KATTINTVA jelentkezhet!

Egy kis ízelítő a tavalyi, 25. alkalommal megrendezett táborról a Görögkatolikus Médiaközpont összefoglalásában.

VEZETŐ HÍREK
Mester-M díjban részesült Nemes József karnagy

Pócstól Bécsig, Bécstől Pócsig: Az Istenszülő öröksége híd a nemzetek között

Lelki híd Bécs és Máriapócs között: a Stephansdom delegációjának második napja
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
"Hordozzátok egymás terhét!" - A 25. Damján tábor
VEZETŐ HÍREK
Mester-M díjban részesült Nemes József karnagy

Pócstól Bécsig, Bécstől Pócsig: Az Istenszülő öröksége híd a nemzetek között

Lelki híd Bécs és Máriapócs között: a Stephansdom delegációjának második napja
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Mester-M díjban részesült Nemes József karnagy
Mester-M díjban részesült Nemes József karnagy
 
Pócstól Bécsig, Bécstől Pócsig: Az Istenszülő örök...
Pócstól Bécsig, Bécstől Pócsig: Az Istenszülő örök...
 
Lelki híd Bécs és Máriapócs között: a Stephansdom del...
Lelki híd Bécs és Máriapócs között: a Stephansdom del...
 
Ajánlattételi kiírás iskolagyümölcs- és iskolazölds...
Ajánlattételi kiírás iskolagyümölcs- és iskolazölds...
 
Előzetes ajánlattételi kiírás óvoda- és iskolatej pro...
Előzetes ajánlattételi kiírás óvoda- és iskolatej pro...
 
Kanadába is eljutottak Boldog Orosz Péter Pál ereklyéi
Kanadába is eljutottak Boldog Orosz Péter Pál ereklyéi