1938-ban, 80 évvel ezelőtt lett a Szent Rozália kápolna hivatalosan is az itt élő görögkatolikus hívők saját templomává, és ezzel megalakult az egyházközség. Mondhatni, minden ekkor kezdődött el. Ha nem 80 évet, csak negyed évszázadot pörgetünk vissza az idő kerekén, találkozhatunk a Szegedi Görögkatolikusokért Alapítvány elindulásával.
1993-ban Kocsis István, Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya édesapja és Papp György, egyházközségünk máig is oszlopos tagja alapították. Ez a szervezet jelentős szerepet vállalt az elmúlt 25 év fejlődésében, programjaiban. És végül, 10 éve alakult meg a Szent Bazil nevét viselő bazilita rend világi ága itt Szegeden, Dr. Kerek Mária Magdolna, vagy nekünk csak Marika néni révén.
Ezen jeles események megünneplése végett az elmúlt hétvégén vendégünk volt Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya, aki szombat délután érkezett. Az ő vezetésével vecsernye elimádkozásával kezdtük meg az ünneplést. Már itt is szép számmal gyűltünk össze, és sikerült meghitt hangulattal megtölteni templomunkat. Ezek után gyorsan összeszedtük magunkat, és átmentünk a pár száz méterre található Vármegye étterembe, ahol 13. alkalommel rendeztünk alapítványi, jótékonysági bált. Ezen bálok bevétele mindig egy előre meghatározott konkrét cél. A mostani bál bevételét a parókia udvarának felújítására szeretnénk fordítani. De mint már fentebb említettem, ezen a bálon más, fontosabb eseményeket is ünnepeltünk.
A mintegy száz fős együtt ünneplő vendégsereg két fellépőt hallgatott a bálon, a Windsingers acapella együttest, akik az utóbbi években jelentős hazai és nemzetközi sikereket értek el, és az AranyEzüst Quartett-et, a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeinek vonósnégyesét. Mindkét előadás rendkívül színvonalas és szórakozató volt, és kiemelendő, hogy mindkét társulat a műsorával támogatta az alapítványt. Ezúton is még egyszer köszönjük nekik! Az előadások után következett az este csúcspontja, az alapítvány most alapított díjának átadása, melyet a szegedi görögkatolikusokért végzett munkájáért fogja kapni minden évben egy ember.
Mostani ünnepségünkön azonban két jutalmazott is akadt, a díj elindulásaként. Szaplonczay Miklós parókus atya és dr. Fedor István világi elnök közös felvezetésével találtuk ki, hogy az első díjazottunk a már említett Dr. Kerek Mária Magdolna. Marika néni az egyházközség szertartásainak, mind hétköznap, mind vasárnap, lelki és szellemi programjainak állandó résztvevője és támogatója. Köszönjük, hogy jelen van közöttünk!
A másik díjazottunk, a már szintén említett Papp György, egyházközségünk „örökös” gondnoka. Gyuri bácsi kitartása, hozzáállása, folyton „újítani akarása” semmit nem kopott az évek során. A jóságos Isten éltesse őt is még nagyon sokáig! Ezek után a hivatalos programból még a tombola húzás hiányzott, melyen értékes ajándékokkal gazdagodhattak a résztvevők. Az este zárásaként végül kötetlen mulatás következett.
Másnap, mindezen események megkoronázásaként érsek atya vezetésével utrenyét imádkoztunk 08.30-tól, majd 10.00-kor kezdődött a püspöki Szent Liturgia. A szertartás végeztével mindannyian átmentünk a parókiára, egész pontosan a kápláni lakásba, az ilyenkor esedékes közös kávézásra. Most azonban nem csak egy kis beszélgetésre került sor, hanem érsek atya fel is szentelte a mostanra elkészült lakóhelyet.
Nagy öröm volt részt venni, szervezni ezt az eseményt. Végig magunkon éreztük Isten bőkezűségét. Ő áldja meg azokat, akik bármilyen formában hozzájárult az ünnep szépségéhez!