Jó tempóban épül az Attila téri közösségi ház

Jó tempóban épül az Attila téri közösségi ház

2019-08-07 12:14:14
Szerző: Szakál Dia/haon.hu, fotó: Matey István
Debrecen
Friss
A haon számolt be arról, hogy halad a Debreceni Görögkatolikus Parókia beruházása az Attila téren. A Főszékesegyház melletti területen nemcsak turisztikai központ, hanem görögkatolikus negyed is épül.

A terveknek megfelelően folynak a munkálatok az Attila téren, ahol az új görögkatolikus közösségi ház és turisztikai látogatóközpont épül. A Naplónak Kapin István parókus atya beszélt az építkezés részleteiről.

– Az objektum alapkövének ünnepélyes letétele május végén történt, a következő napokban pedig meg is kezdték a munkálatokat a Dryvit Profi Kft. munkatársai. Mivel a feltáráskor semmilyen akadályozó tényezőt nem találtak, a terveknek megfelelően halad a munka, és már az első szint falai készülnek.

„A hívek nagy örömére előreláthatólag 2020 tavaszán készül majd el közösségi házunk, ahol többek között lehetőség nyílik esküvői kikérők, keresztelői szertartások és házassági évfordulós ünnepi ebédek megszervezésére is.”

Települési találkozókat is rendezünk, ahol a környék kisvárosaiból, községeiben találkozhatnak majd egymással a hívek – fogalmazott.

Kapin István azt is hangsúlyozta: céljuk, hogy a turizmus vérkeringésének szerves részévé váljon mind az új központ és közösségi ház, mind az Attila téren található neobizánci stílusban épült görögkatolikus templom.

A központ hitéleti tevékenység mellett kulturális szempontból is meghatározó lesz, hiszen a görögkatolikus kultúrát is bemutatják majd, valamint helyet kapnak kortárs művészeti alkotások és régi liturgiai viseletek is. A Hit és kultúra elnevezésű projekt részeként megvalósuló beruházást a város 70 millió forinttal támogatta.

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...