Jótékonysági est Nyíradonyban

Jótékonysági est Nyíradonyban

2019-11-28 11:00:04
Szerző: Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola
Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola
"A jólelkűség megszépíti az életet, feloldja az ellentmondásokat, világossá teszi a zavarost; a nehezet könnyűvé, a szomorúságot örömtelivé változtatja." Tolsztoj örök érvényű gondolataival nyitotta meg a Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola idei jótékonysági estjét. E szép hagyomány már több éve különleges helyet foglal el az intézmény programtervében. Az iskola által küldött beszámolót olvashatják.

Idén is, úgy, mint korábban, intézményünk jelenlegi és volt tanítványai léptek fel, valamint a Valcer Alapfokú Művészeti Iskola növendékei adtak szívhez szóló műsort. Az est során hallhattunk vidám mesét, verseket, dalokat és hangszeres előadásokat.

Nagy örömünkre felnőtt előadók is elfogadták a felkérést és egy gyönyörű énekes- verses összeállítással szereztek maradandó élményt a hallgatóságnak. A mai este újra bennünket igazolt, hogy adni jó, és nagyon fontosak egy közösség életében az ilyen események. Jó volt látni azt a lelkesedést, ahogyan felnőttek, gyerekek készültek műsorszámaikkal.

Köszönjük mindazoknak, akik meghallgatták a hívó szót és támogatták rendezvényünket, mely által idén egy beteg diákunkat és családját segíthetjük, akiknek sokat jelent ez az őszinte és önzetlen összefogás.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma

„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Ünnepi hangáhítatra hívunk mindenkit a megújult főszékesegyházba
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
Ünnepi hangáhítatra hívunk mindenkit a megújult főszé...
Ünnepi hangáhítatra hívunk mindenkit a megújult főszé...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra