Jövőre jubilál a Szent Damján-tábor - neves cégek és szervezetek is segítik megvalósítását

Jövőre jubilál a Szent Damján-tábor - neves cégek és szervezetek is segítik megvalósítását

2021-11-18 18:59:38
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Tábor
Damján
Debrecen
Jövőre jubilál a Szent Damján-tábor: fennállásának 25. évét ünnepli majd ez az egészen egyedülálló kezdeményezés. A jeles évfordulóra a szervezők és civil támogatók már most elkezdtek készülni, elindult egy gyűjtés a tábor javára, amihez neves cégek és szervezetek is mellé állnak.

Tassy Gergely a Szent Atanáz Görögkatolikus Főiskola teológus hallgatója, Egyházunk s így a Szent Damján-tábor elkötelezett támogatója. Kezdeményezésére indult el egy gyűjtés, mely során Nyíregyháza és Debrecen különböző helyein (üzletekben, boltokban, vendéglátóhelyeken) elhelyeztek egy-egy adománygyűjtő dobozt, ládát.

A befolyt összegből szeretnének minél több gyereket táboroztatni, még több élményben részesíteni őket jövőre, a jubileumi alkalmon.

Ma az egyik debreceni bevásárlóközpontban, a Norbi update termékeket forgalmazó boltban lett kihelyezve a doboz (a vállalkozás másik két boltjában is kint vannak már), hogy a vásárlók kisebb-nagyobb összegekkel segíthessék a jó ügyet. Az üzleteket üzemeltető Sipekiné Bakos Tímeának nem volt kérdés, hogy eleget tesz a felkérésnek, hiszen római katolikus vallását gyakorló hívőként is kötelességének érezte ezt.

Gergely örömmel mesélte el, hogy eddig kilenc neves cég, szervezet csatlakozott a gyűjtéshez, köztük például a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyházi Állatpark vagy a Roland Divatház.

A szimbolikus jelentőségű kis eseményen dr. Seszták István főhelynök atya illetve Domokos Zsolt diakónus atya és Gál Richárd tanulmányvégzett papnövendék is jelen volt.  

A Szent Damján-tábort görögkatolikus kispapok szervezik meg 1997 óta azzal a céllal, hogy enyhe és középsúlyos testi és értelmi fogyatékos  gyermekek és fiatal felnőttek számra felejthetetlen nyári élményt adjanak. Ebben az egy hétben minden táborozót egy vagy két önkéntes személy segíti, így összesen több mint kétszáz személyt táboroztatnak. Segítők, gimnazisták, egyetemisták és felnőtt korú dolgozó emberek, akik társadalmi munkában vigyáznak a táborlakókra. A jubileumi tábort 2022.07.31-től 08.05-ig tervezik megtartani.  

VEZETŐ HÍREK
Felvételi 2026 – már lehet jelentkezni a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzéseire

A Szentháromság-ikon újabb állomása: a remény két jelképe érkezett szombaton Debrecenbe

Ünnepi kántálással készültek a karácsonyra az érseki hivatalban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Felvételi 2026 – már lehet jelentkezni a Szent Atanáz G...
Felvételi 2026 – már lehet jelentkezni a Szent Atanáz G...
 
A Szentháromság-ikon újabb állomása: a remény két jel...
A Szentháromság-ikon újabb állomása: a remény két jel...
 
Ünnepi kántálással készültek a karácsonyra az érseki...
Ünnepi kántálással készültek a karácsonyra az érseki...
 
Adventi gyertyagyújtás és rendhagyó karácsonyi műsor a...
Adventi gyertyagyújtás és rendhagyó karácsonyi műsor a...
 
Célba értek az angyalbatyuk – személyesen vitte el Fül...
Célba értek az angyalbatyuk – személyesen vitte el Fül...
 
Megkaptuk a debreceni Petőfi téri épületet
Megkaptuk a debreceni Petőfi téri épületet