Kántorhangok: koncert, vizsga és öröméneklés

Kántorhangok: koncert, vizsga és öröméneklés

2025-05-06 11:07:42
Szerző: Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola/Vándor Ilka. Képek: P. Tóth Nóra
Kultúra
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
Május 5-én tartották meg a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola kántor szakos hallgatóinak hagyományos év végi vizsgakoncertjét Nyíregyházán.

35. alkalommal csendültek fel a „kántorhangok”, és körülbelül ennyi kántor képződött főiskolánkon az elmúlt években – mondta el dr. Bubnó Tamás szakfelelős bevezetőjében.

Ebben az évben a következő hallgatók énekeltek a hangversenyen:

Szarka Viktória I. éves hallgató

Forgács Péter II. éves hallgató

Jaczkó György II. éves hallgató

Király András II. éves hallgató

Szajnikné Puskás Éva III. éves hallgató

Szegedi Lilla III. éves hallgató

Ez alkalommal Csajkovszkij, Vivaldi, Dvořák, Bach, Haydn, Schubert, Caccini, Mozart és Chopin művei csendültek fel a szóló produkciókban, egy duett erejéig pedig egy finn népdalt is meghallgathatott a közönség.

A fő hangsúly ilyenkor a tanév során végzett egyéni hangképzéseken tanult énektechnikai tudás fejlődésének bemutatásán van, ezért ilyenkor nem a szakrális zene van a középpontban, hanem az énektanárok – Hudivók Marianna és S. Kazár Irén – óráin tanult darabok – fogalmazott Bubnó Tamás.

Az egyéni műsorszámok mellett a vizsgakoncert elején a Szent Atanáz kórus megörvendeztette a közönséget Boksay János 1901-ben írt Aranyszájú Szent János liturgiájának Teljenek be ajkaink... tételével.

A záró műsorszámban a nagyböjt vasárnap esti vecsernyéjének prokimenje, a Ne fordítsd el orcádat... is felcsendült, amelyben Forgács Péter énekelt szólót. A szólista bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a bizánci éneklésben a kórus iszontartása az állandóságot és az örökkévalóságot fejezi ki, amelyben a szólista csupán „asszisztál”. A koncert egy libanoni szír dallammal zárult: a Feltámadt Krisztust arámi és görög nyelven énekelték a hallgatók és a kórus tagjai.

VEZETŐ HÍREK
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiatalokat

Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe

Újra együtt mulat a görögkatolikusok nagy családja – jön a metropóliai bál!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
 
Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe
Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe
 
Újra együtt mulat a görögkatolikusok nagy családja – ...
Újra együtt mulat a görögkatolikusok nagy családja – ...
 
Vízkereszt és a házszentelés hagyománya – ősi ünnep...
Vízkereszt és a házszentelés hagyománya – ősi ünnep...
 
Diakónusszentelés lesz Debrecenben Gyertyaszentelő Boldog...
Diakónusszentelés lesz Debrecenben Gyertyaszentelő Boldog...
 
"Éltet, táplál és fölemel minket" - Vízkereszt a debre...