Ének, közösség, hivatás – kántorok találkozója Máriapócson

Kereszthódoló vasárnapra készülvén a lelkigyakorlat beszélgetéseinek témái az életünkben lévő keresztek és kántori hivatásunk örömei és nehézségei köré fonódtak. A lelkigyakorlatot Fülöp érsek atya vezette és Orosz Gábor atya gazdagította elmélkedésével. A résztvevők egymást is segítették tapasztalataikkal, hiszen néhányan nagyobb egyházközségből, míg páran egészen kis közösségből érkeztek. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy görögkatolikus énekeink dallamvilága és szövegei megérdemlik, hogy minél teljesebb szépségükben megőrizzük őket.

Kántorként legfontosabb feladatunk, hogy a szertartások énekeit méltóan vezessük és segítségére legyünk a közösségünknek, papjainknak. A lelkigyakorlat programjának keretében felkészültünk az utrenye, Szent Liturgia és vecsernye változó részeinek éneklésére, majd az utolsó napon még egy kis kórust is sikerült összehoznunk.

Az éneklés csodálatos ereje abban rejlik, hogy életünk minden pillanatában kifejezhetjük vele érzéseinket. A nagyböjti időszakban együtt lenni és egy szívvel, lélekkel imádkozni felemelő élmény volt. Az ünnep egyik antifónája gyönyörűen leírta ezt az érzést:

„Ránk van jegyezve, Uram, orcád világossága, örömet adtál szívünkbe.” (Zsolt 4,7.8)