Ének, közösség, hivatás – kántorok találkozója Máriapócson

Ének, közösség, hivatás – kántorok találkozója Máriapócson

2026-03-11 08:33:21
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Fügei Bernadett
Máriapócs
Kocsis Fülöp érsek
Képzés
imádság
Lelkigyakorlat
A tavasz első napjaiban nemcsak a madarak énekét lehetett hallani Máriapócson, hanem azon lelkes kántorokét is, akik március 6-8. között lelkigyakorlatra érkeztek a zarándokházba. Beszámolót olvashatnak.

Kereszthódoló vasárnapra készülvén a lelkigyakorlat beszélgetéseinek témái az életünkben lévő keresztek és kántori hivatásunk örömei és nehézségei köré fonódtak. A lelkigyakorlatot Fülöp érsek atya vezette és Orosz Gábor atya gazdagította elmélkedésével. A résztvevők egymást is segítették tapasztalataikkal, hiszen néhányan nagyobb egyházközségből, míg páran egészen kis közösségből érkeztek. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy görögkatolikus énekeink dallamvilága és szövegei megérdemlik, hogy minél teljesebb szépségükben megőrizzük őket.

Kántorként legfontosabb feladatunk, hogy a szertartások énekeit méltóan vezessük és segítségére legyünk a közösségünknek, papjainknak. A lelkigyakorlat programjának keretében felkészültünk az utrenye, Szent Liturgia és vecsernye változó részeinek éneklésére, majd az utolsó napon még egy kis kórust is sikerült összehoznunk.

Az éneklés csodálatos ereje abban rejlik, hogy életünk minden pillanatában kifejezhetjük vele érzéseinket. A nagyböjti időszakban együtt lenni és egy szívvel, lélekkel imádkozni felemelő élmény volt. Az ünnep egyik antifónája gyönyörűen leírta ezt az érzést:

„Ránk van jegyezve, Uram, orcád világossága, örömet adtál szívünkbe.” (Zsolt 4,7.8)

VEZETŐ HÍREK
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete

A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is – Pray&Run futózarándoklat Máriapócson

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújítása és a papi hivatás áll a középpontban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
 
A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is ...
A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is ...
 
Építészet és hagyomány – Balázs Mihály tervező vol...
Építészet és hagyomány – Balázs Mihály tervező vol...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújítása és a pa...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújítása és a pa...
 
Krisztus a búzamag, aki halálával hozott termést – bú...
Krisztus a búzamag, aki halálával hozott termést – bú...
 
XIV. Leó pápa üzenete a hivatások 63. világnapjára
XIV. Leó pápa üzenete a hivatások 63. világnapjára