Kapcsolódjatok be az imába! - Ferenc pápa a mai és a pénteki imára hív

Kapcsolódjatok be az imába! - Ferenc pápa a mai és a pénteki imára hív

2020-03-25 14:45:39
Szerző: Tőzsér Endre SP/Magyar Kurír, fotó: Vatican News
Ferenc pápa
Vatikán
koronavírus
Március 25-én a délelőtti általános kihallgatás végén a Szentatya megismételte felhívását: arra kér minden keresztény hívőt, hogy a médián keresztül lélekben csatlakozzon a március 27-én, pénteken 18 órakor a Szent Péter-bazilika előtti téren vezetett imájához. Isten igéjének meghallgatása és a szentségimádás után Ferenc pápa Urbi et Orbi áldást ad, melyhez teljes búcsú kapcsolódik. Az imát és az áldást a Duna Televízió, a Bonum Televízió, a Magyar Katolikus Rádió és a Szent István Rádió élőben közvetíti.

Ferenc pápa felhívását az alábbiakban közöljük:

Nemsokára, délben mi, a különféle keresztény közösségek pásztorai, a különböző felekezetekhez tartozó hívőkkel együtt lélekben összegyűlünk, hogy Istenhez imádkozzunk a Miatyánk imával. Egyesítsük az Úrhoz intézett esdeklő könyörgéseinket ezekben a napokban, amikor a világjárvány súlyos megpróbáltatásától szenved a világ! A jó és irgalmas Atya hallgassa meg gyermekeinek egy lélekkel mondott imáját, akik bizakodó reménnyel fordulnak a mindenható Istenhez!

Szeretném megismételni meghívásomat arra is, hogy a médián keresztül lélekben kapcsolódjatok be abba az imába, amelyet holnapután, pénteken 18 órakor vezetek majd a Szent Péter-bazilika előtt. Isten igéjének meghallgatása és a szentségimádás után Urbi et Orbi áldást adok, melyhez teljes búcsú kapcsolódik.

Rendkívüli Urbi et Orbi áldás ÉLŐBEN

Március 27-én, pénteken 18 órakor a Ferenc pápa által a Szent Péter-bazilika előtti téren vezetett imát és a rendkívüli Urbi et Orbi áldást a Duna Televízió, a Bonum Televízió, a Magyar Katolikus Rádió és a Szent István Rádió élőben közvetíti.

 *

Közös ima naponta délben a járvány idején

Arra hívunk mindenkit, hogy csatlakozzunk a Szentatya felhívásához. A veszélyhelyzet hátralévő részében is napról napra legyünk együtt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkárságával, a Magyar Kurír és az Új Ember szerkesztőségével, valamint Böjte Csabával, Csókay Andrással és Szikora Róberttel: a déli Mária-imádságot követően fohászkodjunk együtt Istenhez Erdő Péter bíboros, prímás imádságával, és kérjük a Szűzanya oltalmát Ferenc pápa felajánló imája segítségével. A közös imát naponta 11.55 és 12.10 között a szerkesztőség Facebook-oldalán élőben közvetítjük.

VEZETŐ HÍREK
Mária Terézia összehívta Magyarország görögkatolikus püspökeit

Imaalkalom a szinódus sikeréért Máriapócson

Csaknem harminc év után jelenik meg az egyik legkeresettebb lelkiségi könyv
 
AKTUÁLIS
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keresztény zenei fesztiválnak
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keres...
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keres...
 
Jézus-ima a Rózsák terén
Jézus-ima a Rózsák terén
 
A lélek nem mássá tesz minket, hanem azzá, akik vagyunk ...
A lélek nem mássá tesz minket, hanem azzá, akik vagyunk ...
 
Csaknem harminc év után jelenik meg az egyik legkeresetteb...
Csaknem harminc év után jelenik meg az egyik legkeresetteb...
 
Imaalkalom a szinódus sikeréért Máriapócson
Imaalkalom a szinódus sikeréért Máriapócson
 
Mária Terézia összehívta Magyarország görögkatolikus ...
Mária Terézia összehívta Magyarország görögkatolikus ...