"Te áldás voltál!" – Elbúcsúztunk Kapin István atyától

István atya november 7-én, életének 56., papságának 29. évében tért haza a Mennyei Atyához. Mérhetetlen fájdalmat és űrt hagyott maga után sokak szívében. Temetési szertartását a máriapócsi kegytemplomban végezték. Azon a helyen, ahol összesen 15 évig szolgált, előbb segédlelkészként, majd parókusként és kegyhelyigazgatóként.

Már jóval a temetési szertartás előtt kezdtek megtelni a kegytemplom padsorai. Mindhárom egyházmegyéből érkeztek paptársak, egykori munkatársak, hívek, barátok Budapestről, Máriapócsról, Debrecenből, hogy leróják kegyeletüket István atya ravatalánál.

A szertartást Fülöp metropolita és Ábel nyíregyházi megyéspüspök vezette. A papi temetésen a szokásos hét evangéliumi szakaszt a két elöljáró és István atya korábbi munkatársai, barátai, Seszták István, Sivadó Miklós, Papp Miklós, Lukács Imre és Jaczkó Dániel atya olvasta fel. „Égő és világító lámpa volt ő” – hangzott el János evangéliumából. „Ő az volt!” – vajon hány jelenlévő szívében született meg tegnap ez a válasz az Evangélium szavaira?

Seszták István megrendülten búcsúszott munkatársától, barátjától. A gyászbeszédét teljes egészében itt hallgathatja meg.

Kedves testvérek! Kedves István atya! Kedves Pisti! Drága Pisti barátom!

„Uram, jó nekünk itt lenni!” Már primíciás jelmondatottal is ezt választottad. A három apostol érzését, amit ott, a Tábor hegyen, a színében átváltozott Isten fia, Jézus Krisztus közelében érezhettek.

Misztikus tapasztalat, semmi mással össze nem hasonlítható meglátni az Istent. Micsoda ajándék ez, amikor az apostolok meglátják az Istent, meglátják a fényes Krisztusban az Istent. S micsoda ajándék, amikor egy egyszerű földi halandó, legyen az éppen egy kétkezi munkás, vagy akár egy pedagógus, vagy akár bármelyik Isten szolgálja, még akár egy pap is, megláthatja az Istent.

Mi most ezért szomorkodunk, ezért sírunk, ezért sajnálkozunk, vagy sokkal inkább magunkat siratjuk és könnyeket hullatunk, pedig igazán most, ezekben a napokban teljesült vágyad, álmod: a maga teljességében láthatod Krisztust, találkozhatsz vele. S bátran és őszintén mondhatod: Uram, jó nekem itt lennem, nálad és benned. S megüzenheted minden szomorkodónak, hogy jó az Isten mellett lenni. A legjobb.

Igen, te megüzenheted, mert hitünk szerint biztosan ott vagy azon a helyen, ahonnan lehet üzenni. Lehet jeleket küldeni, és ebben az üzenetben megerősíteni az itt maradottakat. Ne sírjatok, mert az Istennél lenni a legjobb!

Kedves Pisti! Ha vissza és rád tekintek, egy másik nagy kinyilatkoztatásélmény jut eszembe. Amikor az Úr azt mondja Ábrahámnak: "Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek, megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, általad nyer áldást a Föld minden nemzetsége."Ennek a néhány sornak a kulcsszavai a vonulás és az áldás.

A te rövid életed folyamatos haladás és folyamatos áldás volt. Bátran mondhatjuk, áldás volt nagyon sokak számára. Először talán csak szüleid és testvéreid, később drága feleséged és gyermekeid számára, és közben bizony tagadhatatlan, hogy több ezer kereső, érdeklődő, Istenre éhes, Istenre szoruló gyerek, fiatal, kamasz, felnőtt, idős és elesett számára te áldás voltál. Miért? Mert közvetítetted azt, akit nem is lehet empirikus módon közvetíteni. Akit nem lehet szavakkal kifejezni. Azt, akit csak megsejteni lehet. De te képes voltál és most is vagy valamit megadni és láthatóvá, tapasztalhatóvá tenni az Isten láthatatlan világából. A te áldó képességed pontosan ez volt: Istent közvetíteni. Megannyi beszélgetés, lelkivezetés, jegyesoktatás, vagy éppen csak kötetlen és szórakoztató együttlét, lelkigyakorlat, prédikáció vagy éppen a számos közös utazás, kirándulás, sorolhatnánk, Istent közvetítette számunkra. Pisti, te ebben fantasztikus voltál!

Emberekkel beszélni, segíteni nekik, hogy megtapasztalják és rátalálhassanak Krisztus végtelen szeretetére, irgalmára, ölelésére. Ezt kevesen tudták úgy csinálni, ahogy te. Talán a végére belefáradtál, mert eljutottál ennek a csodálatos szolgálatnak a teljességére. Eljutottál és feljutottál. Áldás voltál sokunk számára.

És ne felejts el most is odafigyelni ránk. Üzend meg, hogy Istennél a legjobb!

Ábrahám megkapta a nagy ígéretet és végigjárta zarándokútját. Te is nagy ígéretet kaptál. Szüleid, nagy és nagyon szeretett rokonságod által, akik boldog gyermekéveket és biztonságot adtak. Ha azok a nyírkarászi évek mesélik tudnának! Azt hitted, hogy mindenki görögkatolikus. Milyen aranyos is ez. Az Úr azonban neked is szólt: menj és vonulj ki földedről, arra a helyre, amit én mutatok neked. Elsőre azt gondolnám, hogy ez a pannonhalmi diákévekre szóló meghívás és küldetés. Igen, azzal kezdődött, kedves testvérek, de sokkal többről volt itt szó. Ez már a hívó szó volt. A hivatás, az el- és a meghívás szava. Az egyetlen teremtőtől, aki, ahogyan megtapasztalhattad, téged is mindig képes volt újjáteremteni minden nehézségeid ellenére. A te hivatásod szent volt, mert Istentől jött. Ő hívott meg. Ő hívott el, ő küldött. S mi, akik talán igazán ismertünk téged, tudjuk, hogy te ennek a folyamatosan elhívó Istennek akartál leginkább megfelelni. Neki válaszoltál, így volt ez rendjén, s talán elmeneteledben is az Isten akaratát kerested. Ekkor is neki válalszoltál. Most mi azt keressük, hogy ebből a felfoghatatlanból valamit megértsünk. Bátorság kellett hozzá, Pisti. De te mindig bátor voltál! Különös zarándokutad során mindig bátor voltál. Az egyetemi évek, rengeteg barát, kapcsolat, találkozás és személyesség. Felfoghatatlanul sok, melyek mögött mindig ott volt az Isten, aki már akkor közvetítőként használt téged. Hány távolról, messze távolból érkező személyt vittél el Krisztushoz? Óriási tanúságtétel volt ez. S megtalálva Szilvikét, elkezdhetted papi utazásodat, mely nem volt szokványos, de a maga különlegességében hiteles. Hiteles, mert amit át akartál adni, az nem rólad szólt, hanem a mindannyiunknak evangéliumot, örömhírt adó szentháromságos Istenről.

Budapest Rózsák tere. Az alapok, a kezdet, a fővárosi gyerek, a fiatal pap lelkesedése. Majd a máriapócsi szolgálat, szíved csücske. Kis segédlelkészből kegyhelyigazgatóig, mialatt nagyon sokat adtál egyházunknak. Aztán Debrecen a maga színes, olykor próbatételekkel tarkított szolgálatában ez mind sokkal több, mint 28 év papi szolgálat. S miközben a gyerekek születtek és látjuk, Istennek hála felnőttek, számodra a hivatás, a család, a sok mindenről való lemondás, a gyakori kihívások, akár betegséged és a sokszor válasz nélkül maradó belső és külső kétségek egyfajta egészen sajátos, olyan Kapin Pistis szintézist alkottak, melyben mindenki mégis az Istentől jövő áldást érezhette meg benned. Ahogy Miklós barátom tegnap megfogalmazta (a temetést megelőző napon Papp Miklós atya mondott beszédet a gyászliturgián – a szerk.), ez volt a te egészen sajátos emberszereteted. Az Úr mondja: áldást nyer általad a Föld minden népe. Ha nem is a Föld minden népe, de nagyon-nagyon sok ember általad nyert áldást itt a Földön, azaz Isten közelségét, Istenbe vetett hitet és Istenben való megerősítést. Ha körbenézek itt most kedves testvérek, azt hiszem, mindenkinek van, lenne egy ilyen élménye rólad, s ez az igazán csodálatos. Kapin István atyára mindenki úgy emlékezik, mint akinek mindig, hangsúlyozom, mindig volt egy kedves, vigasztaló, erőt és támaszt nyújtó, olykor vidám, olykor végtelenül komoly szava.

Természetesen mi is, a barátok, majdnem testvérek így emlékszünk rád. A sok, a megszámlálhatatlanul sok közös élmény hátterében ott volt az a Pisti, aki kiment földjéről arra a helyre, amit az Úr mutatott neki. Mert te képes voltál az Úrra hagyatkozni, csak neki engedelmeskedni. Nem voltak túlzott földi igényeid, sőt neked sohasem számított, mid van, milyen autód van, hanem csak az, hogy meghalld és közvetítsd az Isten szavát, az ő áldó tevékenységét és végtelen jelenlétét. Közvetítsd olyan egészen sajátos módon, ahogy csak te tudtad, Kapin Pistisen. Ez pedig a te tágas lelked volt, szintén a tegnap hallatszottak szerint. Zarándokutad itt a Földön most véget ér. De milyen csodálatos az Isten, hogy ez a földi végállomás ezen a helyen, a számodra oly kedves pócsi templomban, itt, az Istenszülő kegyképe alatt fejeződik be. Ott, ahol te több ezer embert vigasztaltál, több ezer embert erősítettél. Hányszor prédikáltál arról akár, hogy Uram, jó nekünk itt lenni! Igen, mert minden pócsi zarándok tudja, hogy jó az Isten és jó az Istenszülő lábainál megpihenni, micsoda jó érzés szó szerint belekapaszkodni az Isten végtelenségébe. Szavak nélkül is elbeszélgetni az Istennel. De mi azt is tudjuk, hogy ebben a végtelenségben Isten meghív embereket, közvetítőket, akiknek különleges szerepük, különleges szolgálatuk, hivatásuk van, mégpedig Istent adni. Pisti barátom, te kiváló közvetítő voltál. Pontosabban vagy. És az is maradsz. De az úr tovább szól, s most is azt mondja, vonulj ki földedről, sőt, most nagy szomorúsággal azt is hozzátesszük, rokonságod köréből, atyád házából, arra a földre, amelyet mutatok neked. Mert a mindeneket bölcsességgel teremtő Isten mindannyiunknak azt, ami hasznos, emberszeretőleg megadja. Neked is megadta az ő áldásának közvetítését, melyben megtalálhattad örömödet családodban, feleségedben, gyermekeidben, szüleidben, testvéreidben, nagy rokonságodban, talán a még nagyobb baráti körökben, végtelen nagy hívőseregben, akiket mind rövid, bő 55 éved alatt megszámlálhatatlan sokszor segítettél. Isten most a leghasznosabbat adja meg neked, azt az örömöt és érzést, hogy mindörökre mondhasd: Uram, jó nekem itt lennem! Uram, jó nekem veled és nálad lenni.

Isten áldjon és vigyázzon rád, drága barátunk, és vigyázz te is ránk!

Amen

István atyát az új máriapócsi temető papi parcellájában helyezték nyugalomra.

István atya! Most megpihen, de hisszük és valljuk, hogy találkozunk még az örök életben, hol „nincs fájdalom, sem aggódás, sem sóhaj”. Fáj, hogy elveszítettük, de fájdalmunk könnyei majd örömkönnyekké válnak. 

„Boldog az út, melyen mégy lélek, * mert nyugalmas hely készíttetik neked.”