Karácsonyi ráhangoló lelkigyakorlat a Szent Anna Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban

Karácsonyi ráhangoló lelkigyakorlat a Szent Anna Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban

2022-12-19 11:56:27
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Advent
Az idei év lelki gyakorlatának helyszíne Hajdúdorog volt, a Szent Bazil Görögkatolikus Gimnázium, ahol Lukács Imre atya nyitotta meg az alkalmat. 2022. december 15-én délelőtt egy imaóra és egy örömteli előadás várt minden résztvevőt, melynek központi témája a karácsonyi lelki készület és az életre, illetve életben való felkészülés állt. A humorba ágyazott lelki vezetés sok életesszenciát foglalt magába.

„Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Mi végre vagyunk a világon?” – kérdés került a lelki nap középpontjába, ahol a gazdag ifjú történetén keresztül képet kaptunk arról, hogy mindenkitől vár valamit az Isten. Sőt mindenkitől mást vár az Isten, épp azt, ami az ő fejlődését szolgálja, vagyis ami az egyén üdvösségéhez szükséges. Az üdvösség elnyeréséhez ám nemcsak a szabályok betartására van szükség, az isteni parancsolatok megtartására, hanem a szívünket is oda kell adnunk, odaajándékoznunk. És nemcsak Karácsony közeledtével.

Az emberi szív ugyanis az Isten egyik legkedvesebb ajándéka. Egyik életfeladatunk teljes szívből kapcsolatot tartani az Istennel, amihez nincs szükség sem okos telefonra, sem internetkapcsolatra. Az Isten már a szívét nekünk ajándékozta, hisz Egyszülött Fiát küldte közénk, ezáltal megtestesülve és megszentesülve az ISTENI SZIV. A Betlehemi csillag segítségével pedig útmutatást és fényt kapunk, hogy eljussunk hozzá, békességben, kegyelemmel kisérve.

A történet és bibliai tanítás szerint az Isten rávilágít a gazdag ifjúnak arra, hogy a földi gazdagság ellenére ez az ifjú mégis csak szegény, szegény lelkiekben. S az Isten elvárása felé pedig az, hogy földi vagyonában szegényedjen, de lélekben gazdag ember legyen.  Ez az állítás a mai kor emberére is épp oly helytálló lehet. Bár tudjuk, hogy ez a kettő nem zárja ki egymást, földi gazdagság és lelki gazdagság járhat együtt, de az esetek többségében mégis csak lelki fejlődésre van szükségünk.

A lelki gazdagság eléréséhez pedig a legszebb út az Istennel való kapcsolattartás, az imádság és imádkozás által. Ehhez kitartásra van szükség, hisz az Istenkövetésben vannak nehézségeink és hiányosságaink, de ennek ellenére az Isten mindig jelen van. A próbatételeken keresztül pedig az elhatározásunk és elköteleződésünk erőssége és minősége kerül megvizsgálásra általa, de jelenléte még akkor is állandó és örök.

Merünk vajon beszélgetni a Mennyei Atyával? Merünk kérdezni vagy kérni tőle? Tudunk-e bocsánatot kérni tőle? Készen állunk-e arra, hogy a kérdéseinkre választ kapjunk? Eltudjuk-e fogadni az ő válaszait? Akkor is, ha nem épp az a válasza, amire elsőre gondolnánk, vagy számítunk? És ha esetleg az ő válaszai számunkra nehezek?

A gazdag ifjúnak is és mindannyiunknak egyedi és különleges így az útja egymáshoz, Istenhez és Betlehembe is a születendő Jézushoz! Ez az odaadás és a közös készülődés útja, családjaink és szeretteink körében is és Krisztus felé is! A karácsonyi út végén pedig a legnagyobb ajándékhoz érkezhetünk meg: AZ AJÁNDÉK MAGA KRISZTUS!

Az elmélkedést követően a helyi idősek otthonába látogattunk el, Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központba, ahol Kiss Gabriella invitált körbe bennünket, illetve a januárban induló Szent Anna Görögkatolikus Bölcsödébe is látogatást tettünk. Ezután a Hajdúdorogi Helytörténeti Múzeum egy állandó kiállítását nézhettük meg, ahol Gulyás Attila muzeológus vezetett végig bennünket a ma is élő hagyományt ápoló szekeres zarándoklat múltjába és jelenébe. A lelkigyakorlat végül egy finom ebéddel zárult, így lelki és fizikai táplálékkal gazdagodva térhettünk haza!

VEZETŐ HÍREK
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp metropolita

Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gyászmise Ferenc pápáért a Szent Péter téren

Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp metropolita

Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gyászmise Ferenc pápáért a Szent Péter téren

Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp ...
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp ...
 
Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gy...
Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gy...
 
Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
Szakmai napot rendeztek a Bölcsődék napján
Szakmai napot rendeztek a Bölcsődék napján
 
Elhalasztják Orosz Péter Pál boldoggá avatási ünnepsé...
Elhalasztják Orosz Péter Pál boldoggá avatási ünnepsé...
 
Péntek este zárják le Ferenc pápa koporsóját a Szent P...
Péntek este zárják le Ferenc pápa koporsóját a Szent P...